Hamburgban járunk, ahol a Német Popcorn éppen interjút készít, Németország egyik világszerte híres bandájával, a Tokio Hotellel. Az idő hűvöskés mivel ősz közepén járunk. Ettől függetlenül rengetegen járkálnak szabadon, az utcán. Ezt az együttes tagjai sajnos nem tehették meg. Egész évben dolgoztak és most is itt az interjú.

Popcorn: És mit gondoltok, melyikőtök fog először megházasodni?

Bill: Talán Gustav.

Tom: Vagy talán te, de az a biztos, hogy én sose.

Popcorn: Miért vagy ebben olyan biztos?

Tom: Sose tudnám megszokni, hogy ugyanaz a nő várjon rám otthon. Egyszerűen megunnám. Nem tudnám elképzelni magam egy házasságban. Nézni egy esküvőt vagy egy párt szép és jó, de én sose kötelezem le magam. Szabad vagyok és élvezem az egyéjszakás kalandokat.

Popcorn: És gyereket se szeretnél?

Tom: Nem igazán bírnám a bömbölését, nyafogását. Amúgy meg még nagyon fiatal vagyok. Egyelőre azt kell, mondjam mindkét kérdésre, hogy egyiket sem tervezem, sem szeretném.

Lehetett olvasni később a német popcorn egyik oldalán. Az interjúnak milliónyi rajongó örült, az már más kérdés, hogy Tom kijelentése, mennyire boldogított egyeseket. A cikk már két napja napvilágot látott, Tom ugyanígy gondolkodik, már 2 bulit csapott a többiekkel. Ismét folytatódott minden a régi kerékvágásban. Tom állításától eltérően mégis külön élnek Billel. Persze így sem messze laknak egymástól, hiszen szomszédok.

Tom éppen a TV-t nézte unalmában, közben arra gondolt, hogy fel kéne szedni valami bigét az estére vagy akár most is, úgyis szétunja a fejét. Ekkor halk kopogásra lett figyelmes. Lehalkította a TV-t és fülelt. Úgy gondolta, hogy a szomszéd szórakozik a kertben, ezért épp ment az ajtó felé, hogy kimenjen leoltani, mikor ismét meghallotta a kopogást, csak most hangosabban és magával szemben. Egyre kíváncsibb lett ki zavarja, bár nem bánta volna, ha éppen egy dögös macát talál maga előtt. De az ő részéről sajnos nem így lett. Mikor kinyitotta az ajtót először nem látott meg senkit, majd lejjebb nézett. Előtte egy sötét barna hajú kislány állt egy nagyobb hátizsákkal a hátán. Tom amekkorákat lehetett, akkorákat nézett a látványon, majd csalódottságból merített undoksággal a képén szólalt meg.

-         Mit keresel itt? Menj innen, és ne háborgass! – mondta, majd sarkonfordult és zárta volna be az ajtót, de a kislány nem engedte.

-         Akkor háborgatlak, amikor akarlak. – tartotta az ajtót.

-         Te most szórakozol velem? Menj szépen haza, amíg én is szépen mondom! – utasította szigorúan nézve.

-         Ezt én is kérdezhetném. – engedte el az ajtót és tette karba a kezét.

-         Na hagyj nyugton. – zárta be az ajtót végül, Tom.

Persze erre a lánynak is megvolt a válasza. Elkezdett kiabálni, énekelgetni, ahogy csak meg lehet őrjíteni egy pasast. Sipítozása valóban eredménnyel járt, ugyanis Tom bentről már bedugott füllel is megelégelte a hangzavart. Úgy döntött kinyitja az ajtót és elkergeti a lányt.

-         Dugulj már el! – nyitotta ki mérgesen az ajtót, erre viszont nem várt dolog történt. A kislány nemhogy abbahagyta az idegesítést, egyenesen Tomhoz rohant és átölelte, ahol érte. Ez esetben a lábát.

-         Tudtam, hogy nem tudsz nélkülem meglenni apa. – mondta örömtelien egy kis gúnnyal a hangjában.

-         M-mi milyen apa? Kicsi lány te bolond vagy. Menj haza és akkor nem hívom fel a rendőrséget.

-         Ugyan már és hova vinnének. Te vagy az egyetlen itteni hozzátartozóm. – vigyorgott angyalian és egyben ördögien is.

-         Ne szórakozz velem, nekem nincs gyerekem és testvérem is csak egy! – osztotta a magáét, Tom.

-         Igen, tudom. Bill bácsi, ugye? Anya mesélt róla, de sose láttam és téged is csak egy képen, amin anyuval vagytok ketten. – kezdte a mondókáját a kislány és közbe befele haladt a házba. Tom akármennyire akarta, nem tudta megállítani.

-         Na jó ezt hagyd abba. Hülyeségeket beszélsz.

-         A hülye csúnya szó! – fordult hátra a lány.

-         Te is az vagy. – kezdett már elege lenni ebből a dologból.

-         Óh, igen? – fektetett nagy hangsúlyt az „igenre”.

-         Igen, és most tűnés a házamból! – mutatott az ajtó felé, Tom. Erre pedig a lány csak ledobta maga mellé a táskáját és karba tett kézzel, összevont szemöldökkel mérgesen nézett Tomra.

-         Egész életemben azt kellett hallgatnom, hogy majd egyszer megismerhetem apámat, majd egyszer. Sok dolga van és, hogy talán nem is érdekelném. Tudod nagyon jó érzés! Megtaláltalak, mert anyu tudta hol vagy. És most, hogy itt vagyok nem megyek sehova.

-         Hazavitetlek. Hol laksz? – minden eszközzel el akarta távolítani a közeléből.

-         Magyarország. – mosolygott győzedelmesen.

-         Micsoda? Onnan, hogy jutottál el idáig? – futott át a kíváncsiság az agyán.

-         Hát, anya üzleti útra indult de én megszöktem tőle.

-         Rossz kislány vagy. Akkor sem maradhatsz itt. A szüleid már biztos aggódnak.

-         De hiszen itt vagy.

-         De én nem vagyok az apád.

-         De igen. Anya szerint igen.

-         Biztos megdugatta magát még ezer emberrel rajtam kívül, csak én vagyok a gazdagabbik.

-         Szarik a pénzedre!

-         Hogy beszélsz? Egy kislány nem beszélhet így!

-         Te is mondtad, hogy hülye és hogy megdugatta magát, a szarik már igazán lightos.

-         De én felnőtt vagyok.

-         Én meg a lányod. És meg sem, kérdezed a nevem sem, hogy hány éves vagyok. Rossz apa vagy.

-         Na ne akarj kioktatni kicsi lány. Ha nem laknál olyan messze már rég szétrúgtam volna a hátsódat és az út közepén sírdogálnál anyuciért. – gúnyolódott.

-         Anyu jól mondta te tényleg hülye vagy és űzöd magad mellől a nőket.

-         De vonzom is őket.

-         Egy frászt!

-         De gazdag a szókincsed, korod ellenére.

-         Azt se tudod, hány éves vagyok!

-         5.

-         Nem talált.

-         De kevesebb már nem lehetsz.

-         8 és fél éves vagyok, te bolond és Sandynak hívnak.

A veszekedés közbe észre sem vették, hogy a bejárati ajtót nyitva felejtették és Bill épp erre járt. Már egy ideje ott állhatott az ajtóban, mert bagolynagyságú szemeket meresztett a két személyre.

-         Bill! – nézett rá testvérére. – Jajj, öcsikém jó, hogy jöttél! Ezt a kis vakarékot nem tudom levakarni magamról.

-         Na várj. – mondta, majd leguggolt Sandy magasságának megfelelően. – Hogy hívnak?

-         Sandy. – nyújtott kezet illedelmesen.

-         Örülök én Bill vagyok.

-         Remek! Van egy Bill nevű nagybátyám is.

-         Az. És hány éves vagy?

-         8 és fél. És mielőtt megkérdeznéd Magyarországon lakok és Tom az apám.

-         Ez hülyeség! – vágott közbe az említett.

-         Tom, hagy ne bántsalak meg, de úgy látszik nálad az óvszer nem teljes védelem.

-         Te elhiszed neki?!

-         Egy szóval sem mondtam. – nyugtatta meg testvérét, majd ismét Sandyhez fordult. – Van bizonyítékod?

-         Van. Apasági teszt.

-         Nah ott a bökkenő, hogy én olyanról meg nem tudok. – könnyebbült meg Tom.

-         Anyu azt mondta, hogy második találkozásotokkor, ami már később volt és tudta, hogy terhes velem elvégeztétek ezt a tesztet, csak te elmenekültél a válasz elől. – bölcselkedett.

-         Ez igaz? – állt fel komolyan Bill, közbe végig követte testvére tekintetét.

-         Igen igaz, de az eredmény negatív volt.

-         Meg sem nézted, akkor honnan tudod?

-         Te honnan tudod, hogy nem néztem meg?

-         Itt mondja a lányod!

-         Nem a lányom!

-         Tessék itt egy fénymásolat róla. – kutatta ki a táskájából Sandy. Bill azonnal elvette tőle, hogy szemúgyre vegye a papírt. Tom látni sem akarta.

-         Nos tesókám örömmel mondhatom neked… - kezdett bele mondókájába az énekes, de Tom félreértette a kezdést, és örömében pattogva szakította félbe a mondatot.

-         Igen! Ez az! Tudtam, hogy nem az enyém! Na mit mondtam? Tom Kaulitz sosem téved. – tolta az ajtó felé önelégült arccal Sandyt, aki látszólag elég meglepetten nézett hátra rá és persze hülyének is nézte egyúttal.

-         …hogy van egy lányod. – fejezte be Bill a mondatot, mikor szóhoz jutott. Tom abban a pillanatban megállt. Kihúzta magát, egyenlőre még ikrének háttal állva és a végtelenségbe nézett. Sandy kismosollyal visszabatyogott a táskája mellé és úgy figyelte az eseményeket.

-         Miért kell félbeszakítanod az örömömet? – mondta még mindig háttal állva Tom.

-         Tom, ide van írva! 99,9 % - ban egyezik az eredmény. Apa vagy már 8 és fél éve és te ezt csak úgy elsöpörted magad mellől? – egészítette ki a helyzetet ikre, majd látva, hogy Tom nem reagál semmit, összehajtotta a papírt és vissza adta Sandynek. A lány eltette és tovább figyelte a történéseket. Bill távozni készült. Mikor Tom mellett ment el, megveregette a vállát, hozzátéve: - Gratulálok! – és ezzel távozott is.