2010. március 30., Bécs
Tokio Hotel koncert (Humanoid City Tour)

Huh, el sem hiszem, hogy vége. Nagyon jól éreztem magam Bécsben azalatt a két nap alatt. Már 29-én, hétfőn jól kezdődött a hetem, mert aznap nem mentem suliba, mivel elmaradtak az óráim, így volt időm mindennel elkészülni Bécsre, csak ugye egyszerre szakadtak a dolgok a nyakamba. Aznap kitaláltuk, h befestjük a hajamat, hogy eltüntessük a lenövést. Nah az is olyan lett, mint ha leszartak volna, mert elfelejtettem kifésülni 20 perc után, így csak a tetejét fogta meg normálisan a festék és elég világos színe lett, szal muszáj lesz valami csoki barnára átkenni, mert így nem maradhatok. Rémes. :D Ráadásul leöblítésnél belefolyt a szinte frissen „lyukasztott” fülembe a sampon, kellemes volt. Délután, a Bank zárása előtt jutott eszembe, hogy nem váltottam még eurót, így rohantam a Bankba, ahol több mint fél órát vártam arra, hogy a nő besétáljon a pénztárba, és elém rakja a 40 eurómat, amennyi még hiányzott. Este 8kor sem voltam még bepakolva, pedig azt terveztem, hogy 9 körül elmegyek aludni, mert 3 óra alvás nekem nem elég, ha megint éjfélkor megyünk aludni. Csakhogy 9kor sem voltam még kész, mert minden félével elszartam az időt, ráadásul bnőm is nálunk tanyázott, majdnem 10ig. Akkor kezdett már kicsit elegem lenni. Fél 12 körül sikerült végre aludni mennem, de legalább fél 1 volt, mire el tudtam aludni. ¾ 4-kor meg már keltünk is, szal jól számoltam, hogy csak 3 órát fogok aludni. 5:10-kor indult a buszunk a Keletibe, jobban mondva csak indult volna, ha nem marad ki az a járat, így majdnem fél 6 volt, mire felszálltunk rá. A gáz csak az, hogy a vonatunk 6kor indult és innen ahol lakom, majdnem fél óra alatt ér ki a busz. Tehát majdnem lekéstük, de csak majdnem. Alig hogy sikerült felszállnunk az amúgy elég tiszta vonatra, már indultunk is Bécs felé. 8:10kor átléptük a határt és 9re már ott is voltunk a Westbahnhof-on. Mint az őrültek, úgy viselkedtek húgomék. (Össz 5 lány és egy apuka mentünk). Végig sikítoztak, h el sem hiszik, h itt vagyunk, én meg csak nagyokat pislogtam, h mi van. Áh, nem volt égő a viselkedésük, főleg h mindenki minket nézett. Megkerestük, h merre tudunk leghamarabb eljutni a szállásunkig, ami egy Hostel volt, azaz elég ilyen diákszálló stílusú. A recepción közölték velünk, hogy a szobákat csak 2kor lehet elfoglalnunk. Kitört a hiszti. Biztos el tudjátok képzelni, mikor sok lány egyszerre hisztizni kezd, hogy hol fogunk átöltözni, sminkelni, hova rakjuk a cuccokat stb., a szokásos sztori. A "Sztyuárt" apukája elmagyarázta ezt a recepciós csávónak, az meg jól kiröhögött minket, de megengedte, hogy átöltözzünk a folyosón, azaz a WC-ben, amibe 1 ember is alig fért el, szal tényleg a folyosón öltöztünk át és készültünk el, hiszen nem akartunk 2ig várni, főleg nem a többiek. És nagyon jól tettük, h nem vártunk addig, de ez majd kiderül. 10 után elkészültünk, lepakoltuk a cuccokat a csomagmegőrzőbe és 3 villamosmegállónyira megérkeztünk a Wiener Stadthalle-hoz. Már több százan várakoztak ott, pedig még csak negyed 11 körül járt az idő. Kiderült, h voltak olyan lányok, akik már 4 napja ott tanyáztak – uhh képzelhetitek, milyen szaguk lehettet, hogy nem fürödtek, de ezt most halál komolyan mondom. Ott sátoroztak, meg hálózsákban csöveztek már napok óta. Az első 200 vhány csaj kapott sorszámot és pecsétet, h ők az elsők és nem lehet őket megelőzni a sorban, mert ugye mindenki furakszik akár feltűnően, akár nem. Ahhoz képest elég előre sikerült betolakodnunk magunkat, mivel hallották h nem a nyelvükön beszélünk, meg se próbáltak ránk szólni, bár látszott rajtuk, hogy nem nézik jó szemmel. Teltek az órák és mi csak várakoztunk ülve, fekve, állva, ki hogy tudott. Egyre többen lettek és mögöttünk eléggé megnőtt a sor is, mindenki őrjöngött mögöttünk és tolakodtak. 1 óra után a biztonságiak elkezdtek körbe sétálni, és aki jól viselkedett, az kapott egy sárga karszalagot, ami azt jelentette, hogy benne lesz az első kordonba. Teljesen arcra ment az egész. Nekünk is osztottak. Rajtam kívül közülünk már mindenki kapott, a húgom benyögte a nagy angoltudással, hogy: „HE is my Sister.” rám értve, és én is kaptam.:P Aztán mondták, hogy menjünk előre a többi karszalagoshoz. Előre is mentünk szépen. Az egyik biztonsági csak azt látta, h húgom mászik át a kordonon. Utálják a tolakodókat, és akit észrevesznek, azt leghátra küldik, így fogta és a nő hátraküldött minket, de akkor már több ezren voltunk. Nagy szívásnak néztünk elébe, pedig a másik mondta, h menjünk előre, így nem hagytuk magunkat és a biztonságiak főnökének félig angolul, félig németül, és egy kis magyarral kezdtünk magyarázkodni, mire az mondta, h no problem, bárhova elmehetünk, nem muszáj sorba állnunk, mivel van karszalagunk, de azért elég hamar menjünk vissza. Ezzel a húzásával több, mint 1,5 óra szenvedéstől kímélt meg minket. Kaptunk a lehetőségen és a legközelebbi bútorüzletbe, ami olyan, mint itt a KIKA bementünk, és a kajálda részénél leültünk ebédelni. 3 körül pedig visszamentünk és onnantól kezdve egyhuzamban 7 órát álltunk összesen. 6kor beengedtek minket a csarnokba, 7kor kezdődött volna a koncert, de csak 8 óra lett belőle. Bent majd’ megfulladtunk, annyira nyomtak minket össze. A 10. sorban álltam a színpadtól, de annyira nyomtak előre bennünket a hülyék hátulról, h azt vettem észre, h már a 2. sorban állok. Nagyon durva volt. Mikor elkezdődött a konci, 2 számot bírtam megvárni, aztán fogtam magam és hátrébb mentem, ahol levegőhöz juthatok. Alig tudtam átjutni a nagy tömegen. És tök jól láttam hátulról is, mert az is még nagyon közel volt. Jobb volt, mint a magyar 2007-ben. A látványosság, a pirotechnika és a show miatt, meg a fanakció miatt. Van egy szám az Alien, ahol egyszerre emeltünk fel egy zöld A4-es lapra nyomtatott UFO fejet, ami a tömegben nagyon jól nézett ki.

Itt egy rövid vidi róla: 

Ráadásul még a mikrofon is bekrepált az egyik számnálJ 10kor vége volt a koncinak és egy kávézóban taliztunk, mert bent ugye elszakadtunk egymástól. Ezután mentünk vissza a szállásra, de útközben a húgomat el akarták rabolni…Pff… Az Eszter, aki a "Sztyuárt" apjának ismerőse, ő szervezte nekünk a szállást, 31 éve él kinn Bécsben. Ő mondta, h azok a srácok, akik fotót akartak velünk csinálni, azt beszélték, h elviszik a húgomat, mert K-nak nézték. Naon durva volt, és kinn létünk alatt, ez csak az első eset volt. Másnap 10ig sikerült megreggeliznünk. Huh, az is szenvedés volt. Nem volt tálcánk és rajtam kívűl a többiek csak angolul beszéltek, így nekem kellet kérni a konyhásoktól. Szépen mindent ügyesen elmagyaráztam nekik, csak az nem jutott eszembe, hogy van a tálca. Vicces volt, de megértették, mikor körbeírtam. Ezután elmentünk Shoppingolni a Donau plázába, amit nem sok külföldi ismer, mert mindenki a Mariahilferre megy. A plázára azt hittük, h kicsi, azt mondták, h nézzünk át a túloldalra. 2x akkora, mint a Mammut1-2. D.u. 3ig ott voltunk, mindenhova felírtuk az msn címünket a papírüzletekben poénból, meg felírtuk mindenhova, hogy Hungary/Ungarn/La Hongrie/Magyarország. Az egyik helyen jót mosolygott az eladó, a másikon kizavartak minket.:D Nem tetszett a nőnek, hogy kifogyasztjuk a színes filceket, mikor nagy zászlót kezdtünk rajzolni ezek mellé. 3kor átmetróztunk a Mariahilfer Str.-ra. Osztrák srácokkal hülyéskedtünk, végül megtanulták azt, hogy szia és így is köszöntek el tőlünk. A videóban, amit felvettünk, még hallatszik is. Egész úton videó naplót csináltunk. Húgom megint szőke volt. A metróban a peron végénél volt egy korlát, 270 Volt feliratú táblával, de húgom nem látta és majdnem megfogta a korlátot. Ere "Sztyuárt" rászólt, hogy vigyázz, 270 Volt, húgom meg benyögte: De csak volt. Anyám, nem hiszem el, h lehet vki ilyen. :D Egészen estig ott sétálgattunk és vásárolgattunk, beültünk a Starbucks-ba kávézni. Tök furi volt, h mindenhova beengedik a kutyákat. "Szemjuel" beállt a kirakat elé, felvette a próbababa pózát és úgy kellet lefotóznom. Jött egy csávó és benyögte: Das ist blöd (Ez hülye!). Akkorát röhögtem ezen az utcán:D 19 órára visszamentünk a szálláshoz a cuccokért, aztán elindultunk a pályaudvarra. A vonatunk 19:50-es indulásra volt kiírva, erre bemondták, h 40 percet késni fog. Klasz. Este aznap nagyon hideg volt, reggel az eső is szakadt. Végül éjfél körül hazaértünk. Annyira hozzászoktunk a két nap alatt a német beszédhez, hogy a Keletiben is azt hittük mindenki németül beszél körülöttünk. Nagyon hiányzik még most is, és tervezzük h majd gyűjtünk egy újabb útra és kimegyünk vmikor, mert iszonyat jó volt. Aznap, azaz már szinte másnap volt (csütörtök hajnal) nem jár busz a Keletitől, csak éjszakai járat, de az nem jön be Újpestre, így "Sztyuárt"-éknál aludtunk mindahányan voltunk, mert ők onnan csak 10 percre laknak gyalog. Szerencsére a bátyja nem volt otthon, így elfértünk az ő szobáját is birtokba véve. D.u. 5kor már végre itthon voltam és úgy nézhettem ki, mint vmi Zombi, mert akkor már az a 3. nap volt, mikor nem aludtam normálisan. Pénteken meg rám jött egy „haldoklási roham”, így egész nap szinte aludtam v pihentem, annyira el voltam fáradva...

Összességében nézve nagyonörülök, hogy kijutottam a koncertre, pedig egyáltalán nem vártam. Az utóbbi időben alábbhagyott a lelkesedésem, de ez a koncert megtette hatását.
Akinek szintén sikerült kijutnia, vagy esetleg egy másik helyre, az tudja miről beszélek. Akinek pedig nem, az sajnálhatja hogy lemaradt, mert nagy élmény volt. De remélem mindenkinek összejön egyszer, hogy átélje azokat, amiknek mi részesei lehettünk.
És amiről még én is lemaradtam:

Puszi mindenkinek:
Maya