-         Ez a beszéd! – pattant bele a Tom nyakába a lány.

-         Szállj le rólam vagy mindent visszaszívok.

-         Juppíííí elmegyek a koncertre, és szép ruhában leszek! Éljen! Hangos zene, jó fej arcok és a banda. Szuper! – pattogott örömében. Tom valamiért le sem tudta venni róla a szemét. Olyan önfeledten és boldogan ugrált, hogy ebben a pillanatban nem bánta Tom, hogy megismerhette ezt a csöpp termetet, hiszen, akkor lemaradt volna erről a pillanatról. Viszont ezt a pillanatot is legalábbis Tom számára meg kellett zavarnia a rendetlen háznak.

-         Ennek ára van kisasszony. – szakította félbe a lány örömét is.

-         Nagylány vagyok én, de azért mondjad. – pattogott vissza apjához.

-         Segítesz kitakarítani.

-         Állok elébe! – állt haptákba a fiatalabbik és nem sokkal később, már takarítottak is.

Mikor ezzel is készen lettek, Tom spagettit csinált, ezután pedig elmentek valamilyen ruhát vásárolni Sandynek. Tom egy egész hónapra való ruhát bevásárolt a lánynak, minden eshetőséget figyelembe véve. Másnap mindketten időben felkeltek és persze egy kis szópárbaj után átmentek Billhez.

-         Áh kiket üdvözölhetek? – nyitotta ki majd meg fulladva az örömtől Bill.

-         Tesó, téged melyik rózsaszín égből pottyantottak? – mentek be a házba Tomék.

-         Már boldog sem lehetek? – ráncolta össze a homlokát Bill.

-         Dehogynem, de minket meg ne fojts vele.

-         Legfeljebb ti is kibújtok a bőrötökből.

-         Én nem szeretnék. – ölelte meg magát Sandy.

-         Nem kell komolyan venni.

-         Jah.

-         Amúgy haj de csinos köreinkben valaki. – vágott lenyűgözött képet Bill.

-         Héj, héj! Veszed le róla a szemed? Még gyerek! – állt fel Tom, hogy az esetleges támadó Billt megfékezze.

-         Tom, neked meg mi bajod? Nem mászok rá a lányodra, de szokás megdicsérni a kislányokat is. Nem csak a nagyik szokták. Különben is nézd szegény, nem tud mit mondani.

-         Nem a lányom!

-         Ezt már megbeszéltük, nem?

-         Nem, és addig, amíg egy újabb nem hamisított DNS teszt nem bizonyítja, nem is lesz az enyém!... őőő de te azért ne érj hozzá. – ült vissza.

-         Nem is akartam és elfogadhatnád végre ezt a helyzetet. Tudom kellene egy kis idő ehhez, de itt van veled és nem bánhatsz úgy vele, mint valami rossz emberrel. Tom, ő a lányod!

-         Nem az! Fogd már be, ma még koncert is lesz!

-         Igaz is, menjünk, Georgék már biztos ott vannak!

-         Nem úgy volt, hogy itt találkozunk, és együtt megyünk?

-         Nem. Ők még meg akartak nézni valamit, na gyertek. – pattant fel Bill, majd pár másodperccel később már a kocsiban ültek és a csarnok felé tartottak.

Természetesen Sandyt, Tom azonnal lepasszolta Georg barátnőjének. Még mielőtt a többiek észrevennék az új tagot. Nem sokáig maradt ez titokban, mivel miközben Tom beszélgetett a többiekkel, Sandy megszökött Georg csajától, mert nem bízott benne és wc-re kellett mennie és félt tőle megkérdezni.

-         Apa, apa! – szaladt be a kis szobába Sandy.

-         Kislány eltévesztetted a szobaszámot. – szólt neki Tom, mintha nem is ismerné.

-         Apa! – rohant oda hozzá. A többiek pedig csak bámultak, hogy mi a szösz van már.

-         Mondtam, hogy nem vagyok az. Ennyire beverted a fejed?

-         Tom, ezt fejezd be! Holnap elmentek elvégzitek azt a tesztet, egy hét múlva meg már biztos lehetsz benne, hogy a tied, de ezt fejezd be, mert tuti a tied. Hasonlít rád. A modora is. – emelte fel a hangját testvére ellen.

-         Micsoda? Tomnak van egy gyereke? – nézett nagyokat Georg Gustavval együtt, majd jókat nevettek.

-         Hát hallod haver, ez az év poénja. – kortyolt bele nevetve Georg a kólájába.

-         Pont Tomnak, aki úristen el sem tudom képzelni. – röhögött Gustav is.

Sandy erre megsértődött. Ugyan, miért olyan hihetetlen, hogy létezik? Odament és ököllel bevert egyet Georg szerszámának. Nem kezdő a kicsike, ugyanis ezután Georg úgy csuklott össze, mint egy rosszul rögzített szárító. Ezután meg elrohant a tettes és egész koncert alatt nem találták meg sehol. Tom egy kicsit megnyugodott, hogy legalább nincs a nyakán többé a kis vakarék, de azért mégis már ezzel együtt három napot töltött vele és valamiféle felelősségérzete támadt. Félt, hogy állítása ellenére, mégsem az anyjához futott és ment haza, hanem esetleg elrabolhatták és az ő bőrén szárad, ha ez tényleg így van. Mit fog szólni az anyja? Ó ugyan azt sem tudja hol van.

-         Sandy!!! – kiabálta Tom, hátha meghallja a lány, de nem kapott választ.

-         Tom ezt jól elszúrtad! – förmedt rá testvére.

-         Nem csak az én felelősségem volt.

-         Ha nem mondogatod, hogy, de igenis hülyeség, hogy neked gyereked legyen, akkor Georgék nem hülyéskednek el rajta és nem sértődik meg! Mi van akkor, ha elrabolták? Mit fogsz mondani az anyjának?

-         Ugyan már azt se tudja, hol van és, hogy én ki vagyok…

-         Hát most már te se fogod megtudni, a lányod volt-e, ha eltűnt. – indult másfele keresni a lányt, Bill.

Ezután Tom egyedül maradt. Billnek részben igaza van, de azért mégsem lehet felfogni csak úgy. Az állandó ellenkezés és az esélyt nem adás nem a legjobb megoldás. Most azonban az az első és legfontosabb, hogy megtalálják Sandyt. Hiába kiabálták a nevét, csak visszhangzani tudott, de előkeríteni nem a tulajdonosát. Mindenki a nézőtéren mászkált és próbálták megtalálni a lányt, mikor hírtelen a sötét színpadról hang szűrődött le. Sandy volt az, kezében mikrofonnal.

-         Itt vagyok. De nem itt kéne szerepelnem, hanem annak az embernek az életében ottan, csak ő nem képes felfogni, hogy a lánya vagyok. Tom Kaulitz-Trümper! A Lányod vagyok, ha akarod, ha nem! – kiabálta a mikrofonba. Meg lehetett süketülni.

-         Tom szedd le onnan a lányod, vagy szétrúgatom a tököd, ahogy ő vert be az enyémnek egyet. – figyelmeztette Tomot, Georg.

-         Jólvan jólvan. – mondta majd felment a színpadra. Valamit súgott a lány fülébe, majd lekísérte közéjük. Sandy duzzogott kicsit, de hamar abbahagyta.

Tomnak elég volt most egyszerre ez az egész. Szerette volna kicsit jól is érezni magát csak egy pillanatig a bőrében. Billre hagyta a lányt, ő pedig elvonult külön. Tom nem sokáig keresgélt, meg is találta az esti partnerét. Szegény lánya, meg azt sem tudta miért van Billel. Szerencsésen hazajutottak.

-         Bill bácsi, miért nem haza viszel? – kérdezte az ajtóban állva a lány.

-         Mert most nincs otthon Tom. – hazudta.

-         De hát voltam már egyedül ott, mikor ő nem volt itthon.

-         Micsoda? Tom egyedül hagyott téged abban a bazi lakásban?

-         Igen, de utána mérges volt.

-         Még ő volt a mérges? – erre meg csak bólogatott a lány. – Na jó mindegy mostmár. Kérsz valamit? – kérdezte Bill, miközben beslattyogott a konyhába. Sandy nem válaszolt semmit, hanem a mellette lévő kis szekrényen pihenő kulcscsomót felkapta és kiszökött a házból. – Sandy. – szólt rá a konyhából, hogy válaszoljon valamit, de mivel nem válaszolt a lány, kiment megnézni mi történhetett vele. – Sandy! – kiáltotta el magát, hátha visszatér a lány.

Az ajtó tárva nyitva állt, beengedve az éjszakai hűvös levegőt. A lány ekkor már sikeresen bejutott a szomszédos házba. Haragudott apjára, amiért csak így lepattintotta, de már nem is nagyon foglalkozott vele. Neki nem fog senki sem parancsolni akárhány éves is még. Tudta, hogy apja otthon lehet, mivel hangokat hallott fentről. Pontosabban szólva, sóhajokat és nyögések sorozatát. Nem tudta mi lehet fent, de úgy gondolta felmegy, és bocsánatot kér apjától, hátha akkor megenyhül kicsit. A lépcsőn egyáltalán nem lehetett hallani lépéseit, így észrevétlenül juthatott fel az emeletre. Hallgatózott kicsit, tudja hova kell mennie. Aztán megindult az egyik ajtó felé, ahonnan vélte, hogy jön a hang. A szobában az ágy úgy helyezkedett el, hogy a szeretkező pár nem látta kinyílni az ajtót. Halkan besétált Sandy rajta, nehogy mérges legyen valamiért is az apja. Mikor elért odáig, hogy láthassa is apját, kicsit megdöbbenhetett a látványon. Tom éppen maga alatt dugott egy szőke macát. Se, cenzúra se takaró rajtuk. Teljes mivoltukban láthatta lánya a jelenetet. Közelebb ment még mindig észrevétlenül hozzájuk, majd odahajolt apjához, hátha meghallja, amit mondani akar.

-         Apa. – szólt neki Sandy. Erre Tom falfehér lett az ijedtségtől. Kijött a nőből és lányára nézett, aki bagoly nagyságú szemeket meresztett rájuk.

-         Micsoda? Apa? Neked lányod van? – akadt ki a szőkeség Tom alatt.

-         Nem, nem félreértés. Nem tudom ki ő! – próbált mentegetőzni a felette lévő.

-         Apa!!!

-         Na jó Tom ez nem az én műfajom. – mászott ki Tom alól a lány, felöltözött és már hűlt helye sem maradt.

Mire Tom észbekapott mi is történt a lánya még mindig meztelenül láthatta apját. Mikor észbekapott gyorsan egy párnával takarta el még mindig merev férfiasságát.

-         Menj kifele! – parancsolt rá lányára.

Ő pedig bent maradt és magára zárta az ajtót, biztos legyen benne, hogy lánya nem nyit be. Mikor biztos volt benne, lenyugtatta felálló szerszámát, majd később felöltözött és lement Sandyhez. A lány megszeppenten a TV-t nézte, azon belül is az Animax-t.

-         Kopogni luxus?! – förmedt rá, amint meglátta a kanapén ülőt.

-         Bocsánat. – mondta lánya. Rá se mert nézni a nem mesze álló férfira.

-         Nem Billnél kellene lenned?

-         Eljöttem onnan. Nem azért jöttem el olyan messziről, hogy lepattints magad mellől. – tette ölbe a kezét.

-         És akkor élni már nem is élhetek, mert te itt vagy?

-         Amúgy mit csináltatok fent? – kíváncsiskodott.

-         Nem válaszoltál a kérdésemre.

-         Te se.

-         Ne szórakozz velem kislány!

-         Sandy vagyok! Neked vagy Sandy vagy lányom!!

-         Holnap elvégeztetjük azt a tesztet!

-         Remek!

Ezzel le is zárták a témát. Egész álló este egymáshoz sem szóltak. Sandy ismét a kanapén aludt, Tom pedig szitkozódva elalvása előtt, fent.