Szépen lassan kiválasztották, amit fel fognak venni a fotózásra. Aztán Tom odafordult Sandyhez.
- Idefigyelj. Minket most ott fognak fotózni, te addig ülj meg itt, létszíves. – ültette le egy háttámla nélküli bőrszékre.
Ezután Tom visszament a többiekhez, majd különféle felállásba és beállásba kapták őket lencsevégre. A fotózás még korántsem ért véget, de szünetet tartottak. Sandy a helyéről eltűnt, és körbe sehol nem lehetett látni. Tom kissé ijedten nézett körbe, de semmi eredmény. Elindult az épületben valamerre, hogy megtalálja a már megint elkóborolt lányt, mikor hangokat hallott. Egy Tomnak való, igencsak tetszetős, szemrevaló nő előtt pattogott a keresett személy. Épp úgy, mint akinek WC-re kell mennie. A nő gyengén megfogta a lány vállát, hogy ne pattogjon az arcába, ugyanis lehajolt hozzá, majd megmutatta, merre van a mosdó. Sandy egy gyors köszönöm nélkül rohant abba az irányba.
- És a köszönöm, hol marad kislány?! – kiabált utána Tom, felhívva ezzel magára a figyelmet. Közben odasétált a nő mellé. – Nézze el a neveletlenségét.
- Ugyan, nem történt semmi. Gyerek még. – legyintett egy halványt a kezével.
- Majd meg lesz nevelve. – tervelgette magában, hogy megdorgálja majd a kis csajost, hogy ilyen jóvágású nőkkel ne bunkózzon. Szépen köszönje meg.
- Talán veled él? Tom Kaulitz egy kisiskolás lánnyal? – döbbent le mosolyogva a nő.
- Igen velem.
- Hallottam valami pletykát felőled, hogy van lányod. Ő lenne az?
- Nem a lányom, csak egy elkóborolt jószág, akit nemsokára hazaviszek, ha kiderítem, hol lakik, de addig is nálam van elszállásolva. Nem hagyhattam csak úgy magára szegényt. – adta a „megszánom én azt, akit amúgy ki akartam dobni a házból” típust.
- Értem, ez szép tőled.
- Van annál szebb dolog is. – mosolygott csábítóan a nőre.
- És mi az? – mosolygott vissza rá a nő bár ez alatt, majd elolvadt, attól, ahogyan Tom ránézett.
- Te sokkal szebb vagy annál, mint amit tenni vagy látni lehet. – le se vette a nő szemeiről a tekintetét, ugyanakkor néha lecsúszott a szeme a nő melleire is.
- Ezt Billtől tanultad vagy ilyen a szedjünk fel egy csajt egy éjszakára dumád? – kicsit eresztett a mosolyból.
- Nem, dehogy is! Amúgy hogy hívnak?
- Miia, Miia Schwarz.
- Szép név. Én pedig…
- Tom Kaulitz. Mit keresel még itt? És a testőrök?
- Itt van a fotózás az albumhoz.
- Meglógsz a munka elől?
- Nem, most csak szünet van és jöttem megnézni merre kószált az a kiscsajszi. – nézett a távolból feléje futó lányra.
- Nagy felelősségérzeted van iránta.
- Hát…
- Apa! Hát te? Nincs vége a szünetnek? – ért oda Sandy.
- Apa? – nézett nagyokat Miia.
- Nem, dehogyis.
- Most kinek hazudsz? Nekem vagy neki?
- Jó ő azt állítja, de egyáltalán nem biztos.
- Kapizsgálsz az igazság terén?
- Fura, hogy velem van, ennyi.
- Na jó nem tartalak fel, menj vissza dolgozni. – mosolygott még mindig.
Tomnak nem csak Miia alakja, hanem a mosolya is nagyon tetszett. Egy ma vagy egy másnap esti programot már tervelgetett a fejében. De, mikor meglátta bohóckodni Sandyt a fotós előtt, az ő helyükön, megakadt a gondolatmenete és meghiúsulni látszott a terve. Ugyanis eszébe ötlött, hogy addig, hova rakja úgy Sandyt, hogy ne menjen haza.
- Na Sandy elég volt a hülyéskedésből. Folytatjuk a fotózást. – szólt Tom a lányára.
- De ne már. Olyan jó. Még! – pattogott a fotós előtt.
- Neked ilyenkor nincs suli? – ment oda, hogy arrébb vigye.
- Nyáron? Hány éves vagy DadMan? 40 vagy 70? – kuncogott.
- Nyári suli.
- Jó tanuló vagyok. – vigyorgott.
- Még az a csoda. De én beíratlak nyári suliba. – jelentette ki, mire Sandy megállt, komolyan Tomra nézett és megszólalt:
- Én nem tennék ilyen felelőtlen lépést.
- Miért mi lesz? – szórakozott jókat ezen az idősebb.
- Ez is felelőtlen kérdés. – cukkolta tovább.
- Viselkedni, anyukád nem tanított meg?
- De igen, de az apám arra nem, hogy vele hogy viselkedjek. – vigyorgott Tom képébe, majd lelépett a fotózott hely mellé.
A fotózás folytatódott, bár Sandy unalmasnak találta, ezért kedvére be-beugrott, mikor lencsevégre kapta a srácokat a fotós emberke. A rengeteg képből legalább 20 képen rajta volt valamilyen részben a 8 és fél éves lány is. Nem mindenki örült ennek. Gustav és Bill kifejezetten élvezték, hogy nem olyan unalmas a fotózás most, mint általában. Georg már kevésbé örült ennek. Ő már azóta nem szimpatizál a lánnyal, mióta tökön vágta. Tom meg eleve, mivel vele él és lehet a teszt eredménye, megpecsételi majd az életét. De akármi történjék is, ezt a pár napot nem fogja elfelejteni soha. A fotózás végén Miia és Tom ismét összefutottak.
- És akkor mennyi ideig is lesz nálad ez a kislány? – kérdezte levakarhatatlan mosollyal az arcán, Miia.
- Sandy a nevem. – nyújtott kezet.
- Szép név. Megengeded, hogy Tommal váltsunk pár szót?
- Rendben, de apa, azért ma este haza tudok menni? – kérdezte a látszólag ártatlan dolgot, de e mögött sokkminden rejtőzött, amit Tom értett is. Sandy arra célzott, hogy Tom nem e bízza valakire őt, hogy apja este nyugodtan élvezhesse a nő társaságát.
- Sandyyy… - húzta el a szót. – Miért ne jöhetnél haza? – kérdezett vissza, de remélte, nem kap választ.
- Tudod te apafej. – lépdelt el nevetgélve.
Egyenesen Georghoz ment, aki kicsit ijedten nézett felé. Gustav jókat szórakozott ezen, Bill pedig elvitte Sandyt egy közeli kisboltba, persze testőrrel, hogy vegyen neki valami ennivalót, ugyanis, ami ott volt az épületben, az nem volt ínyére való.
- Nem tudom. Amíg meg nem tudom, hol lakik. Nem valami őszinte e téren szerintem. – válaszolt aztán Tom, Miia kérdésére.
- Értem. Sok türelem kell hozzá, de nem veszélyes.
- Ez a kölyök? Áh… De mit szólnál, ha ma nem ő bitorolná a házat? – Kicsit lehelve is mondta ezt a kérdést, magyarán felajánlott egy estét a házában, Tom.
- Hát… nem is tudom.
- Egyszerű, van programod estére?
- Nincs.
- Most már van.
- De kis akaratos vagy.
- Én? Ugyan.
- Akkor ezt minek neveznéd?
- Szimpla meghívásnak.
- Nah jól van. – egyezett bele, Miia.
- Akkor velünk jössz. – vigyorgott győzedelmében.
Még bevárták, hogy Bill visszahozza a remélhetőleg jóllakott lányt, majd hazamentek. Alig értek haza, fél órával később, Sandy ismét nem hagyta békén őket. Nem is nagyon tudtak mit beszélni addig, Tom se nagyon tenni, bár kezdett nyomulni, amit Miia leállított, Tom elkeseredésére.
- És ismét csókolom. – köszönt Sandy mosolyogva a kanapén, Tom mellett ülő nőnek.
- Szia! – köszönt vissza Miia is.
- Apa, ez a nő is… - nem tudta folytatni, mert Miia közbeszólt.
- Miia a nevem.
- Köszönöm, szóval apa, ez a nő is az ágyad és a bejárati ajtó közötti utat fogja csak ismerni ebben a házban?
- Sandy! – szolt rá Tom.
- Micsoda? – kérdezett rá Miia.
- Nem úgy érti. – mentegetőzött Tom, amint látta a nő nemtetszését.
- De igen, ugyanis mikor az egyik nő letért az ismert útról, sóhajtozva nekiment a konyhaajtónak. Ez úgy hajnalban volt. – igazolta érdekesen állítását a lány. (Még nemrégiben, mikor szintén nem tudta lepasszolni Tom a lányt, az éjszaka közepén felszedett unalmában egy utcasarkit.)
- Bocs Tom, de én nem egy éjszakára jöttem. – mondta majd felállt és elment. Tomnak csak annyi szerencséje volt, hogy első dolga volt elkérni a telefonszámát.
Mikor Miia már jó pár méterrel elhagyta a házat, Tom törte meg az emiatt beálló nagy csendet.
- Nézd meg mit csináltál! Örülsz?
- De apa, ő örüljön, hogy nem fog fájni a feje. Amúgy mit szoktál csinálni a nőkkel? – kíváncsiskodott.
- Azt, amit te nem fogsz.
- Ez nem volt kielégítő válasz.
- Én sem lettem kielégítve…
- Miért? Hogy tudsz kielégülni?
- Felvilágosító órát, majd anyukád tart neked pár év múlva. Most pedig elégedett lennék, akkor, ha felmennél aludni. – mondta Tom, erre Sandy egy szó nélkül felment.
- Most már kielégültél? – kiabált le, fentről.
- Még boldog is vagyok! – jött a válasz.
- Jó éjt, apa! – szólt még le Sandy.
- A francba! – mérgelődött Tom, mivel az esti programja elment.
- Köszi, apa! – szólt le, mintha viszonzást hallott volna.
- Aludjál már!
- ZzZzZzZzZzzz… - utánozta a jelképes alvást.
- Felmegyek és megpüföllek!
- Ó-ó… - csücsörített a szájával, majd bevonult a szobájába.
AJÁNLOM AZ OLDALT
