Ennyi kellett Tomnak és már ki is ment, hogy kiszolgálja a vendégeket. Bőséges választékban vitt be mindenféle italt. Még nevükben is A-Z-ig. Mindenki választott magának és üvegestül lehúztak mindannyian egyet-egyet. Tom azért tartotta magát egy kicsit. Hagyott későbbre is. A többiek holt részeggé lettek és nem sokkal később kidőltek. Csak egy ember maradt talpon a vidéken. És józan is csak félig, de ő volt, Tom. Végül őt is elnyomta az álom. Másnap reggel Tom arra ébredt, hogy Sandy ott áll előtte.
- Hát te? Hogy-hogy ilyen korán? – ült fel Tom.
- Már dél van. – kapta válaszul Sandytől.
- Akkor az még korán van.
- De nekem nem és éhes vagyok.
- Bírd ki.
- Nem tudok parancsolni magamnak.
- Ezt bárcsak egy bomba nő mondta volna nekem…
- Én egy bomba kiscsaj vagyok. – vigyorgott gyerekesen a gyerek.
- Hát még, hogy! Még annál is rosszabb.
- Ilyet még nem mondtak nekem.
- Ne vedd bóknak kicsi lány. Lehet anyucinak szót fogadsz és nem kapsz sok pacsit fenékre, se pofára, de én másból készültem és az idegrendszerem is fiatal hozzád, ezért figyelmeztetlek, hogy ne húzogasd a határaim, mert még előbújik belőlem az ördög. – magyarázta fenyegetően a lánynak, mindezt kissé suttogva és egy kis sziszegést is belevegyített. Mivel mindez alatt eszébe jutottak a „csendes, nyugodt” napok nomeg a tegnapi pofára esés a szappantól.
- Nem értelek. Mindig is húzogatom a határaid, ugyanúgy egy anya szült téged és van apukád, szóval nem készülhettél másból, hacsaknem úgy értetted, hogy neked a kisördög az apukád és akkor az előbújhat belőled, úgyértem az apai éned. Másrészt meg ha én kibírlak téged és magamat és a többieket, akkor sokkal érettebb lehetek nálad idegrendszerrel együtt.
- Hogy lehet egy pisisnek ekkora szája…? – törölte végig az arcát Tom, mintha, mikor újra kinyitná a szemét, eltűnne onnan Sandy, de sajnos ez hiú ábránd.
- Sulis vagyok, de azért örülök, hogy a saját apám tudja.
- Megmondtam, hogy nem vagyok az apád!
- Én meg megmondtam, hogy igen. Amúgy a teszt eredménye majd eldönti.
- Ne fárassz kérlek.
- Én? Ugyan…
- Kicsit vegyél le magadból, kérlek.
- Mi? Szerinted én hájas vagyok?! Pedig nem is eszek sokat! Anyu azt mondta, hogy az alakom és a méretem, koromhoz megfelel! Mi az hogy még ez is sok? Legyek anorexiás?
- Hozzád orvos kell.
- Annyira súlyos a helyzet? – színészkedett tovább.
- Igen, méghozzá sűrgősen.
- És velük mi van? – nézett az alvó népre, Tom mögött.
- Alszanak.
- Azt látom.
- Örülök neki. Jól nézd meg őket így, mert egyszer csinálnak ilyet egy nap.
- Megvan. Na megyünk?
- Hova?
- Éhes vagyok, de már mondtam.
- Rendben.
Ezután Tom kiment és készített müzli reggelit Sandynek. Eközben a többiek ébredeztek ott bent. Mindegyik a fejét fogta és jajgatott. Fájdalomcsillapító már ki volt készítve az asztalra, Tom nem utána akart már ugrálni, mikor felkelnek, hanem míg kényelmesen azt is betudja hozni. A konyhában síri csönd lapult. Tom és Sandy nem folytatta a szócsatát, nehogy megint tettlegessé fajuljon.
- Micsoda csend. Jól érzitek magatokat? – ment be Georg a konyhába és vette észre a fennálló csendkirály játékot. Persze kellő távolságot tartott Sandytől és próbálta a jelenlétében megválogatni a szavakat.
- Ezt hogy érted? – Tom.
- Mindig zajosak vagytok. Mostmeg olyan csendesek.
- Tom hangosan csinálja nem tudtad? – ment Georg mellé nevetgélve, fejét fogva Gustav.
- Haver, csak te, ne kezd légy szíves! – nézett ázott boci szemekkel Tom.
- Már be is fejeztem.
- El se kellett volna kezdeni.
- Srácok én azthiszem megyek is. – bukkant fel a látótérben Bill is.
- Micsoda? De miért? – nyelte félre a kaját Tom.
- A Bravo behívott egy interjúra.
- Téma?
- Sandy.
- És miért nem én megyek?
- Mert tudják, hogy letagadnád.
- És te nem? Elmernéd árulni nekik? Szétszednék szegényt! Normális vagy? – pattant fel az asztal mellől a gitáros. Bill mindeközben csak elégedetten és mosolyogva nézett, ahogyan a többiek is, de nem mondtak semmit. – Nem mehetsz! Akkor inkább kitalálok valami indokot, hogy miért nem te mész, de én megyek, sőt jön velem Sandy is!
- Probléma megoldva. – szólalt meg Gustav.
- Mi? Csak ennyi? Semmi olyan, hogy Tom fejezd be vagy ilyesmi? Gyanúsak vagytok nekem! – nézett ölbe tett kézzel Tom rájuk.
- Te is nekünk, na csá. – mondták és elmentek mind. Sandy eközben csak a kanala mögül figyelte az eseményeket. Fel fel pillantott, közbe szóljon e, de jobbnak tartotta, hogy ezt nem tette meg. Ekkor Tom hátranézett rá. A lány kíváncsian figyelte a folytatást.
- Öltözz. – adta ki a parancsot.
- Fel vagy le? – tette fel az eléggé, hülye kérdést.
- Fel, te bolond. Elmegyünk arra az interjúra, most! Igyekezz! – utasította a lányt, majd ő is felvonult a szobájába, rendbe szedni magát.
Beletelt egy kis időbe, mire készen lettek, de egyikük se csalódott a másikban. Még véletlenül sem kocsival mentek. Végig sétálták és buszozták az egész utat. Ami a legjobb volt, hogy az újságírók és a lesifotósok hemzsegtek a téren. Tom önkényesen kreállt egy sztorit, sőt nem is egyet, azzal, hogy Sandyvel járkált az utcákon. Kíváncsi volt, hogy melyik újság, hogy fogja lekezelni a helyzetet. Útja során belebotlott Miiába.
- Helló szépség. – köszönt rá.
- Áh Tom. De örülök, hogy látlak!
- Azthittem már látni se akarsz.
- Hát az nem vált be. – válaszolta a nő. Tomnak eltökélt szándéka volt megkapni az előtte álló bombázót, de mivel elsőre nem ment, második nekifutásnak se biztos, hogy engedné, ezért kicsit lassabb tempót választott. Magyarán hosszabb utat az ágyhoz.
- Ez nem esett jól. Amúgy hol dolgozol?
- Egy közeli óvodában vagyok óvónő.
- Azt hogy dögös vagy és esetleg kihasználod ezt az erényed, azt feltételeztem, de azt hogy egy óvodában ilyen kispulyákkal szenvedsz naphosszakat, azt nem.
- Először is köszönöm a bókot. Másodszor meg tisztázzuk, hogy nem vagyok egy sarki kurva. Harmadjára pedig, elárulom, hogy a kisgyerekek rettentően fogékonyak mindenre és élvezet velük naphosszakat lenni, bár egy ilyen tuskó, mint amilyen te vagy, hogyan is értékelhetné ezt az egészet? A saját lakótársaddal sem bírsz el. – utalt itt a Tom mellett állóra.
- Én nem úgy értettem. Szép lehet az is, csak nekem nem sok jó tapasztalatom van etéren. – nézett maga mellé, ahol Sandy állt. - Jut eszembe, ha már óvodában dolgozol. Nincs kedved foglalkozni ott ezzel a szörnyRT-vel?
- Nem vagyok ovis, iskolás vagyok Apa! – állt ki maga mellett a lány.
- És még bolond is.
- Ezt az apa szó miatt mondtad?
- Azért van némi esze is. – mondta Tom válaszolva Sandy kérdésére, Miiára nézve.
- Tom, te egy iskolást akarsz visszarakni az oviba? – Miia.
- Úgy viselkedik. A suliban nem nevelik. Mit csinálhatnék?
- Amit minden apa tenne. – mosolygott rá a nő.
- És mi az?
- Hát nem vagy apa?
- Csak azt mondja, de már mondtam, hogy nem kell hinni neki.
- Mindegy, amúgy hova készültök?
- Interjúval szolgálni a Bravonak.
- Nem félsz, hogy lencsevégre kaphat bárki? Itt hemzsegnek az emberek.
- Nem félek. Sőt, kíváncsi vagyok, hogy a holnapi lapok mit hoznak fel a helyzet lekezelésére. Milyen hülyeséget fognak már kitalálni.
- Jól meg gondoltad?
- Igen. Közben pedig leadok valami mesét az interjúban, ami tuti később jelenik majd meg, mint a holnapi pletykalapok és így a magyarázat meg is van. Az újságírók a fantázia sztorijaikkal sülhetnek majd fel.
- Hát akkor sok szerencsét. – mondta Miia és el akart menni.
- Várj! Ezt az apás dolgot nem magyaráznád el nekem? Mondjuk ma este nálam?
- Azért, hogy ágybavihess? Bocs Tom, de nem estimese ez a téma, ha érted mire gondolok.
- Semmi ilyesmire nem gondoltam. Eskü nem fogok rádmászni, de érdekelne tényleg, hogyan bánja ezzel a lúrkóval, itt. – mutatott maga mellé.
- Rendben, akkor ma este. – mondta Miia, majd el is tűnt a láthatárról.
- Nos Sandy, irány a szerkesztőség.
- Eddig is az volt.
- Kérlek, ne beszélj úgy, mint aki nem érti.
- Értem. – mondta, majd ezzel le is zárták a beszélgetést az út hátralevő részében.
A szerkesztőségbe beérve nagy csodálkozás vette át a hatalmat a sürgő-forgó népen. Tom Kaulitz-Trümper jelent meg ikre helyett egy számukra még idegen kislánnyal, aki szorosan ment a férfi mellett. Elkísérték, oda ahol az interjú fog lezajlani. A kérdések kezdetét vették.
Bravo: Tom, hogy-hogy nem Bill jött el? Talán valami baja van?
Tom: Nem, aggodalomra semmi ok. El van halmozva minden teendővel és sajnos nem tudott már eljönni. Szólni sem volt ideje, ezért megkért, hogy ne maradjon el az interjú miatta, jöjjek be én.
Bravo: Értem. És ez a kislány itt melletted kicsoda? Úgy hírlik, hogy van egy lányod. Igaz ez? Talán ő lenne az?
Tom: Tévhit, az egész dolog. Ő itt Sandy, az unokahúgom legkisebb testvére, magyarán, ő is az unokahúgom.
Bravo: Úgy vették észre, hogy már pár napja veled él. Hogy-hogy?
Tom: Nálam nyaral a sok munka ellenére kiharcolta.
Bravo: Mennyi idős a kishölgy?
Tom: 8 és fél éves.
Bravo: Meddig lesz nálad?
Tom: Ameddig csak szeretne és persze ameddig a munka mellett elfér ő is.
Bravo: Köszönjük, hogy válaszoltál a kérdéseinkre. Akkor további jó munkát nektek, tom és a kis hölgyeménynek, további jó nyaralást!
Az interjú után, ahogy csak tudtak kimenekültek a zsúfolt épületből. Sandy azonnal kérdőre vonta apja válaszait.
- Mióta vagyok én a te unokahúgod?
- Amióta azt mondtam. Ha annyira a rokonom akarsz lenni, akkor érd be az újságoknál ennyivel.
- De hazudni nem szabad!
- Sandy, ha nem hazudok, akkor téged vagy széttépnének, mint egy közelünkbe férkőzött fant, vagy elrabolnának jó kis juss reményében vagy akármi lehet. Amúgy meg azzal is hazudnék, ha azt mondanám, hogy a lányom vagy, ugyanis az se biztos.
- De igen!
- Nem, semmi sem az. Még az sem, hogy Miia eljön-e este.
- Az már a te gondod.
- Ha elrontod a tiéd lesz.
- Köszi apus.
- Ne nevezz apusnak. Inkább veszek neked fagyit, csak fogd be az út többi részében.
- Nem jó beszélgetni valakivel?
- Aki ilyen hülye, azzal nem.
- Szép apa vagy!
- Még nem vagyok apa!
- Na jó hagyjuk.
- Szerintem is.
- Végre valami, amiben egyetértünk.
Tom valóban vett ezután fagyit Sandynek, hogy az a dumát Vol 0-ra tekerje le. És a lány valóban nem szólt hozzá az út további részeiben, csak ette az adagját és elégedetten mosolygott.
AJÁNLOM AZ OLDALT
