Lassacskán haza is értek. Tom gyorsan összedobta a széthányt cuccait a szobájában valahova, ahol nem látja senki. Sandyvel végigsepertette a házat. Minden apró morzsát eltüntetett a konyhából. Pillanatok alatt olyan álrendet csinált, hogy az embernek fel se tűnik, hogy csak szőnyeg alá söpört kosz és „hibajavítók” keltik a szemfényvesztést. Tom már rég nem konyított a postaláda felé, ezért most kiment oda. Kicsit meg volt tömve. Volt ott minden. Egy fontos levéllel együtt. A feladó a kórház, ahol elvégezték Sandyvel a tesztet. Tom fejében megsem fordult, letelt e az egy hét. Egy érdekelte csak, hogy tudja, nem az ő lánya. Remegve bontotta fel a borítékot, de a levelet nem merte kivenni belőle. Nagy levegőt vett és megfogta a papírt, de mégsem húzta ki. Elengedte, a borítékot visszazárta, bement a házba és az összes többi levéllel, újsággal együtt levágta az előszobában lévő asztalra.
- Apa, mikor érkezik meg az eredmény? – kérdezett rá lánya, mivel látta, hogy Tom levelekkel és újságokkal tér be.
- Lehet elfelejtették. – mondta Tom hevesen dobogó szívvel. Félt a levél tartalmától. Izzadt a valóságtól. És mi van akkor, ha számára kedvező a szöveg, ami benne áll? Itt kicsit megnyugodott, de kétes a helyzet és csak két lehetőség van, ahogy a mágnes rúdnak is két pólusa. Olyat csak nem írhatnak, hogy talán. Annyit ő is tudott, azaz nem szeretne annyit se tudni.
- Ők nem te vagy.
- Kérlek, most ne feleselj vissza.
- Miért, ünneplünk?
- Azt majd én este.
- Azt mondtad nem bántod és csak megkérdezed azt a valamit tőle.
- Nem is fogom bántani. Eszed legyen.
- Az van. Nem baj, ha átmegyek Bill bácsihoz egy pillanatra?
- Otthon van?
- Miért ne lenne?
- Nem figyeltél rám az interjúnál? Sok dolga van.
- Azt hittem hazudsz.
- Abban nem. Legalábbis nem teljesen. De ha már átmész és ott van, nem maradnál ott holnapig?
- Te le akarsz passzolni? Apa!
- Semmi apa, mert nem vagyok az ezt már igazán megjegyezhetted volna.
- Az előbb sem szóltál rám.
- Akkor most rádszólok! – mondta Tom hangosan és mérgesen. Idegesnek látszott, de Sandy korántsem tudta mi bújhat emögött.
- Baj van?
- Elég nagy! Nem mész?! – mondta még mindig fenyegetően idegesen.
- De vissza fogok jönni. – jelentette ki teljesen nyugodtan Sandy.
- Hogy pusztulna meg az a jó ég!
- Káromkodni nem szabad!
- Bölcs leányzó, mikor leszek mögötted?
- Tessék? Ezt nem értem.
- Egy idősebb csaj már rég félreértette volna, nemhogy értené… De elmagyarázom. Mikor lépsz már ki innen?
- Mitől lettél ilyen ideges?
- Rögtön jobban leszek, mihelyt távolabb esel tőlem.
- Idegesnek látszol.
- Nocsak észrevetted? Tényleg nem vagyok jó passzban, kérlek.
- Na így már mindjárt más.
- Köszönöm! – hálálkodott a gitáros. A lány nem értette, mi lehet apjával. Az ajtónál, mikor járt, mégegyszer hátranézett, mit csinál apja. A kanapén feküdt, úgy hogy nem láthatta a lányt. Sandy ezért bátorkodott kutakodni a behozott dolgok között. Rá is talált a borítékra. Nehézkesen ugyan, de elolvasta magában és úgy vélte ez az ami kell neki. Kilépett a házból, maga mögött bezárta az ajtót. Átcammogott Billhez. Pár csengetés után ki is nyitotta. Gustav vendégeskedett nála.
- Szia bácsikám, azthittem nem talállak itthon.
- Sandy? Ezt a meglepetést! Tom kidobott?
- Valami olyasmi, de én mondtam neki először, hogy ide szeretnék át jönni.
- Mond.
- Mit?
- Miért szerettél volna átjönni.
- Mert úgyérzem most nagyon apa idegeire mentem.
- A beszólásaid nála nem kerülnek fülön átra, szóval azt kanyar nélkül elhiszem, hogy kihúztad a gyufát nála. Mit csináltál?
- Semmit, legalábbis nem emlékszem, hogy most valamivel felidegesítettem volna. Viszont érkezett egy levél és mióta ezt a többivel együtt behozta, azóta olyan ideges. Kiabál velem. Félelmetes.
- Tud olyan is lenni, de mintha ezt az oldalát már megtapasztaltad volna, nem?
- Igen, de mindegy. Bemehetek?
- Jah igen bocs. – engedte beljebb a lányt, majd bezárta az ajtót és ő is helyet foglalt. – Milyen levél az ott a kezedben?
- Nem tudom mi van benne, de ez az egy volt felnyitva a többi között.
- Megnézhetem?
- Persze, tessék. – adta oda neki.
- Ez a kórházból jött. A DNS-teszt eredménye. – vázolta fel a helyzetet Bill, majd kivette a levelet a borítékból és figyelmesen elolvasta.
- Mi áll benne?
- Nem csodálom, hogy Tom felkapta a vizet. 99,9 százalék, hogy te vagy a lánya. Tehát az eredmény számodra pozitív.
- Juhúúú én mondtam! Én megmondtam! – pattogott Sandy. – Nem hitt nekem, hát főjön a levében.
- Azért ne legyél kárörvendő. Ő nem volt felkészülve erre tudod és gyereket is csak a későbbiekben szeretett volna.
- Én örülnék, ha megtudnám, hogy van egy nagylányom.
- Ez a felnőtteknél másképp megy.
- Anya úgy írta le apát, hogy gyerekes.
- Inkább csak nővadász.
- Akkor én nem megyek vissza. – nézett félve.
- Te még nem vagy nő, te megnyugodhatsz.
- De miért? Mit csinál a nőkkel? Hajszolja őket? Lefuttatja velük a maratont?
- Nem. – nevetett Bill. Régen hallott már gyerekes ökörségeket. – De tereljük is a témát. Nagybácsi vagyok. – vigyorgott.
- Miért nem beszélsz sem te, sem apa erről?
- Miről?
- Hát, hogy apa mit csinál a nőkkel?
- Egyelőre ne akard tudni, de idővel rá fogsz jönni.
- Atya gatya! Mi van, ha terrorizálja apa őket?
- Nem bántja őket. – szórakozott jókat a hülyeségeken.
- Akkor?
- Majd megtudod. Még fiatal vagy ehhez.
- Badarság. Érett gyerek vagyok és mindent tudni akarok.
- Neked nem is hiányzik az anyukád?
- Már megint tereled a témát. – nézett laposan a gyerek.
- Tényleg érdekel, amit kérdeztem.
- És neked?
- Én találkoztam vele és Tom is még a múlthéten.
- Na látod én is.
- De te mégis csak gyerek vagy. Több időt kell anyukáddal töltened, mint kóborlással. Azt majd bepótolod a tini korodban.
- Bill bácsi. – nézett fel rá.
- Csak Bill.
- Csak Bill bácsi, apa utál engem?
- Jajj dehogy, csak váratlanul érte a dolog. Máris átmegyek, addig te maradj itt Gustavval, aki nem nagyon jut szóhoz. Talán jobban ledöbbent, mint én. – nézett hátra az említettre.
- Nem, nem azért. Csak nem akartam belekeveredni a családi dolgokba. Amúgy egyetértek Billel, Sandy. Menj csak Bill, mi elleszünk itt.
- Rendben. – mondta és már el is távozott köreikből.
Megtette a két ház közötti „hatalmas” távolságot és bekopogott testvéréhez. Az ajtót nem nyitotta ki senki, ezért benyitott. Az ajtó nyitva volt.
- Tom! – szólt a házba, hátha meghalja bátyja.
- Bill! Csá tesó! – ment oda hozzá megölelni. Hírtelen megindulásból. – Szörnyű, ami történt. Egy darabig azt hittem megszabadulok ettől a tehertől, de most tessék!
- Tom, mindvégig magadon hordtad és igen, tudom, sajnálom.
- De te micsodát? Ekkora a telepátia? Már nem csak érzed, amit én, hanem tudod is miért?
- Miért ne kéne tudnom?
- De mit? Valami történt Sandyvel? – nézett teljesen komolyan Billre.
- Nem dehogy! Ő is tudja, hogy miért vagy ilyen ideges és, ami azt illeti én teljesen megértelek. Ha örülnél neki, azt mondanám gratulálok, jah és persze, ha nem ennyi év után történne.
- Miről beszélsz? – savanyodott el Tom képe.
- Az idegesség elfelejtette veled? Tudod, megérkezett a levél, amiben leírták, hogy 99,9 százalékban vagy Sandy esélyes apja. Magyarán apa vagy.
- Micsoda? – dermedt le.
- Te nem is tudtad?
- Ez biztos?
- A teszt nem hazudik. Te komolyan nem tudtad?
- Nem…
- Akkor miért voltál ideges?
- A levél miatt. Nem akartam megtudni mi áll benne. De hogyan? – nézett jobbra-balra.
- Had ne tartsak felvilágosító órát.
- Nem úgy értem.
- Mindenféle magyarázatra tudsz elég tapasztalt választ adni magadnak. Maradjak itt vagy menjek el?
- A filmekben annyit látni, hogy egy férfi mennyire örül, mikor apa lesz. Én miért nem örülök neki?
- Mondjam azt, hogy túl fiatalon játszottad az eszed?
- Vagy valami egészen mást játszottam, csak abból életrekelt valaki.
- Sandy, ha akarod nálam maradhat éjszakára.
- Ha nem nyúlsz hozzá, akkor még meg is kérnélek rá.
- Tom én nem te vagyok. Pedofil meg végkép nem.
- Jó, de azért vigyázz rá.
- Csak nem megkedvelted?
- Nem. – erre Bill sejtetően nézett Tomra. – Na jó talán egy kicsit. Mégiscsak itt lakik egy ideje nálam, nem?
- Így van, na, akkor hagylak lenyugodni.
- Köszönöm. – mondta és visszavágta magát a kanapéra. Bill pedig visszament a saját lakásába.
Tom fel se kelt egészen estig, amikor csengetést hallott. Elmélyült magába hírtelen, hogy most igen jól fognak jönni, azok az apai tanácsok. Már pár pohárral ivott a nagy hír után, ezért is maradt kidöntve. Egész jól leplezte állapotát, míg odaért az ajtóhoz, meg persze azután is több-kevesebb sikerrel. Az ajtó előtt Miia állt.
- Kit látnak bogaraim? A szépséges Miia lepte meg szerény személyemet jómagával. – köszönt neki.
- Jól érzed magad, Tom? – ment beljebb Tom intésére, majd mögötte Tom bezárta az ajtót.
- Egy egészen jó hírrel lettem ma gazdagabb.
- És mi volna az, ha szabad tudnom. De ha nem akarod elmondani, nem kell.
- Van egy lányom, baba.
- Egy kisbaba?
- Nem, te vagy a baba, cica. – lépdelt minden szóval egyre közelebb hozzá a gitáros.
- Tom, mintha azt mondtad volna, hogy nem csinálsz semmi meggondolatlanságot. – figyelmeztette egyet hátralépve a nő.
- Nyugi szépségem, jól meggondoltam, mit csinálok.
- Nem ebben állapodtunk meg. Ki a lányod? Sandy?
- Ne beszéljünk róla. Ő had legyen a holnapé. Az este meg legyen a miénk. – ezeket a szavakat már közvetlen, füle mellett hallhatta Miia. Tom már olyan közel ért hozzá és Miia oly mértékben felejtett el reagálni, hátralépni, hogy a férfi már a nyakába szuszoghatta monológjait.
- Kérlek, Tom! Én nem vagyok egy ócska ribanc.
- Ennek örülök. Azokkal már megtelt a gatyám. – döntötte falnak a lányt majd a nyakát csókolgatta.
- Tom! – szólt rá.
- Nyugi, tetszeni fog. – mondta két csók között. Miiat a testével a falhoz nyomta.
Mindketten érezhették a másik szinte minden szemben lévő porcikáját. Tom már képzeletben az ágyban járt. A pia elfelejtette vele, mit is ígért Miának. Mint általában mondani szokás a férfiakra és, ami Tomot igazán jól leírta mindenki szemében, hogy a farka után ment. Miia sem úgy tűnt, mint, aki nagyon menekülni akart. A józanész ugyan azt parancsolta, hogy lépjen le azonnal, a teste más utasításokat kö
AJÁNLOM AZ OLDALT
