- Titokzatos anyukád van, akkor. – jelentette ki Tom, mikor látta, lányából nem húz ki semmit.
- De még mennyire! Mindig elő tud jönni valami újjal. Mindig van mit csinálni otthon. Nem csak takarítunk és főzünk, hanem szórakozunk is. – lelkesedett fel apja kijelentésén a lány.
- Már főzöl? – nézett nagyot az apuka.
- Nem, csak segítek a konyhában anyunak, de mindig nagyon jó a hangulat. Sajnálhatod, hogy nem lehettél részese azoknak. – vágott sajnálkozó ábrázatot a lány, miközben másik oldalára fordult, hogy szemben lehessen apjával.
- Nekem is megvoltak a magam jó napjai. Én sem unatkoztam, és nem gondolom, hogy olyan jó lett volna a ti közösségetek az én számomra. – mondta egyszerűen, bár belül egész kíváncsi lett, azokra az időkre, amikor kislánya még egészen kicsi volt. Kezdte irigyelni Sandy anyját, amiért ő láthatta lánya első mosolyát, lépését és hallhatta első szavát és minduntalan beleképzelte magát a most lánya által említett pillanatokba.
- Hát, ahogy elnézlek, te csak a felnőtt nénik társaságát élvezed.
- Nem nénik… NŐK. – helyesbített. A néni szó hatására öreg vénasszonyokat látott maga előtt. Már kezdett rosszul lenni. Hogy lehet azokra a szexi macákra azt mondani, hogy néni? Felfoghatatlan.
- Igazad van, te tényleg nem élvezted volna a mi társaságunkat.
- Anyukáddal is szoktál veszekedni?
- Néha, de mindig kibékülünk. Nem tudunk egymásra haragudni.
- Hát olyan egy anya-lánya kapcsolat.
- Igen, de kettőnknek nagyon üres az a ház. Mindig is egy apukáról álmodtam. Az osztálytársaimért a suliba is az apjuk megy és értem meg mindig csak anya. Kíváncsi voltam, milyen, ha van apja egy gyereknek, ezért felkerestelek. Anya mesélt rólad, azt is, hol laksz és azt is, milyen vagy. Első hallásra teljesen elbizonytalanodtam abban, hogy valóban látni akarlak e.
- Anyukád rossz embernek állított be? – értette félre a dolgot.
- Nem, csak az igazat mondta.
- Hazudott!
- Mondta, hogy hírtelen haragú vagy.
- Nem igaz! Ne szórakozz! – mondta mérgesen. Sandy erre csak megforgatta a szemét.
- Azt is mondta, hogy jól gitározol.
- Milyen igaz!
- És hogy mekkora egód van.
- Azért-azért nem teljesen így van…
- Azt is mondta, hogy borzalmas vagy az ágyban…
- Tessék?! Ez nem igaz! Én vérbeli profi vagyok! Anyukád valakivel összekever! Vagy lehet nem is az igazi anyukád nevel!
- És azt is mondta, hogy ezt tuti letagadod és felkapod a vizet.
- Ez most tök úgy hangzik, mintha a szavaiddal irányítanád a gondolataimat és a tetteimet.
- Meg se mozdulsz.
- Azt hiszed, szórakozhatsz velem?
- Nem hiszem, tudom, amúgy ezt mintha már hallottam volna.
- Mert van okom rá.
- De akkor is… unalmas, újíts.
- Nőj már föl végre!
- Hidd el apa azon vagyok, hidd el… - mosolygott halványan a lány, hiszen tudta, már megint sikerült apját kihoznia a sodrából.
- Mikor találkozunk anyukáddal?
- Az előbb mintha nem érdekelt volna téged.
- Adnék neki pár jó nevelési tanácsot. – sziszegte.
- Ki is próbálná, ne félj…
- Helyes!
- …Rajtad.
- Te nem vagy igaz!
- Hát ez igaz! – mondta nevetgélve a lány, majd lebaktatott a konyhába, hogy igyon valamit. A nagy beszélgetésbe kiszáradt a torka. Közben Tom felhívta Billt.
- Haló. – szólt bele a vonal túlsó végén Bill.
- Csá tesó nem lenne kedved segíteni ikerfivérednek? – Tom hangjában egy kis könyörgés szálldosott.
- Miben kéne?
- Olvass a gondolataimban.
- Csak nem a lányoddal van gond? – hallatszódott, hogy elmosolyodik és halkan nevet.
- Részvétet és segítséget vártam nem azt, hogy kiröhögsz.
- Tom, már elég régen ott lakik nálad és még nem sikerült kijönnötök egymással?
- De igen, de mindig vannak kivételes alkalmak, mint most.
- Meg mint az elmúlt pár napban.
- Bill…
- Rendben máris ott termek.
- Hálám.
- Pá.
Tom egy ideig saját magától megkövülten ült még az ágyon, ami a lányának adott szobában kapott helyet. Ő a nagy Tom Kaulitz és nem hallgat rá a saját lánya? Mi lehet az apaságban annyira nehéz, hogy ennyi fejtörést okozzon neki egy kis pulya? Ezen rengeteget lehetne gondolkozni. És amit most tett? Áthívta a testvérét, akiben a legjobban megbízott, aki a világon mindennél többet jelentett neki, akivel születésük óta együtt vannak. Elválaszthatatlanok. Egymás gyengéit csak ők ketten ismerik. Tom egy kicsit megijedt, hogy a büszkesége csorba esik egy pillanat alatt, de ugyanilyen sebességgel meg is nyugodott, ugyanis Bill az, aki soha sem tenne neki keresztbe. Bármit is tesz, azt nem azért teszi, hogy bosszantsa még akkor sem, ha az úgy jön le neki, hanem azért, hogy segítsen testvérének. Ez a hihetetlen szoros és megbízható összeköttetés, kapocs, ami Bill és tom között van, vajon kialakítható valamilyen formában apja lánya között is? Tom, lánya szavaiból úgy vette ki, hogy ez a kapocs a titokzatos nő és a lánya között megvan. Talán egy egész élet kevés lenne ahhoz, hogy ezt a kapcsot kialakítsa Tom? Vagy már egészen régóta részese kéne lennie Sandy életének és akkor könnyebb lenne? Minden esetre a cél, ennek a valaminek a létrehozása, ami talán megkönnyíti a két fél életét. Tom gondolatmenetét a csengő szakította félbe. Lassan felállt és lebaktatott. Mire leért, lánya már kinyitotta a, most őt ölelő Billnek.
- Ez most valami, nézd Tom ezt így kell csinálni dolog volt? – vonta fel a szemöldökét a lépcsőről lépkedő egyén.
- Igen, jó gondolatolvasó vagy bátyó.
- Jhajj anyám, miért nem neked van lányod…?
- Mert nem vagyok akkora idióta, mint te.
- Hé! Ilyet csak én mondhatok!
- Jelen felállásban, jogot érzek erre a kijelentésre.
- Kapd be Bill!
- Az csúnya szó! – szólalt meg az eddig szokatlanul néma lány.
- Akkor ne tanuld el!
- De te mindig belebiggyesztesz valamilyen csúnya szót a mondatodba. Akkor ezentúl nem hallgatok rád, hogy még véletlenül se halljam. – fordított hátat a két felnőttnek és elindult a nappali felé.
- Ezen nem lepődök meg, mivel eddig se hallgattál rám… - vette félvállról.
- Papapapapapapapapapapapapa…
- Nem lesz ez így jó.
- Papapapapapapapapapapapapa…
- Bill, kérlek!
- Sandy! – Bill.
- Tessék? – fordult vissza mosolyogva.
- Tom legyél kedves hozzá, persze kell az apai szigor, de ne folyamatosan. Azért kell, hogy engedj abból is egy kicsit.
- Tudod miken mentem ma keresztül, hogy itt lehessen?
- Na mi történt?
- Elrabolták… - kezdte a mesét.
- Szóval aggódtál érte. Még szép, hiszen a lányod és szereted.
- Dehogy szeretem!
- Tom, legalább előttem és előtte ne titkold.
- Jó…
Tom ezután csak félszemmel figyelte a lányát, mit csinál, ugyanis a beszélgetés közben, Sandy elfoglalta magát a nappaliban. Billel szintén ott beszélgettek tovább, majd arra lettek figyelmesek, hogy Sandy elterül a kanapén, és szépen lassan elalszik. Hát persze, már jócskán éjjel van. Lehet, hogy barátokra lenne szüksége a lánynak. Egész nap ide van bezárva vagy az apjával lóg. Kell vele egykorú gyerek is, akivel kiszórakozhatja magát, mivel egy felnőttel már nem lehet ugyanazokat az élményeket megszerezni. Tom gondolkodott. A suliból miért nincsenek barátai. Apropó, suli. Miért nem jár suliba? Hát persze, hiszen nyár van… Nyár? Ezt is sikerült Sandynek elhitetnie Tommal egy korábbi veszekedés során. Nincs nyár. Ősz van, de még mennyire. Az már más tészta, hogy néhanapján visszaköszön a nyári hangulat és idő. Sandy átvágta. Ismét az orránál fogva vezette Tomot, de miért nem vette ezt észre? Ez a lány érti a dolgát, még akkor is, ha nem teljesen az a célja, amit Tom gondol. Tom figyelmét annyira elvette, hogy hírtelen nem vágta, milyen évszak van és nem is zavarta még mielőtt erre a turpisságra rájött. Most jött csak rá, hogy minden veszekedés, amikből, párból úgy hitte ő került ki győztesen, egyáltalán nem úgy volt. És ezt a lánya tudta. Tom Kaulitz, vigyázz, mit teszel, mondasz, és hol, mert még ellenedre válhat!
AJÁNLOM AZ OLDALT
