Tom már azon gondolkozott, mivel jöjjön elő lányának a sulival kapcsolatban, bár ahogy ismerte Sandyt, hamarabb lesz a beszélgetésből spontán szócsata, mint egy csendes eszmecsere. Billtől nem sokkal ezután, sok érdekes információval gazdagodva elbúcsúzott, azaz Bill ment a szomszéd házba vissza, Tom pedig egyedül maradt, egy kívül szentnek, belül pedig ördögnek látszó fajzattal. Ahogy nézte a kanapén fekvő lányt valahogy nem tudott rá mérges lenni. Talán erről az apai szigorról beszélt Bill? Nem kell az mindig? Ilyenkor nincs, de lefogadja, hogy amint felkel a lánya, azonnal elönti a düh és egy értelmetlen veszekedés veszi kezdetét. Hírtelen ötlettől vezérelve felpattant ültő helyéből, lánya alá csúsztatta a kezét, felemelte és felcipelte a lánya szobájába. Rátette az ágyra, majd betakarta. Ezután átment a saját szobájába és egy gyorszuhany után ő is álomra hajtotta a fejét. Másnap reggel, helyesebben kora reggel, mikor még sötét volt, amiből látszik, hogy milyen „sokat” aludt, lánya állt Tom ágya mellett és keltegette őt.
- Apa, apa ébredj! – mondta a lány suttogva. Az ilyen is megjegyzendő pillanat.
- Mivan? Hagyj aludni! – nyöszörgött a párnájába, Tom.
- Apa! – mondta hangjába erőt véve, de még mindig suttogva.
- Mit suttogsz? – nézett fél szemmel lányára a párnából.
- Hát nem hallottad? – lepődött meg.
- De-de, na de miért suttogsz? – most már a másik szemét is a lányára szegezte.
- Félek. – mondta a lány és kirázta a hideg.
- Mitől? – forgatta meg a szemét semmitmondóan.
- Úgy hallottam, mintha lent lenne valaki. – suttogott tovább.
- Biztos csak Bill az, neki van kulcsa a házhoz.
- De Bill nem veri le a berendezést és gondolom nem is rendezi át a házad, vagy erre is felhatalmazást kapott?
- Tessék? – ült fel hírtelen Tom az ágyban.
- Na végre! Nagyon szép estés jó reggelt! – vigyorgott a lánya. – Akkor lemész?
- Le. – jelentette ki, majd az ajtójához lépett félfüllel hallgatózni. És nem csalódott. Lánya valóban igazat mondott valaki volt lent és nem úgy hallatszott, mint aki békés szándékkal jött. De túl sok volt az értékes holmi lent, ezért Tom sem várta meg a pirkadatot. Mivel egy szál boxerben aludt, gyorsan felkapott egy pólót és egy nadrágot és Sandyre zárva az ajtót már attól messze járt.
Közben azon gondolkozott, hogy nem szólalt meg a riasztó, mivel azzal teli van a lakás. Mivel nem tudta merre menjen, mit csináljon, nem tudta ki az, nem tudta mivel hátba támadni, ezért hírtelen ötlettől vezérelve felkapcsolta a villanyt. Két, fekete ruhába öltözött egyén vált láthatóvá. Alakjukból ítélve két nő. Tomnak elkerekedtek a szemei, aztán a kerek formát behorpasztva mérges tekintettel meredt rájuk. Persze a két alak sem maradt úgy, megfordult és félő farkasszemet nézett a mérges kannal.
- Tom, megmagyarázzuk. – kezdte az egyik félve.
- Honnan ismersz? – förmedt rá a megszólított.
- Mindenki ismer. – adta flegmán a másik jövevény.
- Mit akartok? – szegezte nekik az újabb kérdést, mintha észre se vette volna az előző válaszát, bár a hangja erősen ismerősen csengett.
- Most per pillanat menni, és felejtsd el, hogy itt jártunk, mondta vörös árnyalatot kölcsönözve arcának az első szószóló.
- Nem mentek sehová! – lépdelt le Tom a lépcsőn és ment oda hozzájuk. A betörők hátráltak. – Ismertek?
- Mondom, hogy mindenki.
- Találj ki újabb kifogást! Úgyértem személyesen! Vagy rajongók vagytok?
- Nem! – vágták rá egyszerre.
- Te ismerős vagy nekem. – bökött a fejével a másik nőre.
- Pedig még sose találkoztunk, húzta a fejére mégjobban a „maszkot”.
- Dehogynem! – mondta Tom és egy hírtelen mozdulattal lehúzta a fejéről a fedést. Mikor meglátta ki is áll vele szemben nyomban elképedt.
- Nem! Összetévesztesz vele! – mentegetőzött már előre a nő, mivel látta Tom arcán a megdöbbenést, a csalódottságot.
- Miia? Nem hiszem el! Hogy volt képed?! Hogy tudtál bejönni?
- Nem volt nehéz.
- Jah egy profi betörőnek mi?
- Csak meglepetést akartunk.
- Igen? És hogy? Hogy reggelre eltűnik a TV-m? Az tényleg nagy meglepetés lett volna!
- Bocsáss meg!
- Nincs bocsánat és most takarodjatok innen! – mondta mérgesen és ekkor sziréna hangja süvített a levegőbe. Tomot valóban meglepetés érte, ugyanis az tuti, hogy ő nem hívta ki a rendőröket.
- Hátul ki tudunk menni?
- Elől mentek! – parancsolt rájuk, majd előre engedte a két egyént.
Ilyen könnyen elkapni két betörőt. Tom azt hitte, hogy ennél azért keményebb dolog lesz ez az egész. A csalódás foglalt helyett az érzésein. Mikor a rendőrök minden fontosat elintéztek Toméknál, elvitték a két betörőt és Tomot hagyták tovább élni.
- Mi történt? – jött le a lánya.
- Igazad volt, betörtek.
- És kik?
- Nem akarod tudni.
- Dehogynem, akkor miért kérdezném.
- Miia volt és az egyik barátnője gondolom.
- Ő nem ovónő?
- Most már nem tudom.
- Nem nyaggatlak tovább. – ült le apja mellé a kanapéra, ami előtt a TV most el volt fordítva.
- És hogy állsz a sulival?
- Mi van vele?
- Hát pont ez az. Még nincs tudtommal őszi szünet, te mégis itt vagy! Azt mondod nyár van és közbe nem! Miben vezettél még félre?
- De képzeld őszi szünet van!
- Ilyen régóta?
- Igen!
- És mikor kezdődik a suli?
- Őőőő…. Nem tudom.
- Na igen erre gondoltam. Szóval ma, ha majd kellő képen kivilágosodott, majd beíratlak valahova.
- Neee! Nekem Magyarországon van a sulim!
- Látom mennyire veszed igénybe. Mikor óhajtasz hazamenni?
- Hát nem jó velem lenni? – kezdte a színpadias viselkedést.
- Ne kezd!
- Már megszokhattad.
- Oké akkor elnézem és folytatom, tehát, mikor óhajtasz hazamenni és folytatni az elég csekély tanulmányaidat?
- Buta vagy!
- Ne feleselj és főleg ne így! Anyukád nem tanított meg, hogyan lehet beszélni nálad idősebbekkel?
- Így!
- Sandy! Most nehogy én legyek a rosszfiú, mert suliba akarlak iratni!
- Te nem vagy rossz fiú!
- Tényleg? – ezen meglepődött kicsit.
- Te rossz apa vagy. – jelentette ki helyesbítést nem tűrően.
- Na kösz!
- Szívesen!
- Csak jót akarok neked, te meg leharapod a fejem!
- Inkább a TV-del foglalkozz. – mondta sértődötten a lánya és felrohant a szobájába.
- Na remek! – mondta maga elé a magányosan maradt apa.
Ez a napja mondhatni jól indult. Még világos sincs, korahajnalban járunk, de az élet a Kaulitz ház Tom felőli részén megkezdődött. Először két betörő, akiket elég hamar el is vittek, majd pedig, Tom szépen összeveszett a lányával egy ártatlan beszélgetés után. Az előző napi hajsza után már jöhet jobb dolog? Tom még javában álmos volt, ezért felbaktatott a lépcsőn. Nem érdekelte milyen szögben áll a TV-je, az sem, hogy hogy néz ki a nappalija jelen pillanatban, csupán az, hogy felérjen végre. A lépcső tetejére érve meggondolta magát és a lánya szobája felé vette az irányt. Kopogás nélkül benyitott.
- Nem hallottál még olyanról, hogy kopogás? – kérdezte hátat mutatva apjának, Sandy. Az ágyon feküdt.
- Jelenleg ez az én házam és jelenleg te vagy az, aki hülyeségen kapta fel a vizet, szóval úgy jövök be, ahogy akarok.
- Ezzel nem tudsz elkergetni! – duzzogott még mindig.
- A francba, pedig már kezdtem reménykedni! – mondta komikus hangon, mire lánya kicsit nevetett. - Tetszett? – kérdezte.
- Nem azért nevettem.
- Inkább meg sem kérdezem min.
- Rendben, ebben melletted állok.
- Rendben, mi lenne, ha ma közös programokat szerveznénk? Olyan apja-lánya féle napot. Na? - próbálta felvidítani.
- Én dönthetem el, mit játszunk?
- Hát nem egészen, de lehet beleszólásod.
- Huhú, te még ezt meg fogod bánni. – nevetett a lány.
- Igen valami ilyesmire gondoltam én is, csak magamban, nem őszintén a te szádból. De cserébe beiratlak suliba.
- De nem lehet! És ki lesz, aki segít majd tanulni?
- Majd én.
- Nem is emlékszel már semmire! Az eszed helyén nénik mászkálnak, a felvilágosításból pedig nem kérek, majd ha szólok, akkor. – Tomot ismét kirázta a hideg a néni szó hallatán. Borzasztó, hogy ez a gyerek nem bírja felfogni, hogy nem néniken legelteti a szemét Tom.
AJÁNLOM AZ OLDALT
