-Miért vagy ilyen az emberekkel? -ült le az asztalom előtti székre.
-Milyen?
-Amikor például először találkoztunk elküldtél!
-Mert épp folyt a munka és...
-De attól még lehetsz kedvesebb!
-Te ezt nem érted...! 7 éve vagyok a szakmában, pont annyi ideje, mióta a családom szóba sem áll velem! Nehezen küzdöttem fel magam idáig és te is láthatod, hogy amikor nincs munkaidő, akkor mennyire más vagyok! Egyszerűen...nem tehetem meg, hogy hibázzak, nem engedhetem meg magamnak.
-Mintha csak Billt hallanám...
-Tom, sajnálom, ami a bandátokkal történt, de nem az én tehetek róla! Nem az én hibám, hogy Bill besokalt. Egyszerűen elfáradt. Modell lett, mert nyílván ehez ért és tudod mit? Ő az egyik kedvenc modellem. És nem tudom, hogyha elakarna menni elengedném-e. Igéretes tehetség, neked is be kell látnod! És jól éreztem magam veled, és nem akarom, hogy elrontani egy olyan dolog miatt, amihez semmi közöm. Tudom, hogy szemét vagyok az alkalmazottakkal, de nem tehetek másképp, a munkám megköveteli, hogy minden a helyén legyen és ezt csak így érhetem el! Hidd el, tapasztalat! Ezt szeretem csinálni, de ezért áldozatot kell hoznom. És ha... -hirtelen felállt és megcsókolt. Nem tudom, hogy azért, mert ideges voltam, vagy mert én is akartam, de visszacsókoltam.
-Nem szabadna...(csók)...csak úgy csókolgatnod!
-Ugyan miért? -simított egy tincset a fülem mögé.
-Mert ez egy munkahely és megláthatnak!
-Oda lenne az imidzsednek? -mosolyodott el.
-Valami olyasmi!
-Akkor majd csal irodán kívül csókollak meg!
-De...
-Szia! -ment is ki
-Szia! -köszöntem el mosolyogva, majd leültem az asztalomhoz. Miért csinálja ezt? Miért ragaszkodik ennyire hozzám, nem is ismer. Ráadásul épp az ellőbb kérdezte, hogy miért vagyok ilyen.
Tom már kint járt a parkolóban, amikor csörgött a telefonja.
-Igen? -vette fel.
-Szevasz haver!
-Georg! Szia!
-Na mi újság, hogy haladsz?
-Eddig minden oké! Szépen lassan majd alakulni fog a tervem!...
-Én csak a csajt sajnálom!
-Figyelj Georg! A jó cél érdekében áldozatokat kell hozni!...