-Jó reggelt Natalie! Kate itt van már? -rohantam be az irodámba.
-Igen! Szólok neki!
-Köszönöm! -ültem is le. Egy kicsit elkalandoztam a kávézóban így egy kicsit tovább voltam ott, mint terveztem. Pár perc múlva Kate jött ne hozzám 2 forró kávéval a kezében.
-Angyal vagy! -vettem el az egyiket, mert bár ittam már aznap kávét, egyáltalán nem éreztem a hatását.
-Tudom! -ült le velem szemben- Na mi a helyzet? Idegesnek látszol!
-Az is vagyok! Tom beállított reggel! Enyhén szólva félreértette a helyzetet!
-Miért? Volt ott más is? -csillant fel a szeme- Emma, Emma, Emma! Bepasizol és nekem nem is szólsz?
-Bill volt ott!
-Hogy...mi? -fagyott arcára a mosoly- De...
-Jaj ne! Kate, könyörgök ne értsd félre te is!
-Hát ezt elég nehéz így nem félreérteni! Hogy került oda?
-Este eljött, mert nem tudott bemenni! Bent hagyta a kulcsát, mert azt hitte Tom otthon lesz!
-...De nem volt otthon!
-Nem! Így eljött, hátha befogadom estére! Mondtam neki, hogyha a kanapé megfelel, akkor jöhet! És reggel Tom beállított és félreértette és elkezdett ott ordibálni, hogy én milyen kétszínű vagyok...
-Féltékeny!
-Nem...dehogy, nincs köztünk semmi! Sem Billel, sem Tommal!
-De Tomot kedveled, nem?
-Kedveltem...de most...nem tudom!
-Ugyan, ez azért még nem akkora bűn, hogy féltékeny! Sőt, jó jel!
-És az, hogy ordibált velem? Én mondtam! Ne meg mondtam, hogy valami nincs rendben vele? Valaminek mindig lennie kell! Vagy megcsal, vagy egy vadállat...Ki az? -kérdeztem, mivel kopogtak.
-Én vagyok! -nyitott be Tom.
-Nem mondtam, hogy bejöhet! -mondtam rá sem nézve.
-Beszélhetnénk?
-Ne...
-Persze! Én már itt sem vagyok! -ment ki Kate- Sok sikert! -súgta még oda Tomnak.
-Akkor foglaljon helyet! -sóhajtottam és úgy tettem, mintha valami nagyon fontosat írnék. Gyerekes húzás tudom, de ha ez segít, hogy ne kelljen gyönyörű mély-barna szemeibe néznem és elgyengülnöm, akkor miért ne.
-Nem néznél rám?
-Nem kezdene bele a mondandójába? -néztem rá épp csak egy pillanatra.
-Bocsáss meg! Hülye voltam! Bill elmondta mi volt, én...sajnálom, hogy féltékeny voltam...
-Féltékeny? -dobbant nagyobbat a szívem- N-nincs köztünk semmi, úgyhogy...
-Te is tudod, hogy van! -állt fel és elindult felém.
-Ne jöjjön közelebb!
-Miért ne? -érte el hozzám én pedig felpattantam onnan.
-Ne érjen hozzám! -hátráltam.
-De nem bírom megállni! -húzott magához gyengéden.
-Uralkodjon magán! -tettem kezem a mellkasára, hogy eltaszítsam, de amikor megéreztem milyen gyorsan dobog a szíve, elgyengültem...