21.rész | Ész-szív csata
Forró sós könnyek törtek utat maguknak és végigfolytak arcomon. Kimentem az erkélyre és leültem oda, ahol az előbb Tom átölelt. Meggyújtottam egy szál cigit és zokogtam tovább. Annyira reménytelen helyzetben vagyok, hogy az már nem is igaz. Mindez David miatt, hisz az egyetlen ok, amiért tegnap nemet mondtam Tomnak az ő. Megigértette velem én meg belementem. De aztán történt valami...megismertem Tomot. És beleszerettem. Miért pont ő? Miért nem lehet valaki más? Egy átlag ember...
Hátra hajtottam a fejem és kifújtam a füstöt. Egy kicsit még csukva tartottam a szemem, mintha attól abba tudnám hagyni a sírást. De nem ment sehogysem. Kinyitottam a szemem, de nem az eget láttam meg, hanem Tommal néztem farkasszemet. Az erkélyén állt és engem nézett. Elfelejtettem, hogy ott az erkélye...basszus... Elkaptam a tekintetem és megtöröltem a szemem. Amikor újra odanéztem már nem volt ott.
Na igen, jobb dolga is van annál, hogy azt bámulja hogy sírok. Ajj mi ketten sosem lehetünk barátok. Felkeltem a földről és visszamentem a szobámba. Bekapcsoltam a tv-t, de igazán azt sem néztem mi megy. Nem volt kedvem semmihez és senkihez, de úgy látszik ez azt nem érdekelte, aki kopogott.
-Nyitom már! -adtam meg magam, mert csak nem akarta abbahagyni azt a rohadt kopogást. Megtöröltem a szemem és vettem egy mély levegőt.
-Mi van már? -nyitottam ajtót- Most mit akarsz kidobni?
-Semmit! Jól vagy? -jött beljebb zaklatottan az én dárga rasztásom.
-Persze! Minden a legnagyobb rendben! -vágtam rá szélesen vigyorogva.
-Akkor miért sírtál odakint? -jött közelebb és aggódó tekintetekkel pásztázott, ami eléggé zavarba hozott.
-Mert...megható ez a film! -mutattam gyorsan a tv-re, ahol épp egy paródia ment...hát ezt bebuktam.
Tom nem szólt semmit, csak egy amolyan " Ugye nem hiszed, hogy ezt beveszem? " pillantást küldött felém.
-Jéé...úgy látszik vége! -vigyorogtam zavartan.
-Szóval nem mondod el! -állapította meg karbatett kézzel.
-Ő...izé...nekem most....el kell mennem...őőő...tusolni! -kaptam fel a törötlközőt és beszaladtam a fürdőbe- Huh! -sóhajtottam megkönnyebbülten. Az ajtónak dőlve próbáltam visszaállítani a légzésemet a normálisra. Megengedtem a zuhanyt és beálltam alá úgy ahogy voltam. "Nyugodj le Maya, most azonnal!"- zakatolt az agyamban.
A hideg zuhany segített rajtam, utána levetkőztem és megtörölköztem. Magamra csavartam a törölközőt és hallgatolóztam. Nem hallottam semmit, így gondoltam Tom elment. Kimentem és sziven ütött amit láttam.
Tom édesdeden aludt az ágyamban, félmeztelenül, csíőig betakarózva. "Ahw! De szexi!" -gondoltam magamban és beleharaptam az alsóajkamba. Villámcsapásként terjedt szét testemben az a meleg érzés és borzongás lett úrrá egész lelkemen. Tom az ágyamban fekszik félmeztelenül...hát ez elindított a fantáziámban 1-2 dolgot, de azt ugyebár nem lehet. x) Pedig milyen jó lenne! x)
Erőt vettem magamon és visszamentem a fürdőbe. Felvettem a pizsim, fogat mostam és visszamentem Tomhoz.
-Tom! Tom! -próbáltam finoman ébresztgetni, de meg se moccant. Egy idő után már feladtam és átsétáltam az ágy másik végéhez. Befeküdtem és leoltottam a lámpát. Csak a hold és a város fénye világított be, így nagyjából láttam. Nem hagyott nyugodni, hogy Tom itt fekszik mellettem, de hozzá sem érhetek.
Felültem az ágyon, feléfordultam és közelebb mentem hozzá.
"Ne hülyülj Maya, feküdj vissza! Ne csináld!...CSak egy érintés! Ez a felsőtest kényeztetésért kiállt!" -az eszem és a szivem újra csatázni kezdett. "Oké Maya, nyugodj le! Te mondtad neki, hogy csak barátok legyetek, nem tapizhatod le!...De egy kis simogatásba nem hal bele!...És ha felébred rá, mit mondassz? Elment az eszed, feküdj vissza!...Csak...egy kicsit!..."
Sóhajtottam egy nagyot, majd pedig megsimogattam Tom álltá. Lassan haladtam lejjebbb és elértem a mellkasát...haladtam tovább. Elértem a hasát is, mire elmosolyodtam. De aztán eszembe jutott milyen helyzetben vagyok, úgyhogy ismét elszomorodtam. Elvettem onnan a kezem, de Tom utánakapott.
-Tom? -kérdeztem halálra rémülve, de nem válaszolt. Huh alszik...
A következő pillanatban Tom keze a hátsómra vándorolt, onnan pedig a combomra. Még a hideg is kirázott. Ha most ébren lenne, akkorát lekevernék neki, hogy a fal adja a másikat. Nagy nehezen...tényleg nagy nehezen (!) ellenálltam neki és elhúzódtam. Úgy látszik Tom még álmában is szoknyapecér. Visszafeküdtem az eredeti helyemre. Teljesen kikészített ez a helyzet és az ész-szív csata.
Ha már attól kikészülök, hogy az ágyamban alszik, mi lesz velem, ha reggel felébred?
Nos nem szeretnék ott lenni, az biztos...vagy mégsem?
|