|
22.rész | Sajnálom
Lágy szellő süvített be a szobába, ami ébredésre késztetett. Kinyitottam a szemem, de rögtön vissza is csuktam, ugyanis odakint 100 ágra sütött a nap, ami be is világított. Reggel van, állípítottam meg magamban okosan. Nyújtózkodtam még egy kicsit, utána felkeltem és a fürdőbe mentem. Lezuhanyoztam és felvettem a köntösöm. Nagy ásítások közepette mentem ki az erkélyre, ahol Tomot találtam.
-Jó reggelt! -köszönt mosolyogva.
-Kinek jó? -morogtam az orrom alatt kómásan- Mit iszol?
-Kávét! -emelte feljebb a bögréjét. Odamentem hozzá és kivettem a kezéből.
-Fincsi! -kortyoltam bele.
-Látom elvagy reggel! -mosolygott még mindig.
-Te meg este! Ki mondta, hogy itt alhatsz?
-Senki! Elmentél tusolni én meg fáradt voltam!
-Aha!
-Elmondod?
-Mit?
-Hogy mi volt veled tegnap! -lépett kicsit közelebb.
-Nem... -mentem én is közelebb, majd mikor már nagyon közel voltunk a kezébe adtam a bögréjét és bementem.
-Ne játsz velem! -mondta és hirtelen visszarántott.
-Én nem... -néztem rá zavartan, mire vadul megcsókolt. Nekilökött a falnak én pedig átöleltem a nyakánál.
-Miért ellenkezel mindig? -szuszogott a fülembe és a nyakamat csókolgatta. Beleremegtem minden csókjába és ezt ő is érezte. A testem megfeszült, ahogy lágy ajkaival a bőrömhöz ért. Halk sóhajok hagyták el a számat az élvezet miatt és ez csak felbátorította. Felemelt és az ágyra fektetett. Kikötötte a köntösöm és elhajította a szoba másik felére. Megcsókolt utána a szemembe nézett. Végignézett csupasz testemen, ami alatta hevert, majd újra a nyakamat vette célba. Megragadtam a pólóját és leszedtem róla.
-Maya! Én... -nézett a szemembe Tom.
-Ne! Ne mondj semmit!
-De én szer...
-Maya, bent vagy? -kopogott be Gustav.
-Igen...!
-Tomot nem láttad?
-De itt van! Már épp menni készült! -néztem Tom szemébe, de nem tetszett amit láttam. Csalódottam nézett rám, amitől majd megszakadt a szivem. De muszály volt ezt mondanom, nem bukhatunk le.
-mindjárt megyek! -mondta Tom még mindig a szemembe nézve.
-Okés, majd gyere át Billhez! -Gustav, majd elment.
Tom leszállt rólam, én pegi visszavettem a köntösöm. Tom is előkerítette a pólóját és felvette.
-Sajnálom... -mondtam alig hallhatóan, de a szemébe.
Erre nem mondott semmit, csak kiment. Pocsék érzés fogott el, mindent elszúrtam. Tom újra utál...
Alighogy ez végiggondoltam, már nyílt is az ajtó és Tom viharzott ne rajta.
-Hát te? -lepődtem meg, mire közelebb jött és szenvedélyesen megcsókolt. A szivem majd kiugrott a helyéről.
-Én is sajnálom... -mondta a csók végén, majd kiment.
Mosolyogva néztem utána és bedőltem az ágyba. Sikerült teljesen beleesnem. De ez tiltott szerelem, mert ha David megtudja nekem végem. Tudom könnyebb lenne, ha David elé állnánk, hogy "Nézd, ez van! Járunk!", de nem megy. Hisz már az elején elmondta, hogy a TH tagjai tabuk. Főleg Tom! Reménytelen helyzetben vagyok. valahogy ki kell másznom ebből. De hogy?
A Frankfurtban töltött 1 hét lassan a végéhez közeledett és elindultunk Stuttgartba, ahol 2 napig voltunk. A srácok kitartóan koncerteztek, interjúkat adtak, fotózásra jártak. Fárasztó meló, de imádják csinálni és ez a lényeg. Viszont még rám is várt egy feladat. Eldönteni hova tovább. Próbáltam nem erre gondolni és nem idegeskedni, de amikor a többiekre nézek azt látom, hogy ők már elérték amit akartak. Bill, Tom, Georg és Gustav már egy sikeres banda tagjai és ahogy elnézem még sokáig azok is lesznek. Kim profi sminkes és stylist, David manager... Csak én lógok ki a sorból. Nem tudom mit kezdjek magammal. Imádom a zenét, tudok gitározni és a hangom sem gáz, de ugyanakkor szeretek rajzolni, amihez szintén van tehetségem, hisz évekig jártam művészeti szakra és volt pár kiállításom is. De hogy hova tovább, arról fogalmam sincs. Márpedig döntenem kell!
Stuttgart után München következett a sorban, ahová szintén egy hétre mentünk. Amikor megérkeztünk bementünk és felmértük a terepet. Sokkal otthonosabb hatást keltett, mint az eddigi hotelek. Most 2 ágyas szobákban voltunk, Georg&Gustav, Bill&Tom, Kim&én és David egyedül. A szobákban volt egy mini konyha is meg kanapé, szóval inkább hasonlított egy apartmanra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
