|
42.rész | Már vége
Hihetetlen gyorsassággal teltek az órák és már azon kaptam magam, hogy készülődök Erikhez. Rettegtem attól mi lesz ott. Még mindig rosszul voltam, de igyekeztem ezt nem kimutatni.
-Mentem! -szóltam be a többieknek a konyhába és igyekeztem Tom tekintetét kerülni. Vettem egy mély levegőt és elindultam Erikhez. Ahogy odaértem egyből megcsókolt. Hát mit ne mondjak, még a gyomrom is felfordult.
-Tom...beszélhetnénk veled egy percet? -hívta félre a rasztást Bill és Gustav.
-Persze! Gustav szobájába mentek és Bill bele is fogott rögtön.
-Baj van! Figyelj, Maya megkért minket, hogy ne mondjuk el, de...
-Akkor ne is mondjátok!
-Muszály!
-De miért?
-Bajban van! -vette át a szót Gus- Az a pasas ki fogja használni, hogy Maya roszszul van!
-És nekem ahoz mi közöm? -Tom.
-Az hogy szereted! Nem érted? Azt csinál vele, amit akar, Maya le van gyengülve! Meg is erőszakolhatja!
Tom erre már nem mondott semmit, csak szótlanul visszament Maryhez.
-Nem megyünk el hozzátok? -súgta a fülébe- Megmutathatnád a szobádat! -kacsintott rá, Mary pedig csak úgy itta a szavait.
-Menjünk! -állt fel a lány vigyorogva és elindultak.
-Na vetkőzz le! -csókolgatta a nyakamat Erik, ahogy beértünk a nappaliba.
-Ne! Valaki megláthat minket!
-Nincs itthon senki! -közölte én meg egyre jobban féltem- Na vetkőzz már!
-Nem!...Rosszul vagyok, most hagyj! -próbáltam eltaszítani.
-Neked nem is kell erőlködni! -döntött a kanapéra.
-Erik, kérlek! Tényleg nem vagyok jól, lécci!
-Sebaj, annál könnyebb dolgom lesz! -vigyorgott rám kajánul.
-Ne!
-Mégis mit hittél, miért kértem hogy aludj itt? Feletsd el végre azt a Tomot, mert az enyém vagy! -csókolgatta a nyakam.
-Te is tudod, hogy sosem leszek a tiéd!
-Már az vagy!
Rettegtem attól, ami jön és elég rosszul voltam már. Az ájulás kerülgetett, de erősnek kellett maradnom, nem hagyhattam magam.
Halk beszélgetést hallottunk kintről, majd egyre közeledő lépteket. Kinyílt a bejárati ajtó és bejött rajta Mary, majd Tom. Kétségbeesetten néztem Tomra a pillantásommal segítségért könyörögve.
-Hali! -köszönt Mary.
-Sziasztok! -szállt le rólam Erik.
-Maya! David keres! Azt mondta menj haza, nagyon fontos! -Tom.
-Oké! -mosolyogtam rá hálásan.
-Még bepótoljuk! -csókolt meg Erik, mire Tomnak ökölbe szorult a keze.
-Jól vagy? -súgta oda Tom, amikor elmentem mellette.
-Megvagyok! Köszönöm! -mentem is ki, de Erik utánam jött.
-Mit sutyorogtatok? -rántott vissza a kezemnél.
-Semmit! Csak...
-El fogod felejteni őt és kész!
-De szeretem őt! -taszítottam el és megláttam Tomot az ajtóban.
-Ezt mégegyszer nem mondod ki! -ütött meg hirtelen, a földre estem és elvesztettem az eszméletemet.
-Normális vagy? -szaladt oda hozzám Tom és felvett a karjába.
-Azt csinálok vele, amit akarok! -sziszegte felé Erik.
-Csak a holttestemen keresztül! .mondta Tom, majd hazavitt. Észrevétlenül vitt fel a szobámba és befektetett az ágyamba.
-Maya!...Maya ébredj! -hallottam visszhangként, mire erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem- Maya jól vagy? -találtam szemben magam Tommal.
-Nem! -ráztam meg a fejem és éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel.
-Már vége! -simogatta meg az arcom gyengéden.
-Nem! Ennek sosem lesz vége! -folytak le az első könnyeim, és bár homályosan láttam tőlük, észrevettem hogy Tom nagyon figyel- M-mi az? -jöttem zavarba egyből.
-Semmi! -mosolyodott el halványan és közelebb hajolt. Azt hittem megcsókol, de nem. Egy puszit adott a homlokomra.
-Próbálj megnyugodni, rendben? Aludj egyet!
-oké!
-Jóéjt kicsim! -állt fel és kiment. Kicsim??? O_O
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
