46.rész | Ennyi idő után is
-Előkerültél? -jött be Gustav- Jah bocsi...csak nyugodtan! -vigyorgott, majd kiment.
-David kifog téged nyírni! -mondtam halkan és megsimogattam az arcát.
-Nem érdekel! -jött még közelebb. Éreztem, hogy lángba borul az arcom és láthatóan ezt viccesnek találta.
-Sziasztok! -lépett be a konyhába David- Jesszus Tom! Mi történt?
-Hú...én...én...
-Az én hibám! -szóltam közbe. Egy fogadás volt, én vettem rá, hogy megcsinálja!
-Maya, 18 éves vagy! Jó lenne ha érettebben gondolkodnál!
-Igazából nem ő... -kezdte volna Tom, de félbeszakítottam.
-Csak egy ártatlan csíny volt!
-Ártatlan? Nézd meg hogy néz ki szegény!
-Ne haragudj!
-A helyedben ezt inkább Tomnak mondanám!
-Ne haragudj! -néztem most Tomra.
-Maya ne csináld... -mondta a rasztás.
-Megbocsátassz?
-Igen! -sóhajtott.
-Köszönöm! Akkor én...most megyek! -néztem Davidre és felmentem.
-Miért mondtad, hogy a te hibád? -jött utánam pár perc múlva Tom.
-Te mondtad, hogy az én hibám, nem? Nem akartam, hogy azt hidd még nekem áll feljebb miután közétek álltam!
-Oké, ne haragudj hogy olyanokat mondtam neked!
-Nem Tom! Én nem haragszom! Mi tényleg mindig veszekszünk, már megszoktam! Jobb lesz, ha kerüljük egymást!
-Dehogy lesz jobb! -hagyott ott idegesen, úgyhogy inkább hagytam és lefeküdtem aludni.
Reggel Kim arra ébredt, hogy az ablakon besüt a napfény.
-Jó reggelt! -köszöntötte a szintén ébredező Billt.
-Neked is kicsim! -mosolygott a fekete hajú.
-Éhes vagy? Jössz reggelizni?
-Ühüm!
Kb félóra lustizás után lementek és csináltak reggelit.
-Álmodtam, vagy tényleg leléptek a szüleid? -ölelte át hátulról Bill Kimet.
-Leléptek! -fordult felé a lény- Miért? -vigyirgott rá kajánul.
-Hm...nem is tudom! -csókolták meg egymást , közben pedig Bill felrakta őt a pultra.
-Jó reggelt! .ment be a konyhába Kim anyuja.
-Anyu! -ugrott le a pultról Kim mint a villám.
-Nem úgy volt, hogy... -kezdte Bill halkan.
-De igen! De átrakták délutánra!
-Értem! -Kim- Akkor...mi fel is mennénk! -rohantak is fel.
-Ezt nem hiszem el! -Bill amikor felértek.
-Én sem! -Kim nevetve.
Reggel amikor felébredtem Tom mellettem feküdt. Na most 2 választás jöhetett szóba. Este berúgtam és azért nem emlékszem, hogy hogy került ide, vagy pedig este lopózott be...
-Tom! Tom! Mit keresel itt?
-Itt aludtam! -nyöszörgött álmosan.
-Azt vettem észre! De ki engedte meg?
-Hát barátok vagyunk, nem?
-De! De...
-Gustavval is együtt aludtál, nem? -bújt a mellkasomhoz.
-De! De az más volt!...Ő nem csinálta ezt!
-Más? Mert vele nem jártál? -nézett fel rám.
-Igen!
-Ne légy zavarban! -adott egy csókot a nyakamra.
-Akkor ne csókolgass!
-Még ennyi idő után is zavarba jössz az érintésemtől? -nyúlt be a takaró alá és elkezdte simogatni a combom.
-Nem! -mondtam, de elég átlátszó lehettem, pláne hogy ahogy éreztem az érintését a bőrömön még levegőt is alig mertem venni.
-Nem? És ha ezt csinálom? -haladt feljebb a kezével a hasamra.
Teljesen ledermedtem, moccanni sem bírtam. Lejjebb húzta rólam a takarót és a hasamat kezdte el csókolgatni.
-Nem!
-Nem? És...itt? -haladt lassan feljebb, egészen a nyakamig. Már teljesen kész voltam, tiszta libabőr lettem az érintésétől.
-Nos? -harapott bele a fülcimpámba gyengéden.
-Tom...ez nevetséges, hagyd abba! -próbáltam ellenállni neki.
-Élvezed? -súgta a fülembe.
-Igen! -vallottam be.
-Akkor szeretkezz velem! -nézett a szemembe mélyen.
Felemelte a kezét, én pedig leszedtem róla a pólóját...
|