|
57.rész | Rég itt kéne lennie
-Maya, nyugodj meg!
-Nem David, nem nyugszok meg! Szeretem Tomot, ő is engem! Lehet, hogy te régebb óta ismered, de megváltozott! Annyiszor adtam már neki kosarat, hogy azon is csodálkozok, hogy még szóba áll velem! Tudom, hogy csak azt kérted az elején, hogy főleg őt kerüljem, de ez van, az érzéseim ellen nem tudok mit tenni! Tudom, hogy nem örülnél neki, ha összejönnénk, de együtt akarunk lenni és ezellen nem tehetsz semmit!
-Maya...
-És...
-Maya! Szerinted elengedtelek volna vele, ha ellenezném?
-Ezt hogy érted?
-Figyelj, eredetileg Simone és Kim ötlete volt, Bill és én csak segítettünk! Én rábeszéltelek, hogy tuti menj, Kim téged vitt el, Bill pedig Tomot!
-Ezt ti...
-Igen! És igérj meg valamit!
-Mit?
-Ha olyan van, ne habozz! Legyetek együtt, mert csak úgy vagytok boldogok!
-Nem tudom...
-De igen Maya! Ne keresd a kifogásokat! Ez már régen csak rajtad múlik!
-Én...
-Tom ott van?
-Most nincs!
-Üzenem neki, hogy hajrá! -mondta és éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-David! -töröltem le a könnyeimet mosolyogva.
-Még annyit, hogy sajnálom! Nem hittem, hogy ennyire komoly ez köztetek! És nem akarok én lenni a gonosz nagybácsi, aki nem engedi, hogy boldog legyél! Maya, komolyan mondtam, hoyg ne habozz! Használjátok ki ezt a hetet és legyetek együtt minél többet!
-imádlak!
-Reméltem! -sóhajtot megkönnyebbülve.
-Indulok vissza! Tom már vár!
-Hol vagy?
-Körbenéztem a hegyen! Most leteszlek, oké?
-Rendben és Maya!
-Igen?
-Ügyesen!
-Rendben, szia! -mosolyodtam el.
-Pusszantalak! -tette le.
El sem tudom mondani milyen boldog voltam abban a percben. Zöl utat kaptam Tomhoz, végre együtt lehetünk. Elraktam a telefont és körbenéztem. Már lezdett sötétedni és hűvösödni, de nem tudtam merre menjek. Kezdtem bepánikolni, eltévedtem.
-Tom! -kiabáltam, de semmi. Mit is képzeltem, hogy meghallja? Hisz eléggé elcsatangoltam. Visszaindultam, de azt sem tudtam merre megyek. Igyekeztem visszaemlékezni merre jöttem, de nem sok sikerrel. A levegő eléggé lehült már és rajtam csak egy rövidujjú póló volt egy csőnadrággal és tornacipővel.
-Ez mi volt? -rezzentem össze egy kis reccsenés hallatán- V-van ott valaki?
Nem jött vélasz. Kezdek becsavarodni...vagy csak az éhség teszi? Vajon Tom keres? B.asszus, hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
-Maya, itt vagy már? -járta körbe a házat Tom aggódva- Ez fura! Azt mondta csak egy óra, már rég itt kéne lennie! Megkeresem! A francba is, miért nem mentem vele, én legalább úgy ahogy ismerem a környéket! -azzal utánam indult.
Amikor megnéztem az órámat, már 9 óra is elmúlt.
"Már rég ott kéne lenne, Tom biztos aggódik már." Megláttam egy barlangféleséget, de nem mertem bemenni, így elé táboroztam le. Nem volt nálam semmi sem, így majd' megfagytam. Elhatároztam, hogy itt alszok és majd nappal megyek tovább. Nappal mégiscsak többet lát az ember.
Iszonyú hideg volt, de nagynehezen sikerült elaludnom. Abban bíztam, talán Tom a keresésemre siet. Tom... Annyi ideje együtt lehetnénk, ha nem makacskodok. Ha nem szúrom el...
Ha nem félek. Holnap mindenképp elmondom neki a telefonbeszélgetést Daviddel, onnantól kezdve nincs mi közénk állna. Hálás voltam Kiméknek, amiért ezt tették velünk, mégha abban a pillanatban fáztam is.
Egy újabb ágreccsenésre felébredtem. Ijedten néztem körbe és azért imádkoztam, hogy Tom legyen az és ne egy vadállat. Nem láttam semmit sem, így visszaültem és pár perc múlva már ismét aludtam.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
