|
12.rész | A betegség
Másnap Tommal úgy döntöttünk, hogy megnézzük a várost. A főtéren jártunk, amikor egy csómó fan odajött hozzánk autogrammot kérni. Csak úgy tolongtak Tom körül, na igen, tény hogy a mi bandánk még nem olyan népszerű (észre se vettek). Közben elszakadtam Tomtól.
-Jártok? -kérdezte egy lelkes rajongó.
-Mi?...Ja nem! Dehogyis! -tiltakozott hevesen Tom. -Ő csak egy ismerősöm...a városban lakik, ezért úgy döntöttem meglátogatom!
Ebben a pillanatban, mintha szíven szúrtak volna egy késsel.
-Akkor...esetleg mi ketten... -kezdte egy elég rámenős liba.
-P-persze mindenképpen...izé...majd. -vörösödött el Tom. -Mért ne?
Úgy éreztem, mintha forgatnák bennem azt a kést. "Tudtam...mért is kellenék neki pont én???" Észrevétlenül leléptem és visszamentem a szobámba. Magamra zártam az ajtót, senkit nem akartam látni, főként Tomot nem. Pár óra zokogás után hallottam, hogy valaki kopog. Nem szólaltam meg, úgy voltam vele majd elmegy. Erre az illető még jobban rákezdett, azt hittem kiszakad az ajtó vagy valami. Folytatta a dörömbölést.
-Tűnj már el!!! -ordítottam dühösen.
-Ági! Én vagyok! Hova tüntél? Nyitsd ki! -szólalt meg végre Tom.
-Vége! Érted? Vége! Nem szeretsz! Én hülye csak áltattam magam! Menj el, nem akarlak látni!
-Ági! Dehát mi történt? -kérdezte aggodalmasan.
-Még kérded? Gondolkozz el rajta! Ha megtudod, értesíts! És addig hagyj! -sírtam.
-Legyen...ha ezt akarod...-mondta szomorúan, majd egyre távolodó lépteket hallottam, elment. Másnap Reny keltett.
-Ági, kelj fel...azt hiszem Tom beteg! -rázogatott.
-Mi? Mi baja? -pattantam ki az ágyból.
-Lázas és nagyon rosszul van, segítened kell!
-Pill és megyek. -mondtam, majd kerestem magamnak ruhát. Pár perc után átmentem Tomék szobájába. Ő éppen aludt, de amikor leültem mellé az ágyra, mozgolódni kezdett. A homlokára tettem a kezem, hogy megnézzem van-e láza. Nem éreztem semmi furcsát. Kinyitotta a szemét és rám nézett.
-Ági én... -kezdte, de nem voltam kíváncsi a béna kifogására, úgyhogy megelőztem.
-Úgy érzem nincs lázad, de a biztonság kedvéért hozok egy lázmérőt. -mondtam és már ki is mentem. Néhány perc múlva mentem vissza. Beleraktam a szájába a lázmérőt, utána kimentem, hogy bevizezzek egy törölközőt, amivel majd borogatom. Kis kattanást hallottam, ezért visszamentem Tomhoz. Háttal ült nekem az ágyon. Halkan közeledtem, hogy lássam mit csinál. Öngyújtó volt nála, ami be volt kapcsolva és fölétartotta a lázmérőt. "Szóval nem is lázas!"-leesett minden. A döbbenettől kiesett a kezemből a törölköző, ami egy hangos placcsanással ért földet. Tom összerezzent és ijedten hátrafordult.
-Ági ez...
-Nem érdekel! -vágtam ismét a szavába. -Tegnap rohadtul megbántottál! Ennek ellenére én idejöttem, mert "beteg" vagy! Segítek, ápollak, de...te megint csak kihasználsz! Mire jó ez? Tudod, hogy szeretlek, de...folyton megbántasz! Oké felfogtam, hogy te nem szeretsz, de azért még nem kéne velem így bánnod! -ordibáltam, már a könnyeim is potyogtak. Kiviharzottam onnan, elmentem a városba kiszellőztetni a fejem. Jópár óra múlva csörgött a telefonom, Reny volt az. nem volt hozzá sok kedvem, de felvettem.
-Igen?
-Szia...én csak...azért hívlak, mert Tom elég ramatyul van! -szólt bele Reny.
-Kamu! És te tudtad! Hagytad, hogy játszon velem! -mondtam dühösen.
-Hidd el télleg szeret! És annak ellenére, hogy megbántott rögtön rohantál hozzá, hogy segíts!
-Igen, és? Az nem jelent semmit!-én.
-De! Te is szereted még!...Ne játszd meg magad!
-Jó...és ha igen? Nem számít semmit sem!
-Ági Tom tényleg szarul van...jó, elismerem, hogy az a reggeli tényleg kamu volt, de...csak segíteni akartam.
-Nem rád haragszok, hanem Tomra!
-Lehet, hogy beviszik a kórházba, lázas, én magam mértem meg...és a torkát is fájlalja...szóval, ha tudsz...Bill már hívta az orvost...szerinte műteni kell.
-Mi? Azonnal ott vagyok!
-Rendben, a kórházban várunk! -letette. Siettem a kórházba, nagyon aggódtam érte. Annak ellenére, amit tett én még szeretem. És azt hiszem, ez soha nem változik meg. 3/4 óra múlva megérkeztem, Reny a folyosón várt.
-Hol van? -kérdeztem aggódva.
-Ide vitték be! -mutatott a melletünk lévő ajtóra, bementem.
-Tom, mi a baj? Mi bajod? -faggattam rögtön.
-A mandulám...kivették! Mi lesz velem? És ha elmegy a hangom? Soha többé nem tudok majd beszélni! Á-áá nem akarok néma lenni! -siránkozott.
-Tom nyugi! Semmi bajod nem lesz! A hangod is megmaradt...amint látom... -nyugattam meg.
-És ha mégis?...Félek...
-Ne fújd fel! Minden marad a régiben...a hangod is!...Nyugi...tovább lökheted a rizsát a csajoknak! Ne aggódj!
-Nem! -mondta határozottan.
-Mi nem?
-Nem!...Nem csajozok!...Úgy értem...nekem csak egy lány kell...!
-Ó...hát akkor én megyek is. -mondtam csalódottan és elindultam az ajtó felé. -Remélem összejön...és sok boldogságot!-próbáltam mosolyogni, de nem ment.
-Ági várj! -kezdte, de ekkor már késő volt. Az ajtó becsapódott mögöttem. Éreztem, megint sírni fogok... Gyorsan elmentem onnan, nehogy Renyék meglássák. A közeli parkba mentem, olyan jól esett végre egyedül lenni. Tomot késő délután kiengedték, én még mindig a parkban voltam. Már kezdett sötétedni, amikor feláltam a padról és elkezdtem sétálni. Egy lélek sem volt arra. Vagyis...rajtam kívül volt még valaki. Valaki, akit eddig nem láttam, hogy ott van, Tom. Felém igyekezett.
-Szia, máris kiengedtek? -köszöntem, amikor ideért.
-Tűvé tettem érted a várost! -lihegte. -Már féltem, hogy valami bajos esett!
-Kutyabajom! De...mért is kerestél?-lepődtem meg.
-Ági...amit a kórházban mondtam...
-Tom...nem kell magyarázkodnod! Szeretlek! De te nem...megértem...nyugodtan összejöhetsz azzal a lánnyal...nem tartozol magyarázattal!
-Ági én...
-Tom! Ne haragudj, de...nem igazán érdekel az a másik lány... -kezdtem, de abbahagytam, mert hirtelen közelebb lépett és megcsókolt. Egy ideig élveztem és viszonoztam is, de utána eszembe jutott az a lány, úgyhogy eltaszítottam.
-N-ne, megláthat! -néztem körbe.
-Felejtsd már el ezt az ökörséget! Én csak téged szeretlek!
-De akkor tegnap mért...a főtéren...? -hajtottam le a fejem.
-Szóval az a bajod, hogy csak meg akartalk védeni? Figyelj! Tény, hogy ti még nem vagytok olyan ismertek...de...ha azt mondom, hogy a kedvesem vagy...bajod eshetett volna!
-De annak a lánynak azt mondtad, hogy...
-Ha nemet mondok, sose hagy békén! És kis idő múlva sikerült is leráznom...de te eltüntél!
-És a betegség?
-Az az én ötletem volt, Renynek semmi köze hozzá! Én csak...kétségbe voltam esve! Nem tudtam mi bajod...megakartam tudni, hogy szeretsz-e még!...És amit ma láttam...huh...és sosem hittem volna, hogy engem ennyire szerethet valaki! -átölelt.
-Pedig igazán elhihetnéd már! -öleltem át én is, utána megcsókoltam.
-Visszamegyünk a szállodába? -Tom a csók végén.
-Aha! -mosolyogtam.
-Holnapután kezdődik a turné! Még van egy napunk! Mit szólnál, ha elmennénk valahová? Csak mi ketten!
-Benne vagyok...de...akkor mi most járunk?
Válaszként megfogta a kezem. A szállodában úgy döntöttünk, Billel szobát cserélünk. Így én Tommal voltam egy szobában, Bill pedig Renyvel.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
