16.rész | A szülinap
-Haza... végre haza megyünk! -ásított Tom.
-De azért jó volt... nem? -én és közben hozzábújtam.
-Ja! Voltak jó pillanataink! -csókolt meg.
-Magdeburgban laktok ugye? -Bill reménykedve.
-Igen...mért? -Reny.
-Mi is! -vágták rá az ikrek vigyorogva.
-Áá tényleg? -én kórusban Renyvel.
-De jó, akkor... nem akartok hozzánk költözni? -bukott ki Billből az ötlet.
-Őőő... nem tudom... ez még... olyan korai lenne! Nem? -Reny.
-Csak egy ötlet volt! Viszont minimum két naponta nálunk alszotok! -jelentette ki Bill.
-Ti is nálunk! -csókolta meg Reny hosszan.
-Reny...ne izgass fel. -Bill vigyorogva.
-Pedig arra gondoltam, hogy talán... bemehetnénk a hálófülkébe és... de akkor mindegy! -húzódott messzebb a lány.
-Gyere csak ide! -Bill felemelte Renyt és már el is tüntek. Tom sóvárogva nézett rám, de amikor látta, hogy látom elkapta a tekintetét. Kicsit rosszul éreztem magam emiatt.
-Még fél óra és ott vagyunk! -szólt hátra a sofőr. Úgy is lett, 30 perc múlva lefékezett és megállt Tomék háza elött a busz.
-Bejöttök egy kicsit? -Tom.
-Ne haragudjatok, de most más vágyunk sincs csak hazamenni és aludni. -Reny hullafáradtan.
-Rendben! Majd felhívlak! -Bill és búcsúcsókot nyomott szerelme szájára és bement.
-Én is hívlak! -Tom, átölelt, megcsókolt, utána ő is bement. A busz pedig hazavitt minket. Épp hogy beértünk a házba Reny telefonja megszólalt.
-Haló! -vette fel. -Szia! Mi? -röhögés következett.
-Telefon szexet szimatolok! -csesztettem.
-Kuss már! -Reny idegesen, utána felment és bezárkózott a szobájába. Nem sokkal utána az én telefonom is megcsörrent.
-Hiányzol! -szólt bele rögtön Tom.
-Te is nekem! -mosolyodtam el.
-Mit csinálsz?
-Épp kaját csinálok!
-Aha... én majd rendelek... Anyuék nincsenek itthon... Bill meg bezárkózott a szobájába. -Tom unottan.
-Akkor még nem rendeltél? -kíváncsiskodtam.
-Nem... még meg kell keresnem a telefonszámot!
-Ne keresgélj!
-Hm?
-Gyere el! Addigra a kaja is kész és legalább együtt leszünk... persze csak ha nincs csömöröd belőlem és nem félsz a főztömtől.
-Repülök!... Várj csak... Bill, elmegyek Ágiékhoz, jössz? -ordított fel Tom.
-Aha! -Bill az emeletről.
-Na szal cica! Bill is jön, nem baj? -Tom.
-Nem! Dehogyis! Akkor várlak! Puszi, szia! -én.
-Szia! -letettük. Tíz perc múlva csöngettek.
-Mi tartott eddig? A szomszéd utcában laktok! -ugrott Reny Bill nyakába.
-Tudom... csak útba esett egy virágos! -mosolygott és elővett a hátamögül egy vörös rózsacsokrot.
-De édes vagy! -Reny és megcsókolta Billt.
-Na akkor jöttök? Kész a kaja, csináltam lasagnét! -én.
-Aha! -vágta rá mindenki. Tom utánam jött, Renyék pedig "lemaradtak". Hátulról átölelt.
-Meg sem kérdezed, hogy én mit vettem neked? -kérdezte.
-Nem kell nekem semmi sem csak te! -fordultam felé és átöleltem.
-Azért én odaadom! -megcsókolt és közben a nyakamra tett egy nyakláncot.
-Mi ez?... Tom... ez gyönyörű! -mondtam és a nyakláncomat nézegettem. Fehér-arany lánc, a közepén egy medál fekete kőberakással! -Le sem veszem többet! -vigyorogtam. Ezután Renyék is előkerültek.
-Holnap után elmegyünk bulizni? -Reny evés közben.
-Mi lesz holnapután? -kérdeztem?
-Pff... akkor leszel 18 te... -Reny.
-De gyorsan repül az idő! -lepődtem meg.
-Na ja... már vén csont vagy! -Tom.
-Kössz! -áldurciztam, de elnevettem magam. A fiúk estére is maradtak, mivel anyukájuk felhívta őket, hogy egy hétig Franciaországban lesznek Gordonnal. Másnap mindenki otthon maradt lustálkodni. Eljött a szombat, június 9, vagyis a szülinapom. Reggel Tom már nem volt mellettem amikor felébredtem. Egy levelet találtam csak, amiben Tom leírta, hogy megbeszélésre kellett menniük, Reny pedig elkisérte őket.
"Na szép...egyedül maradok a szülinapomon...?" -gondoltam kómásan. Pár órája már unatkoztam, amikor Tom hívott telefonon.
-Hahó! Úgy hiányzol, unatkozok, hol vagy már? -hisztiztem egyből.
-Megbeszélésre kellett mennünk...átmennél hozzánk? Nemsokára mi is ott vagyunk!
-Oké! Megyek! Szia! -én és leraktam. Átmentem, felmentem a szobájába és leültem az ágya szélére. Már várhattam olyan tíz perce, amikor azt hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn.
-Tom? -kiabáltam ki. Az ajtó kinyílt és bejött rajta Simone, Tomék anyuja. -Öö...csókolom! -lepődtem meg.
-Ez nem lehet igaz! Ki engedett be? Elegem van, hogy a magánéletünket sem tisztelitek! Menj el koncertre, vagy valami! Ott láthatod és ha mázlid van megkaphatod! De sosem fog szeretni! Egy kaland leszel neki csak! Most pedig... lennél szives kimenni a fiam szobájából, semmi jogod, vagy indokod itt lenni, vagy a házamban. -idegeskedett Simone.
-De én...Tom barátnője vagyok!
-Tudod hányszor mondták már ezt? Szánalmas... 15 percig híresnek érzitek magatokat...
-De én...
-Menj el! -emelte fel a hangját. Könnyezve hagytam el a házat.
Eszembe jutottak Simone szavai: "De sosem fog szeretni!".
"Lehet hogy igaza van!" -gondoltam és közben egyre jobban sírtam.
<<közben Tom hazaért...>>
-Hahó...Ági itt vagy? -ment fel a lépcsőn Tom.
-Szia! -köszöntötte fiát Simone.
-Szia! Hát te? Nem úgy volt, hogy...
-De igen, csak közben megváltozott a terv, Gordon pár nap múlva jön.
-Aha... értem... őőő Ágit nem láttad? -Tom idegesen.
-Ágit? Ő ki?
-A barátnőm! Megbeszéltük, hogy itt talizunk! Ma van a szülinapjaés megakartam lepni valamivel! -magyarázta.
-Ő...hosszú barna haja van, kék szemek? -Simone ijedten.
-Igen! Hol van?
-Elment... izé... én nem akartam, de azt hittem, hogy rajongó és... elküldtem... elég csúnyán!
-Mi? -Tom és elviharzott. Nem volt kedvem hazamenni, úgyhogy elmentem sétálni. Végül megéheztem és elmentem egy közeli kávézóba. Megebédeltem, utána még sétálgattam a városban. Egy üzlet elött megláttam valakit, hosszú raszta haja volt, XXL-es cuccai csak úgy lógtak rajta. Háttal állt nekem. Megdobbant a szívem, mi van ha Tom az? A következő pillanatban viszont megnyugodtam. "Nem ő az! De akkor ki?-gondolkodásomból az az idegen zökkentett ki, mivel időközben elindultam felé és összeütköztünk.
-Oh... bocsi... szia! -mosolygott rám.
-Szia! Én kérek elnézést... csak elkalandoztam! -magyarázkodtam.
-Semmi gond! Manzini vagyok! -mutatkozott be. (tudjátok a "dán" Tom)
-Sz-szia én Ági! -mondtam, közben lehajtottam a fejem. Kicsit csalódott voltam, hogy nem Tom az, ugyanakkor egy kicsit örültem is. Úgy látszik Manzini észrevette, mert megfogta az állam és felemelte a fejem.
-Valami baj van? -kérdezte.
-Mi? Ja nem... semmi!
-Na ne kamuzz kiscsaj... gyere! Séta közben elmondod.
-Hát jó... most úgysincs dolgom! -mosolyogtam halványan. Elindultunk, útközben elmeséltem neki mindent.
-Huh ez kemény... szépen kidobott! -mondta együttérzőn.
-Hát jah... ráadásul ma van a szülinapom... úgy volt, hogy egész nap együtt leszünk, meg minden, de ma még nem is láttam! -én szomorúan.
-Télleg? Hány éves vagy?... Márha nem veszed bunkóságnak!
-Nem!... 18.
-Azta akkor nyomás ünnepelni! -mutatott egy kávézó felé.
-Jaj... most semmi kedvem! -nyafogtam.
-Na gyere már! Akkor csak egy kávéra hagy hívjalak meg! Térden állva könyörögjek? -Manzini.
-Najó! -egyeztem bele. Beültünk és kb. egy órán keresztül csak beszélgettünk, jó barátok lettünk.
-Köszi a kávét, és a beszélgetést, de azt hiszem mennem kéne haza... lehet, hogy Tom is otthon lesz...! -én.
|