|
18.rész | A díjátadó gála
A díjkiosztás napján még gyorsan elmentünk Renyvel venni magunknak valami szexi ruhát, mégiscsak jól kell kinéznünk a fiúk mellett.
-Na, mit vettetek? -támadtak le rögtön a Kaulitzok, ahogy hazaértünk a vásárlásból.
-Majd este meglátjátok! -Reny.
-Naaaa!!! -hisztiztek a fiúk.
-És majd este... talán segíthettek leszedni rólunk! Persze csak miután hazaértünk! -folytatta barátnőm.
-Ja woll!!! (Igenis!!!) -egyszerre az ikrek. 7-kor elmentünk készülődni, mivel fél 9-re kaellett odaérnünk.
-Ajj... csajok jöttök már? -szólt fel a lépcsőn Bill 8-kor.
-Fél perc! -Reny és én kórusban.
-Ezt már nem birom! Megörjít ez a várakozás! -Tom.
-Engem is! Igazás siet... -kezdte, de elakadt, mi már a lépcső tetején álltunk és figyeltük őket.
-Asztaa! -csorgott Tom nyála.
-Azt a rohadt... -tátotta a száját Bill is. Renyvel lementünk a lépcsőn az ajtóhoz, de a fiúk még mindig a lépcső teteje felé bambultak.
-Khm...! -én. -Jöttök? Nem igaz, hogy mindig rátok kell várni! -nyafogtam.
-Kacc-kacc!!! -Tom és megcsókolt.
-Na indulhatunk? -Bill. Beszáltunk a limóba és elindultunk. Út közben még párszor végigstíröltek minket a fiúk. Renyn ujjatlan, egyrészes fekete csillogós combig érő szoknya volt, magassarkú cipővel, néhány kiegészítővel, a haja pedig ki volt vasalva. Rajtam is hasonló ruha volt, csak nem csillogott és spagettipántos volt, hasonló magassarkú volt rajtam is, a hajam pedig hullámos volt. Fél 9 előtt pár perccel megérkeztünk, a fiúk még gyorsan beszélszéltek Daviddel, mi addig elfoglaltuk az asztalunkat és mint észrevettem, Manzini ült a szomszéd asztalnál.
-Sziasztok! -ült le mellém.
-Szia!... Ő itt a legeslegjobb barátnőm, Reny! Reny, ő itt Manzini! -mutattam be őket egymásnak.
-Szia! -Reny.
-Szia! -Manzini.
-Te is jelölt vagy? -én.
-Ahan! Remélem nyerek! Jelöltek a legjobb felfedezettre és énekesre! -mesélte büszkén.
-Sok sikert!
-Köszi... -és megint közeledett, de hátrább hajtottam a fejem és másfelé néztem.
-Khm... bocsi, ez az én helyem! -Tom idegesen.
-Oké már itt sem vagyok! Sziasztok!... Szia Ági! -és visszaült az asztalához.
-...Zaklat? -Tom.
-Nem, nem zaklat, csak köszönt!
-És majdnem megcsó... -kezdte Reny, de megböktem és elhallgatott.
-Mi? Mit csinált? -Tom.
-Semmit! Na... rendeljünk piát, jó? -tereltem a témát. Lassan elkezdődött a díjkiosztás, már pár kategória lement.
-Most pedig lássuk az év felfedezettjét, aki nem más mint... a TOKIO HOTEL!!! -bemondó. Hangos sikítás kezdődött, minden TH tag örült és vigyorogva mentek fel a színpadra a díjért. Mikor visszaértek Bill rögtön Reny ajkára tapadt, Tom pedig az enyémre.
-És most a legjobb előadó díja! A nyertes, aki már megint feljön a színpadra: ...Bill Kaulitz a Tokio Hotel frontembereee!!!
-Áááá! -Bill, és megölelte Renyt. Utána felsietett a színpadra a díjért, elmondott valami megható bestédet, amiben köszönetet mond mindenkinek, aki támogatta és persze az ő kedvesének, Renynek.
-Az utolsó kategória jön! -műsorvezető. -A legjobb lemez díja! A nyertes ISMÉT...a TOKIO HOTEL!
Tomék másodszorra is felmentek a színpadra ( kivéve Bill, aki ugye harmadszorra ) és átvették a díjat. Hátra néztem Manzini asztalához, de nem volt ott. Nem nagyon volt időm azon rágódni, hogy hova tünhetett, mert megjöttek Tomék.
-Ezt nézd meg cica! -mutatta Tom büszkén a díjat.
-Gratulálok! -öleltem át egy csók kiséretében. -Büszke vagyok rátok!
Fél órás ünneplés után a fiúknak félre kellett vonulniuk egy pár perces megbeszélésre. Renyvel addig ott vártunk az asztalnál.
-Mindjárt jövök, megkeresem a mosdót! -álltam fel a asztaltól.
-Oké! Siess vissza! -Reny. Pár percig kerestem, amikor megtaláltam. Bementem, elintéztem a dolgom, gyorsan sminkeltem és kimentem. Majdnem sikítottam, annyira megilyedtem. Az ajtó elött ott ült Manzini totál részegen.
-Jézusom... jól vagy? Uh... te berúgtál! -rohantam oda hozzá és felsegítettem.
-Hagyjál! Nem nyertem egy díjat sem! Ez a te hibád! -ordibált.
-Gyere!... Hívok neked egy taxit... haza kell menned!
-Inkább gyere be velem a mosdóba! -vigyorgott alattomosan.
-Menj haza! Mit szólnak a rajongók, ha így meglátnak?
-Akarlak! Most! -nekinyomott a falhoz.
-Manzini... ne! -kezdtem könnyezni. Erre megfogta a nyakam és úgy nyomott a falhoz, alig kaptam levegőt. Tudtam, hogy ha józan lenne sosem tenne ilyet.
<<közben Tomék visszaértek Renyhez...>>
-Szia! Ági? -Tom.
-Nem tudom... már 15 perce elment mosdóba, azóta nem láttam! Azt mondta siet! -Reny.
-Lehet, hogy baj van! -Tom idegesen.
-Nyugodj meg! Mi baj lehetne? -Bill.
-Érzem! Megkeresem! -Tom és elrohant a mosdók felé.
<<közben nálam...>>
-Manzini! Engedj el, mielött olyat teszel, amit később megbánsz! Nem vagy józan! -mondtam és levegő után kapkodtam. Elkezdte csókolgatni a nyakam, tudtam most nem lehet akkora mázlim, mint múltkor a buliban, Tom megbeszélésen van... Próbáltam kapálózni, de lefogott. Az egyik karom kiszabadult, mert a nyakamat fogta, és azzal próbáltam eltolni, de a csuklómnál megfogta és a falhoz lökte. Nagyon fájt, de koránt sem volt olyan rossz, mint az, hogy alig kaptam levegőt. A könnyeim kicsordultak, a testem teljesen elgyengült. A lábam erőtlenül lerogyott, de Manzini megtartott.
-Mazini... l-levegőt! -mondtam halkan, de rám se bagózott. Az ájulás határán voltam, amikor a nyakamon könnyebbséget éreztem. Újra kaptam levegőt. A csuklóm is felszabadult, még gyenge voltam így majdnem a földre estem, de valaki elkapott. Kicsit homályosan láttam, úgyhogy nem igazán tudtam eldönteni, hogy Manzini vagy Tom az.
-T-Tom...!? -reménykedtem.
-Igen, gyere! Semmi baj! Elviszlek innen! -suttogott Tom a fülembe, utána felvett a karjába. Ekkor minden elsötétült. Egy világos szobában ébredtem, hallottam, hogy valakik beszélgetnek mellettem. Oldalra fordítottam a fejem és megláttam Tomot, amint épp egy fehérköpenyes alakkal beszél.
-Kisebb sokkot kapott a történtek és az oxigénhiány miatt. -magyarázta a fehérköpenyes.
-Értem! -Tom szomorúan. -De fel fog épülni ugye?
-Persze! Most ne nagyon zaklassák fel, és egy percre se hagyják egyedül, érezze, hogy szeretik! Az ilyen emberekben gyakran kialakul, hogy nem tud már megbízni egy emberben sem! Elveszti az emberekbe vetett hitét! Érti?
-Értem! Köszönöm doktor úr! -fogott kezett Tom a fehérköpenyessel.
-Maga jó ember, látszik, hogy mennyire szereti őt! Szerencsés! -mondta, majd kiment.
-T-Tom! -én halkan.
-Ági...felébredtél? Jól vagy? Minden rendben? A,ikor megláttam, hogy az a szemét... -Tom aggódva.
-Tom!
-Igen?
-Szeretlek! -kezdtem el könnyezni.
-Én is szeretlek! -átölelt.
-Köszönöm, hogy megvédtél! -súgtam erőtlenűl.
-Most csak pihenj...! -csókolt meg.
-Tom...fáj a nyakam! -fogtam a nyakam, ahol még mindig látszottak Manzini tenyérnyomai.
-Jaj drágám én úgy sajnálom, miattam van minden, én rángattalak el oda... -mondta, közben pedig apró csókokat lehelt a nyakamra.
-Manzini a hibás! Egyedül csak ő! Te pedig megvédtél... megint! Ajj én... annyira hálás vagyok neked Tom! Ha te nem jössz, akkor lehet, hogy már... -kezdtem sírni.
-Csss! Ne gondolj erre! -ölelt szorosabban. Pár nap múlva kiengedtek. Tom egy percre sem ment el melőlem.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
