|
22.rész | Maldív-szigetek
-Ma este bulizni megyünk! -tudatta tervét velünk Tom. Mivel fele napot átutaztuk, nem sok időnk volt estig, úgyhogy elkezdtünk készülődni. Egy közeli klubba mentünk, ami már tömve volt. Hangosan dübörgött a zene, leültünk a legközelebbi üres asztalhoz, a fiúk pedig elmentek piáért. Egész este csak táncoltunk, ittunk és buliztunk.
-M-mindjárt jövök! -állt fel Reny az asztaltól dülöngélve.
-Reny, ne kisérjelek el? Részeg vagy! -ajánlottam fel.
-N-nem köhi! Mindjárt itt vajok! -mondta és elment.
-Aggódok érte! -néztem utána.
-Ha visszajött utána hazamegyünk! Túl sokat ivott! -Bill. Eltelt 10 perc, Reny sehol.
-Még mindig nincs itt... mi tart ennyi ideig? -Bill idegesen.
-Megnézem! Itt várjatok! -én.
-Szó sem lehet róla! Majd az ajtó elött várok, de én is menni akarok! -makacskodott Bill.
-Én is megyek... nem maradok itt egyedül... -Tom. Elmentünk a női mosdóba, kinyitottam az ajtót, de nem hittem a szememnek.
-Azt hiszem ezt nem kéne látnotok! -én és be akartam csukni az ajtót, de Bill odarakta a lábát és nem hagyta, hogy becsukjam. -Bill! Ne! -estem kétségbe.
-Ági! Mi van bent? Reny jól van? -ekkor Bill arcára is kiült a döbbenet és a fájdalom. Nem akarta elhinni, amit lát, Reny egy másik srác karjaiban, már csak melltartó és miniszoknya volt rajta. Az a pasas épp a nyakát csókolgatta, amit Reny a látszat szerint nagyon is élvezett, és Billnel ez fájt a legjobban, az élvezet, ami Reny arcára ült ki. Berontott a mosdóba és szétszedte őket, könnyű dolga volt, mivel a srác tajrészeg volt és alig állt a lábán. Egyszer viszont visszaütött, minek következtében Bill szája berepedt és vérezni kezdett. Renyre adta kabátját, felemelte és kiment. Tommal szótlanul mentünk utána, nem nagyon tudtuk, hogy mit kéne mondani erre az egész szituációra. Visszamentünk a nyaralóba, ahol befektette Renyt az ágyba utána lejött a konyhába hozzánk.
-Ezt nem tudom elhinni! -mondta halkan és könnyek gyültek a szemébe.
-Bill... nyugodj m... -kezdtem, de leintett.
-Most nem megy! Érted? Az az arc! -ordibált velem.
-Elég! Ági nem tehet semmiről! -állt ki védelmemre Tom.
-Ne haragudj!... -Bill sóhajtva. -Azt hiszem most az lesz a legjobb, ha a vendégszobában alszok!... Nem tudnék...
-Megértjük! -öleltem át. -Menj...feküdj le, próbálj aludni...! -simogattam a haját, hogy kicsit lenyugodjon.
-Rendben! -Bill szomorúan. -Jóéjt! -mondta és kiment.
-Szegény Bill! -Tom.
-Igen! És szegény Reny! -én dühösen. -Holnap iszonyatos macskajajra fog ébredni és ha ez még nem volna elég,Bill is számon fogja kérni és abban biztos lehetsz, hogy én is elő fogom venni őt pár mondat erejéig!
-Nyugi cica!... Gyere... menjünk aludni! -csókolgatta a nyakam Tom. Felmentünk és lefeküdtünk, még egy kicsit beszélgettünk a történtekről utána mi is elaludtunk. Reggel hangos csörömpölésre keltünk fel.
-Reny...mi történt? -én.
-Css! Szétrobban a fejem! -suttogott.
-Meg is érdelmled! -folytattam ugyanolyan hangerővel.
-Mért, mit tettem?
Ekkor megjelent az ajtóban Bill kisírt szemekkel, a vak is láthatta, hogy egész este sírt
-Bill! Mi a baj édes? -közeledett hozzá Reny, de Bill csak sarkon fordult és elment. Kis idő mulva ajtócsapást hallottunk, ami azt jelezte, hogy Bill elment a nyaralóból.
-Ennek meg mi baja? -Reny komolyan. -Mi történt?
-Ne mond, hogy nem tudod! -Tom idegesen.
-De ha tényleg nem tudom! -Reny egyre hangosabban.
-Reny! Nem intézhetsz el mindent azzal, hogy nem emlékszel! -Tom.
-De ha egyszer tényleg nem emlékszek! -potyogtak Reny könnyei. Elmondtunk neki mindent...
-Úristen! Mit tettem! -sírt tovább keservesen.
-Menj utána! -mondtam.
-De honnan tudjam hova ment? -esett kétségbe hugicám.
-Nem messze van egy játszótér! Mindig odamegy, ha bántja valami! -Tom halkan, utána elmagyarázta neki merre menjen.
-Megyek! -rohant el Reny, és újabb ajtócsapás kíséretéban ő is elhagyta a házat. Pár perc alatt elérte a játszóteret, körbe nézett, de Billt sehol sem látta. Leült az egyik hintára és sírt. Félt, hogy örökre elveszti őt.
-Tom mondta, hogy itt leszek, igaz? -szólalt meg kis idő múlva egy hang a hátamögűl.
-Bill én...ne haragudj könyörgöm! -ölelte át Reny a fiút.
-Azt hittem te még részegen sem tennéd ezt velem! -könnyezett Bill is, közben átölelte a lány derekát.
-Könyörgök bocsáss meg! -zokogott tovább Reny.
-Reny... kérlek ne sírj! -törölte le kedvese könnyeit Bill.
-Szeretsz még? -szipogott Reny.
-Hogy kérdezhetsz ilyet...persze hogy szeretlek! Örökké szeretni foglak!...Csak...olyan rossz volt látni, ahogy...
-Még egyszer nem történik meg!
-Tudom...szeretlek! -mondta Bill majd ajkuk összetapadt.
-Hazamegyünk? -Reny szomorúan.
-Nem! Max kerüljük a sok piát és a vad bulikat! -Bill halvány mosollyal az arcán.
-Ez...hogy kerül oda? -simogatta meg a sebet Bill száján.
-Az a barom nem akart elengedni!
-Ne haragudj, nagyon fáj?
-Koránt sem annyira, mint az, hogy más karjában láttalak... -Bill.
-Soha nem látsz más karjában többet! Esküszöm! -bújt Reny kedvese malkasához.
-Én pedig soha nem engedlek el!
Kézenfogva jöttek haza, mi Tommal épp reggelit csináltunk.
-Mi ez a jó illat? -jöttek be a konyhába.
-A békülés illata! -én. -Amúgy reggeli, üljetek le, mindjárt megkapjátok! -pár perc mulva tálaltunk is.
-Ez meg? -mutatott Reny a tányérja szélén lévő gyógyszerre.
-Ciánkapszula! -vágtam rá. -A fejfájásodra és a macskajajodra van!
-Áá köszi! -mosolygott hálásan.
-Délutáni program? -Tom.
-Tengerpart! -hangzott kórusban a válasz.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
