|
6.rész | Kutyamalőr
Nagyon nem volt kedvem visszamenni, ha nem lettem volna éhes, akár estig is elnéztem volna, ahogy Taffy a parkban lévő többi kutyával játszik, de sajnos nem lehetett. Miután sikerült összeszednem Taffyt, és elindultam vele hazafelé, ismét előjött a gombóc a gyomromban, nem akartam a tulajokat látni, hacsak nem méltóztattak végre felvenni legalább egy pólót. Igyekeztem a lehető leghalkabban kinyitni a bejáratni ajtót, de a kutyák hallását nem könnyű becsapni, a kis tacskó, és a foltos keverék máris ott voltak az ajtóban, és üdvözölték a legújabb kis társukat, rólam figyelmet sem vettek. De nem is bántam. Mivel láttam, hogy a nappaliban ég a lámpa, és szól a házimozi, ezért halkan besurrantam a konyhába, hogy majd készítek magamnak egy szendvicset, és besurranok a szobámba észrevétlenül, de ez nem jött össze.
A konyha padlóján ott feküdt a kis tacskó, és ahogy rám nézett azokkal az édes mélybarna kis szemeivel, már tudtam mire vágyik. Egy kis séta. Letettem a naplómat a konyhaszekrényre, mellé a tollat, majd elővettem a zsebemből Taffy pórázát, és rácsatoltam a kis öleb nyakörvére. Egyből meglódult, és annyira hirtelen indult el, hogy nem is számítottam rá. Azt hittem az ajtó felé veszi majd az irányt, de tévedtem. A kis tacsi elérte azt, hogy teljesen váratlanul érjen ez az egész, és nem is az ajtó felé indult meg, hanem a nappaliba. El sem hinné az ember, milyen kis energiabomba egy ilyen kis kutya. Megláttam, hogy Bill a kanapén elterülve nézi a tv-t, míg a kiskutyája a kezét piszkálja, bizonyára azt várta, hogy a gazdája méltóztatik felkelni, és elviszi sétálni.
-Bill, a kutyusod szerintem sétálni akar. –mentem oda hozzá.
-Most nincs kedvem elmenni vele, megtennéd nekem, hogy elviszed egy kicsit? –nézett rám, és én azonnal elvesztem a pillantásában. Miért nem képes felvenni már egy pólót? Kérdeztem magamtól felháborodva.
-Rendben van. –préseltem ki magamból nagy nehezen ezt a két szót, majd elindultam kifelé, ahogy a kiskutya is, csak egy probléma volt, más irányba. Talán megláthatott valamit az udvaron, és azért kezdett el szaladni, de mivel nem számítottam rá, egyenesen hanyatt estem, pontosan a kanapén nyugvó Billre. –Jesszusom, ne haragudj! –néztem rá félve.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
