|
7.rész | Megbántott
-Nem a te hibád. –mosolyodott el, de a kutyus megint rántott rajtam egyet, így lecsúsztam a földre.
-Ilyen nincs. –fogtam meg a fejemet, amit bevertem a padlóba.
-Jól vagy? –kelt fel Bill a kanapéról, és fölém hajolt, miközben folyamatosan a szemembe nézett.
-Persze, semmi bajom. –mosolyodtam el zavartan.
-Biztos? Eléggé megütötted! –simította ki a homlokomból a hajamat.
-Nincs… semmi… bajom… -suttogtam, miközben ő folyamatosan közelített a szám felé. –Gyere kutyus menjünk. –csúsztam ki Bill alól, majd gyorsan felpattantam, és már el is tűntem a házból.
<-És megint annyira zavarba jött! –mondtam Tomnak, aki éppen az ágyán feküdt elterpeszkedve, és a tv-t bámulta. –Figyelsz te rám egyáltalán?
-Persze, még szép hogy zavarba hoztad! Ma találkoztatok először, és te már meg a akartad csókolni! –mondta, majd újabb adag pattogatott kukoricát tömött magába.
-Nem akartam megcsókolni, hányszor mondjam még?! –keltem ki magamból.
-Ezt ne nekem magyarázd, hanem neki. –mondta. –Megvárod amíg hazaér, aztán szépen faggasd ki, hogy miért van zavarban ha félmeztelenül lát téged. Azt még megértem, hogy akkor zavarba jön, ha engem így lát, hiszen nekem hibátlan a testem, de…
-Köszi Tom. –mondtam, és ki is jöttem a szobájából, becsukva magam mögött az ajtót. Felmentem a szobámba, de előtte még írtam egy cetlit Abigail-nek, hogy ha hazaér, keltsen fel, mert beszélni akarok vele. Pontosabban azt írtam a papírra, hogy Scottynak be kell adnom a gyógyszerét, és ezért keltsen fel. Persze azt csak én tudom, hogy a kis tacskómnak nem kell semmilyen gyógyszer. De így legalább biztos felkelt. Már kezdtem elbóbiskolni, amikor hallottam, hogy lenyomódik a kilincsem, és bejön valaki.
-Bill… -hallottam meg Abigail hangját. –Ébren vagy? Kellene a kutyus gyógyszere.
-Persze, gyere be, mindjárt megkeresem. –ültem fel az ágyamban, és felálltam a kis éjjeliszekrényem elé. Úgy tettem, mintha keresném a gyógyszert, megvártam amíg Abigail mellém állt, aztán becsuktam mögötte az ajtót, és a feje mellé tettem a kezemet.>
Egyszer csak elnyúlt a fejem mellett a kezével, becsukta az ajtót, és fölém hajolt. Mondanom sem kell, nagyon megijedtem, hogy mit akar. Egészen az ajtónak dőltem a hátammal, míg ő csak nézett.
-Mit akarsz? –kérdeztem félve.
-Ki vele, miért vagy egyfolytában zavarban? –kérdezte, és engem meglepett ez a kérdés. Tényleg mindig zavarban lennék?
„Nem hiszen el, hogy átvágott! A kutyás gyógyszer csak csali volt, hogy bemenjek hozzá! És mi az, hogy egyfolytában zavarban vagyok? Zavarban vagyok azért, mert nem az olyanhoz szoktam, hogy félmeztelen pasik járkálnak körülöttem! Nem szoktam hozzá, hogy kettesben vagyok egy fiúval egy sötét szobában! Hogy lehet ennyire moderálatlan valaki? Miután megkérdezte hogy miért vagyok egyfolytában zavarban, megfogtam magam, és egyszerűen kijöttem a szobából, de még azért odamondtam neki, hogy ez magánügy! Nem hiszem el, hogy ennyire látszik rajtam, hogy elvoltam tiltva a fiúktól! Ez még csak az első napom volt itt, de ha Bill így folytatja, nem sokáig maradok itt!”
Ásítottam egy hatalmasat, majd elmentem zuhanyozni, a naplómat az ágyamra dobva. Nagyon álmos voltam, kimerített ez az egész nap. Találkoztam a tulajokkal, és az egyik már meg is bántott. Nem volt kedvem tovább élvezni a társaságukat, behívtam Taffyt a szobámba, befészkeltük magunkat az ágyamba, és el is tettem magamat másnapra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
