|
8.rész | Békevacsi
Nem igazán ment az alvás, mert elfelejtettem vacsorázni. Amikor az órámra néztem az már este tizenegyet mutatott. Félig nyitott szemmel arra figyeltem fel, hogy Taffy felkel mellőlem, és az ajtóhoz megy. A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és belépett rajta Scotty drágalátos gazdája két tálcával a kezében. Kérdő tekintettel néztem rá, miközben felültem az ágyamban.
-Szia! -köszönt mosolyogva és leült mellém.
-Hát te? –ráncoltam a homlokomat.
-Hoztam a békevacsit. –mosolyodott el, majd berúgta a lábával maga mögött az ajtót.
-Békevacsit? –néztem rá értetlenül.
-Aha. –bólintott, majd a kezembe nyomta az egyik tálcát.
-Köszi. –mondtam. –De két tálca sok lesz nekem.
-A másodikat nem is neked hoztam. –válaszolta majd helyet foglalt a fotelemben.
-Taffynak? –néztem rá kínosan vigyorogva.
-Nem talált. –mosolyodott el.
-Akkor…? –néztem rá kérdő tekintettel.
-Magamnak! –vágta rá büszkén. –Kell neked a társaság, ne legyél magányos.
-Nem vagyok magányos! –vágtam rá, miközben fülig pirultam, és csak reménykedhettem, hogy a félhomályba borult szobában nem látszik.
-Nem úgy értettem! –vágta rá félve. –Nem akartalak megbántani, bocs!
-Nem baj. –mondtam, majd nekiláttam a vacsorának, miközben néha Taffynak is adtam egy-egy falatot a rántottámból.
-Nos, ehető? –kérdezte, miután már felét elfogyasztottam.
-Egyszer meg lehet enni. –mondtam unottan.
-Ennyire rossz? –kérdezte, és letette a tálcáját a fotel melletti kis asztalra.
-Dehogy is. –nevettem el magam. –Nagyon jóra sikerült.
-Tényleg? –kérdezte felvidulva.
-Ühüm. –bólogattam, majd az utolsó falatot ismét Taffynak adtam. –Köszönöm, jól esett. –tettem le a tálcát az ágyam mellé. –Majd reggel kiviszem, köszönöm.
-Akkor most mennem kellene ugye? –nézett rám bánatosan.
-Hát igen, valahogy úgy. –mosolyodtam el zavartan.
-Akkor. –lépett hozzám közelebb, majd fölém hajolt, és az arca egyre csak közeledett.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
