|
11.rész | Szendeszűz pofi
„Nem értem, hogy Tomnak miért kell ennyire idegesítőnek lennie! Egy ideig még bírom a marhaságait, de egyszerűen nálam is van határ, ami nem is annyira magasan van, és nagyon könnyű elszakítani a cérnát. Wáh…Kész vagyok két nap után! Fel kell hívnom Rogert, és ide kell jönnie, különben nagyon összekuszálódnak bennem a dolgok. Kell valaki aki ismer, meghallgat, és meg is bízhatok benne. És erre Roger a tökéletes alany.”
Miután ezt eldöntöttem magamban az ágyamon fekve a plafon bámulása közben, magamhoz vettem a telefonomat, és már hívtam is Rogert.
-Szia kicsim, azt hittem már elfelejtettél az egyetemi dzsungelben. –nevetett fel, és én azon nyomban rájöttem miért voltam annyira érzékeny most Tom piszkálódására. Nekem ott van Roger, és még annak a tudatától is irtózok, hogy esetleg én vágnám át a páromat! Ez egyszerűen túlságosan abszurd lenne az eddigi életemhez képest, hiszen én voltam eddig az aki attól félt hogy megcsalják, erre most engem gyanúsítanak ezzel.
-Szia, ne haragudj, csak elvoltam havazva, a beköltözés, és a szokásos dolgok ilyenkor. –mondtam.
-Semmi baj, mondtam akár egy szóval is? –kérdezett vissza kedvesen.
-Nem. –mosolyodtam el magam.
-Szeretem ahogy mosolyogsz. –mondta pár másodperc hallgatás után.
-Hiányzol. –böktem ki rögtön.
-Mikor tudunk találkozni? –közölte ő is az előbb kimondott szavamat kérdés formájában.
-Amikor tudsz jönni. –feleltem.
-És a tulajokat nem fogom zavarni?
-Abban biztos vagyok. –mondtam, habár korántsem voltam ebben olyan biztos, de akkor csak az érdekelt, hogy Rogert minél hamarabb látnom kell.
-Holnap reggel?
-Ma nem tudsz? –kérdeztem elkeseredetten, hiszen egy kissé felvidított a gondolat, hogy aznap este talán Rogerrel alhatok.
-Egy címet kérek, és már indulok is, csak előtte még hazaugrok, és veszek egy zuhanyt, nem akarok festékes ruhában eléd állni.
-Nekem mindegy hogyan jössz, csak legyél itt. –sóhajtottam.
-Hát ennyire hiányzom? –kérdezte aggódva, és éreztem a hangján, komolyan érdekli miért vagyok ilyen.
-El sem hiszed mennyire. –mondtam.
Körülbelül ezek után még tíz percet beszélhettünk, után megadtam neki a címet, és megígérte, hogy amint lehet, elindul.
-Srácok, baj lenne ha a barátom eljönne ma estére, és talán holnap is itt aludna? –mentem be kopogás után Bill szobájába.
-Hallottál valamit? –nézett rám Bill tágra nyílt szemekkel, és ijedt tekintetekkel.
-Nem, kellett volna? –néztem rájuk furcsán.
-Dehogy is. Szóval milyen barátod jön? Ugye lány? –nézett rám csábos mosollyal Tom.
-Ne álmodozz, a barátnőimről, a barátom jön. –mondtam.
-De milyen barát? Haver, vagy… -kezdte el, de én a szavába vágtam.
-Olyan barát, akivel járok. –mondtam. –Tehát jöhet? Köszönöm. –mentem is ki onnan. Teljesen kiakadtam Tomon. Jó hogy azt nem kérdezte, hogy milyen színű a haja, és a többi.
<Bill szemszöge>
<-Megmondtam ugye? –néztem Tomra fancsali képpel. –Tudtam hogy van barátja, mért ne lenne?
-Talán mert olyan kis szende szűz pofija van, hogy még nekem sem lenne képem ágyba vinni? –kérdezett vissza bátyám.
-Nincs szende szűz pofija! –vágtam rá. –Csak egy kicsit szégyenlősebb mint a többi lány, az miért baj? Legalább nem olyan lány, akin mindenki végigmehet, akkora k.rva. –mondtam. –De azt hiszem, ezt bebuktam.
-Dehogy buktad öcsi, csak egy kis kitartás kell! –ment is ki a szobámból Tom.>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
