|
12.rész | De attól még...
-Annyira hiányoztál! –ugrottam Roger nyakba, ahogy két óra múlva megérkezett.
-Siettem baba. –ölelt át ő is.
-Ugye ma és holnap is maradsz? –kérdeztem, és a fejemet a nyakába fúrtam.
-Hát, azt hiszem dolgoznom kellene…
-Kérlek. –néztem rá.
-Ááá… -jött oda mellénk Tom. –Szóval te vagy…? –nyújtott kezet a barátomnak.
-Roger. –fogadta el a kézfogást Roger.
-Nem sokat hallottam rólad. –mondta Tom egyenesen az én szemembe nézve.
-Tudod még nem volt időm mesélni, és amúgy sem szoktuk nagy dobra verni. –néztem Rogerre kínosan, de láttam rajta hogy megérti.
-Hát én azért eldicsekednék vele, hogy ha van valakim. –mondta ironikusan, de mielőtt folytathatta volna a Roger előtti élménybeszámolóját, és a lejáratásomat, inkább bementem Rogerrel a szobámba.
-Jó kis szoba. –ült le az ágyamra.
-Most haragszol? –kérdeztem.
-Nem kellene? –kérdezett vissza csodálkozva.
-Nem, csak tudod amiket Tom mondott…
-Baba, engem azok nem érdekelnek. Tudom hogy valószínűleg kimentem a fejedből, de nem baj. Szeretlek, és engem nem érdekel, ha két napig elfelejtesz. Különben is, eszedbe jutottam, mert felhívtál. –húzott mosolyogva magához, és a fejét a hasamnak döntötte.
-Tényleg ne haragudj. –simítottam végig még vizes haján.
-Nem akarom, hogy ilyeneknél lakj. Nem akarlak két pasival egy házban itt hagyni. –sóhajtott.
-De Roger most két napig itt leszel. –mondtam.
-Igen, de utána? Mikor fogunk találkozni? –kérdezte. –Amikor nekem szabadnapom lesz, neked tanulnod kell, és nem csak egy utca lesz köztünk, hanem kétórányi autóút.
-Roger, tudod hogy nekem nagyon fontos az iskola. –sóhajtottam.
-Igen tudom, és mindig is előre valóbb lesz, mint a kapcsolatunk. –mondta, majd ismét magához szorított erősen.
-Roger, már annyiszor elmondtam. Nem állíthatok anya elé azzal, hogy márpedig én Berlinben akarok tanulni, hogy közel legyek hozzád. –mondtam némi szemrehányással a hangomban.
-Tudom, mert anyád egy zsarnok nő, aki nem engedi élni a lányát. Mindentől eltiltja ami csak jó lehetne neki, rabszolgát csinál belőle, és a saját képmására akar formálni! –tolt el magától és a szemembe nézett, ami már könnyes volt.
-De attól még az anyám! –mentem is ki az erkélyre, mielőtt tényleg elsírom magam Roger előtt. Ez egyszer nem akartam hogy sírni lásson.
-Baba, nem… -ölelt át hátulról.
-Akartad, tudom. –mondtam. –De akkor is rosszul esett. Akármit csinálhat, ő akkor is az anyám marad.
-Figyelj, ne vele foglalkozzunk, inkább annak örüljünk, hogy nincs itt, és nem láthat meg minket.
-Biztos vagy benne hogy nincs itt? –kérdeztem keserűen amint megláttam, ahogy anyám kocsija leparkolt a ház előtt.
-Ilyen nincs. –sóhajtott lemondóan.
-De, mégis van. –mondtam, majd bementem, és elindultam le az emeletről, hogy köszönthessem, most egyáltalán nem alkalmas látogatómat.
-Abigail, Roger meglátogatott? –támadott le rögtön anya, amint belépett a házba.
-Neked is szia anya. –mondtam elhúzott szájjal. –És igen, jól láttad Roger meglátogatott.
-Jó napot. –jött le az említett az emeletről.
-Abigail, nem sétáltatnád meg a kutyákat? –jött ki Bill és Tom a szobájukból. –Huha, családi látogatás? –kérdezte Tom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
