|
28.rész | Jobban járunk
-Mi? –nyitottam ki a szememet, és felültem az ágyamban. Zihálva vettem a levegőt, és meglepődve vettem észre, hogy ugyan egy kórházi ágyon fekszem, de este van. Körülnéztem, de sem anyámat, sem Rogert, sem Billéket nem láttam a szobában. A bőröndjeim sem voltak ott. „Tehát álmodtam. Remek.” Nagyot sóhajtottam megkönnyebbülten, és csak ekkor vettem észre, hogy majd széthasad a fejem annyira fáj. Óvatosan visszafeküdtem, és írtam Rogernek egy sms-t.
„Bevertem a fejem egy szekrénybe, kórházban vagyok.”
„Mikor? Miért nem tudtam róla?”
Ahogy elolvastam Roger válaszát egyből megkönnyebbültem, hogy tényleg csak álmodtam azt hogy anya hazaakart vinni. Viszont akkor Billék sem voltak bent. Mármint egy ideig biztosan bent voltak, hiszen valakinek be kellett hoznia, de most hogy ott ültem egyedül egy idegen kórházban, idegen ágyban, idegen falak között, hirtelen azt kívántam bárcsak valaki lenne ott velem. Alighogy visszaírtam Rogernek kinyílt a szoba ajtaja, és belépett rajta Tom.
-Ébren vagy? –kérdezte halkan.
-Igen, felriadtam. –mondtam, és arrébb húzódtam az ágyon, hogy lebírjon ülni mellém.
-Rosszat álmodtál? –ült le mellém óvatosan, aztán hanyatt dőlt mellém a párnára.
-Igen.
-Mit? –kérdezte, aztán a kezét óvatosan a fejem alá csúsztatta, én pedig ráfeküdtem a mellkasára.
-Anya hazaakart vinni. –mondtam.
-Tudom hogy ennyire szeretni valóak vagyunk az öcsémmel, de ezzel ne legyenek rémálmaid. –nevetett fel halkan, és megsimogatta a fejemet.
-Ne reménykedj, szimplán csak az egyetem miatt lett volna kár. –sóhajtottam.
-Tudom ám, hogy hiányoznánk neked, csak tagadod. Egyébként pedig holnap reggel viszünk haza Billel.
-Haza?! –ültem fel hirtelen aminek eredményeképpen belehasított a homlokomba a fájdalom.
-Óvatosan pici. –fektetett vissza lassan. –Egyébként hozzánk haza gondoltam. –takart be mosolyogva, majd visszafeküdtünk az előbbi helyzetünkbe.
-Már megijedtem. –bújtam hozzá. Egy ideig nem szólt hozzám, aztán lassan megfogta a kezét, és az enyémbe kulcsolta az övét.
-Pici… Ugye nem haragszol a múltkori miatt? –kezdte el simogatni a vállamat.
-Kellene? –kérdeztem vissza, és idegesen nyeltem egy nagyot.
-Nem, csak tudod furcsa volt. Nem ütköztem még ellenállásba ha akartam valamit, és te valahogy…
-Ezt ne mond végig Tom légy szíves. –szakítottam félbe zakatoló szívveréssel. Remélem Tom nem azt akarta mondani amitől félek.
-Miért? -fordította maga felé a fejemet óvatosan.
-Mert szerintem jobban járunk ha nem hallom. –vallottam be halkan, és idegesen megnyaltam a szám szélét.
-Akkor nem mondom. –hajolt hozzám közel, és gyengéden érintette hozzá az ajkait az enyémekhez.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
