31.rész | Olyan rosszul csókol?
„Nem tudtam megszólalni, annyira meglepett amit Tom mondott. Milyen jogon feltételez ilyet? És amúgy is, Bill miatt sem kellene egyfolytában csókolgatnia. Hiszen Bill… Nem is tudom mit akarhat még ezek után tőlem. Vagy csak a barátom akar lenni? Szimpla barátságot akarna? Nem is tudom már igazán, de abban biztos vagyok hogy Tom többet akar, és valószínűleg csak egy éjszakára. Nem értem miért engem akar, hiszen annyi lányt megkaphat amennyit csak akar, csak éppen máshol kellene keresgélnie. Ne nálam, hiszen nekem ott van Roger, de az már kérdéses, hogy meddig. Nem fogja a végtelenségig tűrni hogy távol vagyok tőle, számára két idegen pasival egy házban, miközben ő két órányira lakik tőlem. Nem tudom, tényleg nem tudom. Amikor hazahoztak a kórházból, Bill nem szólt hozzám, csak amikor végre hazaértünk, és négyszemközt beszélhettünk. Akkor végre előrukkolt a magyarázatával. Azért nem tetszik neki amit Tom csinál vele, mert biztos benne hogy kihasználna. Mikor azt mondtam neki miért olyan biztos ebben, akkor meg az volt a válasza, hogy ő már sokkal régebb óta ismeri, és több mindent tud róla mint bárki más.„
-Bejöhetek? –zökkentett ki a naplóm írásából Bill.
-Persze, egy pillanat. –mondtam, majd miután elrejtettem a naplómat a párnám alá, kinyitottam a kulcsra zárt ajtót.
-Miért zárkóztál be? –kérdezte, majd az ágyamhoz ment, és felkapta Taffyt.
-Tom miatt. –vallottam be szégyenlősen, és leültem az ágyamra, hátamat az ágytámlának vetve.
-Miért, félsz tőle? –kérdezte, és leült velem szembe, ölében a kis ölebemmel.
-Én nem félek, csak nem akarom hogy többször megcsókoljon. –mondtam, és elkezdtem a takaróm sarkával játszani.
-Miért, olyan rosszul csókol? –kérdezte nevetve, amikor azonban látta hogy én nem nevetek, ő is komolyabbra vette a szót. –De most komolyan. Roger miatt, vagy esetleg miattam?
Még egy dobbanást is kihagyott a szívem amikor azt mondta, hogy talán miatta. Ennyire nem lehet nyilvánvaló, hogy őt vonzóbbnak tartom, mint Tomot. Ennyire nem látszódhat rajtam. Komolyan, most miért pánikolok, ha ezt csinálom, csak lebukom.
-Mindkettő, és még egy. –mondtam, miután vettem egy mély lélegzetet lenyugtatásképpen.
-Mi az az egy? –kérdezte, és kiszedte Taffy kis fogait a kezéből.
-Magam miatt. –mondtam. –Ha igaz mait feltételezel, hogy Tomnak csak egyszer kellenék, akkor nincs értelme szakítanom Rogerrel. Ha nem igaz, és esetleg Tom többet akarna, akkor pedig nincs szívem szakítani Rogerrel. Viszont ha megtudná, hogy megcsaltam Tommal, akkor hatalmasat csalódna bennem, és ő hagyna el engem. És legvégső soron tegyük fel hogy Tommal szép és jó lenne minden mondjuk maximum egy hétig. És ha utána ennyi lenne? Szerinted képes lennék egy házban lakni vele? –kérdeztem, mire ő csak elmosolyodta magát.
-Vicces hogy engem meg sem említettél. –kacsintott rám. –Talán pont én lennék az aki miatt nem akarsz itt lenni, mert esetleg félsz hogy én jobban érdekellek mint Tom?
|