33.rész | Magány?
Az agyam vadul zakatolt, a tenyerem izzadt, a térdem remegett. Mindezt eddig még csak akkor éreztem amikor Tom legelőször megcsókolt. Akkor is ideges voltam, de az akkori semmi nem volt ahhoz képest, amit ebben a pillanatban éreztem.
-Abigail. –hallottam meg egyszer csak Roger hangját. Nem dühös volt, nem mérges, hanem csalódott. És ahogy felé fordultam a szemében is ez látszott.
-Roger figyelj én… -keltem fel Bill öléből, és felé indultam.
-Undorító vagy! –fakadt ki hirtelen. –Pedig azt hittem te legalább hűséges tudsz lenni! Hogy te legalább megbecsülöd azt aki szeret. De te is ugyanolyan vagy mint a többi!
-Ne, kérlek hagy…
-Nem kell megmagyarázni! Nagyon jól tudom értelmezni amit láttam. Miaz, talán azt hiszed hogy majd nem esik le mit csináltatok! Ugyan már, ennyire baleknak még te sem nézhetsz! Ráadásul most vele is! Elsőként amikor Tom kezei között voltál akkor nyitottam rád, most meg Billében! Pompás! Ikrek, az egyikük már nem is elég neked mi? Hát jó szórakozást! –viharzott ki a szobámból, becsapva maga mögött az ajtót. Tudtam abban a pillanatban amint csattant az ajtó, hogy ez volt az utolsó szava hozzám, talán örökre. Talán most éppen anyámhoz tart, és kitálal neki mindent. Márpedig akkor ugrott az egyetem, ugrott anyám belém vetett bizalma, romba dől az egész eddigi fáradozásom.
-Pici… -szólalt meg Tom, de én egy intéssel elintéztem azt, hogy ne szóljon hozzám.
-Ne, nem kell. Tudom, egy ribanc vagyok, én rontottam el. Tudom, az én hibám, nem kell még a fejemhez is vágni, így is elég pocsék lett a hangulatom, és azt is tudom hogy ezt megint csak magamnak köszönhetem. –hadartam el gyorsan, és az erkély felé indultam.
-Magány? –kérdezte Tom.
-Igen, csak még egy pillanat. –mentem vissza hozzá, és belenyúltam a nadrágja zsebébe.
-Mit keresel?
-Csak ezt. –vettem ki egy doboz cigit a zsebéből.
-Akkor szólj ha társaságra vágysz. –mondta, majd ikre felé fordult. –Gyere öcsi.
-Megyek. –állt is fel Bill, és még rám sem nézett úgy hagyta el a szobámat, és csukta be maguk után az ajtómat.
|