|
1.rész | A koncert
-Köszönjük Magyarország! –kiabálta mikrofonjába Bill Kaulitz, a kilencven perces koncert után.
-Szeretünk Bill! Tom vegyél feleségül! –ez volt a közel 5000 rajongó válasza. A közel másfél órás koncert alatt, az első sorban álltunk a húgommal, és a bordáimon éreztem, hogy teljesen nekipasszíroztak a kordonnak. Miután a srácok eltűntek a színpadról, a rajongók is szépen lassan elkezdtek kiszállingózni a csarnokból, néhányan még reménykedtek abban, hogy a fiúk talán még visszajönnek a színpadra. Ágival szinte rohantunk, hogy minél hamarabb kijuthassunk ,és emiatt nem egy fan nézett minket bolondnak. Mi csak vigyorogtunk rajtuk, hiszen nekünk még csak azután jött a java.
-Siess már! –kiáltott rám Ági a kocsim mellől.
-Ne idegeskedj már! Nem fogunk elkésni. –nevettem rajta, ugyanakkor én is nagyon izgultam, hogy milyenek lesznek élőben. ”Vajon kedvesek lesznek, vagy a koncert miatti fáradtság miatt, nem is igazán fognak velünk törődni? ” Ilyen kérdések cikáztak a fejemben, miközben odaértünk ahhoz a hotelhez, amiben a srácok megszálltak, és ahol volt a VIP parti. Mikor bementünk, a recepción felmutattuk a jegyeinket, mire a hölgy telefonált valakinek, és pár percen belül három, kétajtós méretű pasas jött felénk.
-Jegyek? –kérdezte a legnagyobb, nem éppen kedves hangon. Ágival ismét felmutattuk a jegyeinket. –Helyes. –mondta, majd egy lift felé irányítottak minket. Miután beszálltunk, a testőr ismét felénk fordult. –Tisztázzuk le, semmi erőszakos viselkedés a fiúkkal, semmi összetűzés a többi rajongóval.
-Rendben. –válaszoltam húgom helyett is. Egy csörrenő hang jelezte, hogy megérkeztünk az 5-ik emeletre. Mikor kiléptünk a liftből, a férfiak, egy szobához kísértek minket.
-Itt várjatok, amíg a fiúk meg nem érkeznek. –mondta, ismét a testőr, majd egy halk kattanás jelezte, hogy az ajtót kinyitotta. Ágival amint beléptünk, észrevettük, ez nem egy hagyományos szoba. Amolyan, mintha direkt ilyen alkalmakra lett volna átalakítva. Leültünk a bárpulthoz, és meglepődve pásztáztuk végig a polcokat, amin mindenféle ital volt. Kezdve a minőségi boroktól, egészen a narancsléig, tényleg minden.
-Már csak egy jó pasi kéne aki kiszolgál. –nevetett Ági, és abban a pillanatban, ahogy kimondta, kinyílt az ajtó, és egy nő lépett be rajta.
-Uhh… Bocs lányok, nem hittem, hogy ilyen hamar ideér bárki is a koncertről. –mondta, miközben beállt a pult mögé. –Szóval mit adhatok? –kérdezte.
-Valami lazát kezdésnek. –mosolyodott el mellettem húgom, miközben szépen pislogott rám.
-Vagy már tizennyolc? –kérdezte a pultos.
-Én vagyok. –sóhajtottam nagyot, de most az egyszer elnéztem neki, hiszen ez nem mindennapos dolog. –Add neki nyugodtan.
-És te mit kérsz? Neked is valami lazát kezdésnek? –kérdezte mosolyogva, miközben Áginak töltött valamit.
-Nem, nekem ne adj alkoholt, még ma este vezetnem kell. –mosolyodtam el én is, ekkor azonban kinyílt a szobaajtó. Ágival reménykedve néztünk oda, hátha a srácok érkeztek meg, de nem. A másik három rajongó lépett be, pontosabban tipegett be. Magas sarkú cipő, miniszoknya, nagy mell, szőke haj, meg az ilyenekhez ami társul. Kissé nyomasztóan éreztem magam, és Ági úgyszintén, hiszen rajtunk tornacipő, szakadtas farmer, és fekete dzseki volt. A szemünk vastagon kivolt húzva feketével, Áginak az alsó ajkában, nekem pedig a nyelvemben egy-egy piercing. Nem akartam hozzájuk szólni, és ez jó ötletnek is tűnt, ám amikor elmentek mellettünk, az egyik eleresztett egy gúnyos vigyort, és ezt mondta:
-Mivan emósok, nem telik jobb ruhára? –kérdezte, majd nevetve tovább akart menni, de én „véletlenül” elé álltam.
-Reny, ne, hagyd! Nem ér annyit!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
