38.rész | Két hét
Két hét telt el azóta hogy Roger rávett hogy maradjak az ikrek házában, és két hét telt el azóta hogy megbeszélve a dolgokat adott nekem még egy esélyt. Még egyszer megakart bennem bízni. És én megígértem neki, hogy ezúttal nem okozok csalódást. Nem fogok rá okoz adni hogy ne bízzon meg bennem, bár lehet hogy azzal már egy kicsit elkéstem. De megfogadtam hogy mindenáron hűséges maradok Rogerhez, akármilyen nagy is lesz a kísértés az ellenkezőjére.
Tom megharagudott rám. Legalábbis a viselkedéséből ezt vettem ki. Kerül engem amikor csak megteheti. Naphosszat a szobájában gubbaszt csak akkor jön ki ha például fürdeni vagy a mosdóba megy, esetlegesen amikor szendvicseket készít magának.
Bill is igyekezett nem olyan helyzetbe kerülni velem ami már több lehetett volna egy szimpla barátságnál, és ezért bizonyos fokig hálás is voltam. Csak ne folyton azon járt volna az agyam, hogy milyen jó volna megismételni azokat a vad, forró csókokat.
Az egyetem is elkezdődött, és már öt napon túl is voltam. Hát mit ne mondjak, nem tolonganak a lányok az osztályban. De mit is vártam, nem sok lány van egy olyan osztályban ahol az autókról tanulunk. De ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor akkor autó design, és stílustervező. Pompás, legalább nem kell azon aggódnom hogy melyik órán melyik lány borít majd ki azzal, hogy olaj ment a tegnap csináltatott hatalmas műkörme alá. Imádom az autókat, és nem is igazán a tervezés miatt jelentkeztem erre a szakra, sokkal inkább a festés miatt. Kicsit olyan mint egy művész, csak nekem nem papír kell. Az olyan mesterkélt. Csak egy vászon, amiben semmi élet sincs. Viszont amikor beindítják azt az autót amit te festettél le, és szinte életre kelti az alkotásodat, az valami felemelő érzés.
Aztán a rákövetkező hétfő reggel az első órám a belső autó grafika volt. Nem éppen a kedvencem, én az autót kívülről szeretem a magam ízlésére formálni, nem pedig a belsejét. Én azt szeretem ha sokan látják amit alkotok. A teremben nem akartam sem nagyon hátra, sem túl előre ülni, ezért inkább a középtájékot választottam, és vártam hogy meglegyen az első ilyen órám. Miután az egyik srác leült mellém, előkészítettem a füzetemet, és egy tollat, majd amíg vártuk az oktatót, beszélgetni kezdtünk. Kiderült hogy ő is inkább az autó külsejére ad, de fiú lévén azért a motor, és a műszaki dolgok is érdeklik. Éppen a telefonján mutatott pár képet a rajzokról, amiket ő készített, amikor becsapódott valaki mögött a teremajtó. A tábla felé néztem, ahol egy fiatal, körülbelül a húszas évei közepén járó tanárt pillantottam meg. Éjfekete haját rövidre vágatva hordta, amit kicsit felzselézett, az öltözéke nem volt se túl elegáns, se túl sportos sem, sikerült eltalálnia a kellő összhangot a két stílus között. Amikor a tekintetünk összetalálkozott, akkor döbbentem rá, hogy már mindenki áll, csak én maradtam ülve, és elemezgettem a tanárt. Zavartan, és egy kicsi pírrel az arcomon álltam fel, megigazítottam a szoknyám alját, és aránylag egyenes testtartásba hoztam magamat. Kérdőn néztem a tanárra, aki mindenféle zavar nélkül, gátlástalan tekintetekkel vetkőztetett le a szemével szinte, és vártam hogy elkezdődjön az óra.
|