|
43.rész | Bízz bennem
-Végülis nincs akadálya. –néztem rá viszonozva a mosolyát, majd bezártam a kaput, és elindultam a park felé.
-Miért ilyen későn indulsz el kutyát sétáltatni? –kérdezte, miközben én elkapcsoltam Taffyról a pórázt, hagy szaladjon előre egy pár métert, hogy miután bevárjon ismét előrelendülhessen.
-Mert most jutott időm rá? –kérdeztem vissza, miközben megmosolyogtam ahogy Bill próbálja visszafogni a kis tacskóját, és Scottyt. –Engedd el őket, nem fognak elszökni.
-Nem engedem, nem bízok bennük. –csóválta meg a fejét, és rám kacsintott.
-Akkor bennem bízz. –álltam meg két kezem közé fogva az övét.
-De… Féltem őket. –nézett rám kínlódó tekintetekkel.
-Higyj nekem, és engedd el őket. –hajoltam le a kutyákhoz, és elengedtem őket. Azok nyomban futásnak eredtek, azonban ott ahol Taffy várt engem, ők is megálltak, és farkcsóválva néztek ránk.
-Ezt hogy csináltad? –kérdezte elképedve, miután a kutyák után indultunk.
-Bizalommal. –feleltem, és amíg a parkba értünk több szó nem esett köztünk.
-Mi volt Tommal délután? –érdeklődött mikor leültünk az egyik padra. Egy ideig nem válaszoltam, inkább a kutyákat néztem ahogy egymást kergetik a parkban, de sajnos ezt sokáig nem játszhattam, muszáj volt válaszolnom.
-Semmi érdekes. Mit tervezel holnapra? –tereltem gyorsan, de Bill gondolatait nem sikerült ilyen nagyvonalban átívelni a téma felett.
-Tehát még egyszer megkérdezem mi volt délután? –dőlt hátra a pad háttámlájának.
-Nem volt semmi, megbeszéltük a dolgokat, és kész. –sóhajtottam fáradtan, és ahogy az órámra néztem meg is tudtam miért. Hajnali negyed kettő volt.
-Tehát most már képes lesz normális lakótársként viselkedni veled?
-Nagyon remélem. –vágtam rá, hiszen tényleg csak remélni tudtam hogy normális lesz velem, mert semmit nem beszéltünk meg az ég világon, csak ő vágott a fejemhez annyit, hogy játszok Billel.
-És mi volt az egyetemen?
-Semmi érdekes. –ismételtem magamat.
-Hu, hallod-e, veled aztán sok minden történhet. –nevetett felszabadultan, mire pár madár felröppent a mellettünk lévő fa fekete ágairól.
-Így van. –nevettem el magamat én is. –Minden nap történik velem valami váratlan fordulat, ami nem csak arra az egy napra van befolyással, hanem a többire is. –jegyeztem meg, és ebben most volt valami igazság. Egyáltalán nem számítottam arra hogy kikezdjen velem az egyik tanár, és hogy máris szerezzek egy barátot.
-Szóval mi történt ma?
-Tényleg nem volt semmi említésre méltó. –válaszoltam halványan mosolyogva. Amikor ránéztem egy kissé megingott az a kevés összeszedett önkontrollom amit Bill közelében mindig alkalmaztam. Ahogy a kutyákat nézte, a hold fénye még fehérebbé tette a már amúgy is hószínű arcát, és a szemeiben, habár csak oldalról láttam, visszatükröződött a hold. Az álla enyhén borostás volt, a szemei pedig nem voltak kifestve. Az ujjairól hiányoztak a gyűrűk, a nyakában is csak egy vékony aranylánc lógott. A szája résnyire volt nyitva, vékony ajkain keresztül szívta be és ki a friss éjszakai levegőt. Ahogy ezen gondolkodtam, akaratlanul is észrevettem, hogy a nappalihoz képest az esti levegő sokkal tisztább.
-Meddig maradunk? –nézett hirtelen rám, mire én elkaptam a tekintetemet, és a kutyákra irányítottam, habár tudtam hogy elkéstem, észrevette hogy őt figyeltem.
-Induljunk? –néztem ismét rá, és akkor vettem észre, hogy ő is engem mért fel tekintetével, ami amikor összetalálkozott az enyémmel szinte perzselt. Tudtam, éreztem mire gondolt, ugyanarra amire én. Hogy mennyire is jó lenne egymást megcsókolni itt kint az éjszaka közepén, a parkban, ahol rajtunk kívül csak pár kutya van. Mi baj lehetne belőle? Senki sem tudna róla, csakis mi…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
