|
14.rész | A kiosztás és az iszogatás
-Elolvastad? –kérdezte, szinte suttogva.
-Nem, de a címzés épp elég volt arra hogy rájöjjek, szó szerint át.asztad a fejem! –kiáltottam rá, majd halkabban folytattam, mert észbe kaptam, mégiscsak kórházban vagyunk. –Olyan nehéz lett volna bennem megbíznod? Tudod hogy mindent megbeszélünk, tudod hogy én megértelek! Erre mit csinálsz? Megfogod magad, jelentkezel egy Németországi iskolába a tudtom nélkül! Abba bele se gondoltál, hogy ha oda felvesznek, talán ki is kell költöznünk? Hagyjam itt a munkahelyem, a barátaim, az egyetemet, mindent! Neked könnyű! Júj, most ballagtam nyolcadikból, de már egyedül is el tudom dönteni, hogy hova kell jelentkeznem! Majd csak megoldja valahogy az én h.lye nővérem. Eladja a házat, itt hagy csapot-papot, hogy az én drága iskolámba tudjak járni! Nem igaz, hogy nehezedre esett volna velem megbeszélned a dolgokat, és talán valamennyivel ésszerűbben is megválaszthattad volna, hogy melyik iskolába jelentkezel. Te németet tanulsz, neked még rendben is lenne, de ha kiköltözünk, én hogy találok munkát, nyolcévnyi angol tanulással? A fenének se kell egy angol nyelvű pincérnő! De téged ez látszólag nem nagyon érdekel, mert csak fogtad magad, kitöltötted a jelentkezési lapot, feladtad, és a következményekre már magasról tojsz! Én most adjam el a házat, kezdjek el keresni eladó ingatlant egy ilyen kis semmiféle helyen mint az a Magde valami ami a leveleden van! Nem ám akkor inkább Berlin vagy valami nagyobb város, ahol könnyen találunk eladó házat! Nem, neked pont abba az iskolába kellett jelentkezned a drága Tokio Hotel miatt! Azt hiszed azért mert ott tanulsz, rögtön összefutsz velük az utcán? Térj már észhez komolyan! Végig se gondoltad ezt, csak a nyakamba zúdítasz mindent a h.lyeségeid miatt! Végig gondolhattad volna, hogy nekem mit kell itt hagynom, mielőtt ezt csinálod! –vágtam az arcába a hosszú szitkozódásomat, de nem igazán érdekelt, jogosan voltam dühös. Felkaptam a kistáskámat, majd egy utolsó kérdést tettem fel neki. –Felvettek?
Ági olyan gyorsan bontotta ki a levelet, és válaszolt a kérdésemre, mint még soha.
-Igen. –mondta halkan.
-Pompás. –vágtam az arcába. –Gondolkodj el azon amit mondtam! –majd dühösen, szinte már majdnem fújtatva, elhagytam a kórházat, és alig öt perc alatt már a hotelnél is voltam. Nem mentem fel egyből, beültem a hotel bár részlegébe, és rendeltem egy pohár whiskyt. Csak ültem, és bámultam magam elé, miközben aprókat kortyoltam az italomból. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki leül a velem szemben lévő székre.
-Whisky? Nem erős ez egy picit neked? –kérdezte egy ismerős hang, és én reménykedve néztem fel. Bill ült velem szemben.
-Nekem most semmi sem elég erős. –mondtam, majd egy sóhajtás után lehúztam a maradék italomat, és intettem a pincérnek, hogy hozza a következőt.
-Mesélj. –mondta, majd hátradőlt a bőrfotelben, és kíváncsi tekintettel nézett rám.
-Hosszú. –mondtam, majd elvettem a pincér kezéből a poharat, és már ittam is az első kortyot.
-Nekem van időm, és te is ráérsz iszogatni, szóval az idő megoldva, tehát mesélj. –mondta, majd intett a pincérnek, hogy ő is kér italt.
-A húgom most végzett az általánosban és… -körülbelül másfél órán keresztül ecseteltem neki a levelet, és a problémáimat, amiknek semmi köze nem volt Ági rosszul választott iskolájához. Egyszerűen csak dőltek belőlem a szavak, nem is érdekelt, hogy egy szinte totál idegennek beszélek a szüleink haláláról, és az azt követő depressziómról, amiből csakis Ági miatt tudtam kilábalni. Aztán ismét felhoztam az iskolát, és kipanaszoltam magam arról, hogy most adhatom el a házat, kereshetek újat Németországban, satöbbi- satöbbi. Már jó pár órája ülhettünk ott, amikor úgy éreztem, eleget ittam, és ideje lefeküdnöm. Mikor megpróbáltam felállni, rögtön visszaestem a fotelbe. Bill támogatásával elhagytuk a bárt, és a hotel üvegajtaján kinézve láttam, hogy odakint már sötét van. Egészen az ajtómig kísért, szinte hat emeleten keresztül cipelt, végül segített bemenni a szobámba, hiszen félő volt, hogy összeesek. Miután bedőltem az ágyamba, Bill után szóltam, aki már az ajtónál járt.
-Nem alszol itt?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
