|
15.rész | Aludj velem
-Veled? –kérdezett vissza. Én csak némán bólintottam, és megpaskoltam magam mellett az ágyat.
-Gyere már, nem harapok, és ahhoz túl részeg vagyok, hogy veled is lefeküdjek, mellékesen annyira forog velem a világ, hogy még le is borulnék rólad. –mondtam félig nevetve, majd felkeltem, és imbolyogva bár, de odamentem hozzá, és megfogtam a kezét. –Jössz?
-Végülis attól tényleg nem kell tartanom, hogy megerőszakolsz. –mondta vigyorogva, azután ismét elkísért az ágyamig, és leültetett rá. Azután visszament az ajtóhoz, hogy bezárja, és én azalatt levetkőztem fehérneműre, hogy mégse a kedvenc ruhámba nyomjam már be a szunyát. Befészkeltem magam a takaró alá, és a nyakamig húztam. Bill mosolyogva nézett rám, azután ő is levetkőzött egy szál boxeralsóra, majd bebújt mellém. Én a fejemet ráfektettem a vállára, kezemet pedig a mellkasára tettem.
-Én tényleg sajnálom. –suttogtam pár perc néma csend után.
-Nincs mit sajnálnod, hiszen nem volt semmi köztünk. –mondta, majd elkezdte simogatni a vállamat, és hirtelen még a hideg is kirázott.
-De akkor is bűntudatom van. Én igazából nem ilyen vagyok, csak tegnap este ki voltam bukva és… éss… -azonban nem tudtam folytatni, mert az egyik ujját a számnak nyomta.
-Csss. –suttogta, és olyan hatással volt rám, azzal együtt ahogy nézett, hogy feleslegesnek éreztem minden kiejtett szót.
-Jó éjt. –mondtam, majd adtam az arcára egy kis puszit, hozzábújtam, majd elnyomott az álom.
„Mi ez a folyosó? Mit keresek én itt? …Végre… egy ajtó… be kell mennem rajta… áh… mi ez a hideg? …megfagyok… Milyen hideg van …Esik a hó …Valaki áll ott …Csak annyit kérek hogy ki az… Még nem látom …Az arcomba csap a szél …Igen, most már látom …Bill …Futnom kell …Megfog fagyni …De én is fázom …Nem érdekel… Csak ő élje túl …Csak még egy kicsit …Ááá …Nem, nem zuhanhatok le …Billnek segítségre van szüksége …Segítség! … SEGÍTSÉG! …SEGÍTSÉG! …”
-Reny, Reny kelj fel! –mondta a fülembe valaki, miközben rázta a testem. Hozzábújtam, a fejem a nyakába fúrtam, és csak zokogtam. –Csak egy álom volt, nyugodj meg. –suttogta a fülembe, miközben gyengéden simogatta a hátam nyugtatásképp. Nem tudtam lenyugodni, csak sírtam, és szaggatott levegővételeim közben magamba szívtam a parfümjének az illatát.
-Nem megy, annyira valóságos volt. Ott feküdtél a hóban, és… és már alig éltél, és… és én megpróbáltam hozzád odamenni… de… de beszakadt alattam a jég… és nem értelek el… és…
-Tudom, csss, nem lesz semmi baj. –mondta, majd megpróbált eltolni magától, de én csak még jobban bújtam hozzá. –Várj egy percet. –mondta, majd egy kicsit erősebben tolt el magától. Felkelt az ágyból, majd a minibárból hozott nekem egy kis narancslevet. –Igyál, attól majd megnyugszol. –mondta, majd leült az ágyra. Én csak némán néztem őt, nem akartam inni, meg akartam bizonyosodni róla, hogy tényleg jól van. –Kimenjünk levegőzni? –kérdezte, miután látta, hogy nem nagyon akarok inni.
-Ühüm. –mondtam, majd felkeltem az ágyból. Mikor lecsúszott rólam a takaró, Bill felvette, és a hátamra terítette, majd gyengéden az erkély felé kezdett tolni. Mikor kiléptem, megcsapott az esti hűvös levegő, és a friss eső illata. Bill levette rólam a takarót, beleterítette a székbe, majd beleült.
-Gyere ide. –mondta, amikor látta, hogy nem akarok megmozdulni, de én szó nélkül elindultam felé. Mikor odaértem, elvette tőlem az italt, és a dohányzó asztalra tette, majd gyengéden az ölébe ültetett, azután ránk terítette a takarót.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
