|
16.rész | Aludjunk, de nincs ruhám
-Annyira valóságosnak tűnt, szinte éreztem, ahogy a szél az arcomba fújja a havat. –mondtam, miközben néztem a felhőkarcolók ablakain késő este kiszökő fényt. Éreztem ahogy egyenletesen szuszog alattam, és én is felvettem a nyugodt légzésének ritmusát.
-Felejtsd el, csak álom volt. Én itt vagyok, teljesen jól, és te is itt vagy, mellékesen a hó se esik. –mosolyodott el.
-Tudom de…
-Semmi de. –vágott a szavamba. –Most aludjunk. –mondta, majd becsukta a szemeit.
-Nem kényelmetlen? –kérdeztem, miközben félve pislogtam rá.
-Nem mondták még, hogy néha túl sokat beszélsz? –kérdezte még mindig csukott szemmel, de mosolyogva. –Egyébként nem kényelmetlen, de ha nagyon akarod, bemehetünk. –mondta, azután felült, és átkarolt, hogy ne dőljek le róla.
-Mintha mondák volna már páran, de csak akkor beszélek sokat, ha alkoholt iszok. És ma sokat ittam, tehát ezért besz… -nem tudtam folytatni hosszú monológomat, egy csókkal félbeszakított.
-Gyerünk be, és egy szót se haljak. –mondta, de az arca nem szigorúságot tükrözött, hanem egy kis félmosolyt. Bólintottam egyet, hogy megértettem, azután bementem, és bedőltem az ágyba. Éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy, és láttam a fekete hajzuhatagot a párnára omlani. Közelebb húzódtam hozzá, de nem mertem átölelni, hirtelen előtört belőlem egy érzés, hogy a kedvenc bandám énekesével fekszem egy ágyban. Zavaromban hátat fordítottam neki, és becsuktam a szemem, hátha minél hamarabb el tudok aludni. Pár pillanat múlva egy kezet éreztem a derekamon, ami átfonja magát a csípőmnél, és közelebb húz magához. Engedelmesen simultam hozzá a meztelen felsőtestéhez, majd elsuttogtam egy „Jó éjt” –et, és már aludtam is.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki a fülembe szuszog.
-Bill… -suttogtam álmosan, majd felé fordultam. Nem köszönt vissza, még aludt. Pislogtam párat, és még meg is csíptem magam, hogy tényleg valóság e, és az volt. Félig nyitott szájjal, a kezével a derekamon aludt, majd amikor megérezte, hogy nem vagyok a keze alatt, elkezdett tapogatózni az ágyban csukott szemmel. Mikor a keze beleütközött a combomba, végigtapogatott egészen a derekamig, és visszarántott maga mellé.
-Szökni próbálsz? –kérdezte, a hangja rekedtes volt, és ez megmosolyogtatott.
-Nem, csak reggelit akartam rendelni, persze ha van kedved velem enni. –mondtam, majd elfordítottam a tekintetem, és szinte vártam hogy azt mondja „Inkább megyek”. De nem mondta. Felült, az ölébe húzott, kezével az állam alá nyúlt, és szembe fordított magával.
-Tippelek, pirítós, és narancslé. –mosolyodott el, nekem pedig nevetnem kellett, akkor kő esett le a szívemről.
-Neked mit kérjek? –kérdeztem, és éreztem hogy elpirulok, mert folyamatosan közeledett felém.
-Hmm, nem is tudom. Nekem csokis gofrit, kávéval. –mondta, és a szája már súrolta az enyémet.
-Hát… Akkor megrendelem. –fordítottam el a fejem, mire ő félretolta a nyakamnál lévő hajamat, és gyengéden belecsókolt a nyakamba.
-Oké, én addig lezuhanyozok. –mondta, majd megvárta, míg elmegyek telefonálni a szobaszerviznek, hogy hozzák a gofrit, a kávét, a narancslevet, és a pirítóst. –Reny! –hallottam meg egyszer csak a nevemet.
-Mond, valami baj van? –kérdeztem, majd nekidőltem az ajtónak, hogy halljam mit mond.
-Nincs itt tiszta ruhám. –kiabálta ki, és hallottam a hangjában a kétségbeesést, és ez megnevetetett.
-És én evvel mit csináljak? –kérdeztem.
-Menj át a szobámba, és hozz valamit. Az éjjeliszekrényen van a kulcsom. –mondta, én pedig egy nagy sóhajtás közepette felkaptam az alvós pólóm, ami a térdemig lelógott, és kiléptem a szobaajtón. Mint egy betörő olyan csendben lopakodtam végig a folyosókon, remélve, hogy ilyen korán még senki nem kószál idekint.
Mikor elértem a 726 –os szobát, halkan kinyitottam, és besurrantam. Kiszúrtam Bill bőröndjét az egyik ágy mellett, és kikaptam belőle egy boxert, egy pólót, és gatyót, és egy zoknit. Ekkor azonban hallottam, hogy kinyílik a szobaajtó.
-Bill, fent vagy már? –lépett be a szobába Tom, de amint meglátott, résnyire szűkült a szeme.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
