47.rész | Egyenlőre
-Szóval csak úgy letámadtátok egymást a parkban? –kérdezte amikor végeztem a beszámolómmal.
-Igen. –bólintottam szégyenlősen, majd meglöktem a lelógó jobb lábammal a hintaágyat, így az kicsit ringatózni kezdett.
-És…?
-Mi és?
-Lesz valami?
-Hogy érted azt hogy lesz valami? –kérdeztem hófehérre vált arccal. Tom máris tudná?
-Hát, összejöttök? Elhagyod Rogert?
-Nem, dehogy. –ráztam meg a fejem tiltakozás képpen.
-Ilyen nincs. –sóhajtott fel fáradtan, és az égre emelte a tekintetét. –Neked kétséges még ezek után az hogy Bill akar e tőled valamit? –nézett rám kérdőn.
-Ez nem ilyen egyszerű Tom. Nem…
-Teheted ezt Rogerrel. Tudom, mindig a régi nóta. De azt is tudod hogy ha rájön arra hogy viszonyotok lesz mellette, sokkal jobban kibukik, mintha simán csak szakítanál vele. És mellékesen Bill sem azt érdemli hogy ő legyen a második.
-Azt hagy döntsem el én, hogy megelégszem e azzal hogy csak a szeretője leszek. –jött ki Bill a kétszárnyú üvegajtón egy szál boxerben.
-Bill, ugye te sem gondolod komolyan hogy megelégszel azzal hogy második legyél neki! –kérdezte Tom hitetlenkedve öccsét.
-De megelégszem vele. –ült le mellém a hintaágyra, és megcsókolt. –Egyenlőre. –nézett rám féloldalas mosollyal az arcán.
-Egyenlőre. –húzta el a száját az idősebbik iker. –És szerinted lesz az a pénz amiért ő elhagyja a drága Rogert? –kérdezte cinikusan.
-Hahó Tom, én is itt vagyok, és minden gúnyolódó szavadat hallom. –lengettem meg előtte a kezemet, de ő egy pillantással is rendre utasított.
-Nem érdekel, előbb vagy utóbb úgyis engem választ Roger helyett.
-Hát nagyon remélem hogy tényleg így lesz. –állt fel, majd miután intett egyet bement a házba.
-Hogy érted azt hogy egyenlőre? Ugye nem akarod Rogernek elmondani ami tegnap este történt? –kérdeztem félve.
-Nem, nem terveztem hogy elmondom. Megvárom amíg rájössz, hogy én sokkal jobb vagyok mint Roger. Minden tekintetben. –kacsintott rám. –Nincs kedved ma elmenni vásárolni?
-De, végülis úgy sincs semmi dolgom. –mosolyogtam rá. –És venni kell alapanyagokat az ebédhez.
-Ebéd? Te tudsz főzni? –nézett rám hatalmasra nyílt, kíváncsiságtól csillogó szemekkel.
-Igen, tudok. –bólintottam.
-De hús az van itthon. –ráncolta a szemöldökét értetlenül.
-Tudom, de én nem eszem húst. –nevettem el magam.
-Vegetáriánus vagy? –kérdezte csodálkozva, mire bólintottam. –Én egyszer próbáltam, de akkor is kudarcot vallottam. Két napig bírtam hamburger nélkül. –nevette el ő is magát.
-Ma márpedig vegetáriánus kaját fogtok enni Tommal. Nem tűröm meg a húst az asztalon ha én is ott vagyok. –kacsintottam rá, aztán könnyed léptekkel eltűntem a szobámban.
-Készen leszel még ma? –kiáltott fel körülbelül fél óra múlva Bill. Gyorsan megigazítottam a kicsit lazább felsőmet, amihez egy rövid farmerszoknyát vettem fel, ahhoz pedig egy fekete lapos sarkú sarut.
-Igen, itt is vagyok. –léptem ki a szobámból, felkaptam az folyosón lévő szekrénysorról a kis válltáskámat, és az ajtóból várakozva néztem Billre. –Na nem jössz? –néztem hátra a vállam felett nevetve.
-De, megyek. –rázta meg a fejét, majd miután egy utolsó pillantást vetett a tükörképére a fejére húzta a kapucnit, felrakta a hatalmas fél arcot eltakaró napszemüveget, és utánam jött. –Szállj be a kocsiba, mindjárt megyek. –adta a kezembe a kulcsokat, amin egy Audi-s emblémájú kulcstartó lógótt.
|