|
18.rész | Egy húzós nap, de akkor is megígérted
Lementem a hotel garázsába, beültem a puha, fekete bőrülésekbe, majd a kórház felé vettem az irányt. Miután leparkoltam egy árnyékos helyre, felgyalogoltam a másodikra, egészen a nyolcvanegyes kórteremig, aminek a kilincsét aztán vegyes érzelmekkel nyomtam le. Mikor beléptem, egyből Ági ágya felé néztem, ahol legnagyobb meglepetésemre, egy olyan emberrel beszélgetett, akit még legmerészebb álmaimban sem tudtam volna odaképzelni mellé.
-Tom? Te mit keresel itt? –kérdeztem tőle, köszönés nélkül.
-Engem jött meglátogatni, és egyébként neked is szia. –szólalt meg húgom is, majd elfordította a tekintetét.
-Tom magunkra hagynál egy picit? –kérdeztem tőle, mire ő csak bólintott, megpuszilta Ágit, aztán kiment. Kínos volt a csend jó pár percig, mikor végre rászántam magam, és leültem Ági ágyának a szélére.
-Ne haragudj. –bökte ki váratlanul. –Csak annyira szerettem volna abba a suliba járni, ott tényleg jó lehet, nagyon jól tanítják ezt a művészeti szakot. –fordult felém fátyolos tekintettel.
-Ma megyek el Nicolashoz, hogy megbeszéljük a házzal kapcsolatos teendőket, és meglátjuk lesz e elfogadható kategóriájú ház. –mondtam, majd elővettem a telefonom, és megnéztem mennyi az idő. –Körülbelül fél óra múlva odaérek hozzá, és először is megnézzük a házunkat, hogy körülbelül mennyit adnának érte, és ha jól megy, akkor még ma egy olyan házat is keresünk Magdeburgban, ami megfelel kettőnknek, és aránylag nincs messze az iskoládtól. –mondtam.
-És a munkahelyed? –kérdezte, és láttam rajta, tényleg érdekelte mi lesz velem.
-Majd csak találok valami helyet. –mondtam, majd felkaptam a táskám. –Három nap, és végre otthon leszünk. –mondtam, majd egy puszit nyomtam a homlokára, és elindultam Nicolashoz. Fél órányi autókázás után leparkoltam Nicolas irodája előtt, majd a titkárnőnek mondtam, hogy be vagyok jelentve. Körülbelül tíz percnyi várakozás után be is mehettem.
-Szia. –ölelt át, majd adott két puszit.
-Szia, rég láttalak. –mondtam, majd viszonoztam a puszikat.
-Hát igen, mi szél hozott? –kérdezte, majd hellyel kínált, és miután leültem, ő is elfoglalta a bőrfotelét az asztal másik felén.
-Drága húgom egy Németországi művészeti iskolába jelentkezett, ahová fel is vették, ezért most el kéne adni a házat Vecsésen, és keresni kell egy aránylag elfogadhatót Magdeburgban. –mondtam neki dióhéjban a dolgokat.
-Rendben, akkor először is gondolom az érdekel, mennyit kapnál azért a házért, ahol most laktok igaz? –kérdezte, majd miután bólintottam, felvette a zakóját.
-A te autóddal megyünk, vagy az enyémmel? –kérdeztem, miközben én is felkeltem a székből.
-Elviszlek. –mondta, azután kinyitotta az iroda ajtaját, jelezvén, hogy indulunk. Háromnegyed óra múlva végre leparkoltunk a házunk előtt. Két órányi nézelődés, és egyeztetés után, Nic végre kimondta, mennyit ér a házam, és visszaindultunk az irodájába, hogy ebben az árkategóriában keressünk egy Magdeburgi házat.
-Ehhez mit szólsz? –kérdezte újra és újra, miután már vagy kilenc házra mondtam azt, hogy nem jó.
-Tökéletes. –csúszott ki a számon, de valóban az volt. Nem nagy, éppen akkora, amekkora két személynek kell, elegáns, de mégis fiatalos, garázs is van, ami nekem alapfeltétel, és nem mellékesen, nagyon áron alul volt, ugyanis a tulaj minél hamarabb túl akart adni rajta. (ház)
-Tehát ha ezt lefoglaljuk, márpedig, ezt most rögtön kéne, ugyanis szerintem hamar lába kélne, akkor is marad még körülbelül három milliód az előző ház árából. –magyarázta Nic, majd miután lefoglaltuk a házat, és feltettük az enyémet is az eladó ingatlanokhoz, elindultam a hotelbe, hiszen már a hold is magasan fent volt, és a toronyóra este tizeneggyet ütött, mikor végre beléptem a hotel előterébe. Felmentem ismét a lépcsőn a hatodikra, amikor megláttam az ajtóm előtt álló Billt. Ekkor jutott eszembe.
-Megígérted. –mondta köszönés helyett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
