46.rész | Tom és a paparazzik
Reggel már jobban voltam, így úgy döntöttem bemegyek dolgozni. Egy kis rosszullét nem fog legyőzni. Lementem a mélygarázsba a kocsimért, de megtorpantam.
" Nem, az nem lehet! " -futott át az agyamon, miközben egy fekete audival néztem farkasszemet- " Oké Emma, nyugi van, ne izgasd fel magad! Bárkinek lehet olyan kocsija, nem csak Tomnak! "
Beszálltam a kocsiba és elhajtottam onnan.
-Elnézést kisasszony! -lépett mellém egy inas a szállodából.
-Igen?
-Öhm...telefonja van! Sürgős, azt mondták!
-Köszönöm! -szálltam ki. Bezártam és gyorsan bementem a portához- Igen? -vettem fel a telefont.
-Szia, Georg vagyok!
-Honnan...
-Láttunk a tv-ben!
-Láttatok...?
-Tom is.
-Nagyon jó! -sóhajtottam.
-Gondoltam szólok, hogy odament, ne érjen meglepetésként!
-Ide? Ugyan minek? Itt semmi keresnivalója sincs!
-Szerinted?
-Georg, ide hiába jön!
-Ne legyél ilyen kemény vele!
-Szia Georg!
-Várj!
-Mire? Még a végén kiderül, hogy az én hibám!
-Befejeztem! Nem azért hívtalak, hogy papoljak! Nem akarok ebbe belefolyni, csak figyelmeztetni akartalak!
-Köszönöm! És ha most nem haragszol, mennem kell dolgozni!
-Oké! Nem tartalak fel! Szia!
-Szia! -tettem le, majd kifelé indultam.
-Emma! -szállt ki a mögöttem lévő liftből Tom.
Egy pillanatra odakaptam a fejem, de aztán inkább kimentem. Arra vágytam legkevésbé, hogy, hogy vele beszéljek, de ahogy kiértem inkább választottam volna őt. Egy csomó újságíró és paparazzi várt kint.
-Kisasszony, igazm hogy szétmentek? Igaz, hogy Tom is itt van? Igaz, hogy... -egyszerre támadtak le ezekkel a kérdésekkel. Hatalmas zűrzavar volt, a gondolataimat sem hallottam és ami a legrosszabb volt, rettenetesen szédültem. Vissza akartam fordulni, de beleütköztem Tomba.
-Emma! -nézett le rám aggódó tekintettel.
-SZ-szédülök... -telt meg a szemem könnyel és a pólójába kapaszkodtam. Ha ő nem tart meg, tuti összeestem volna.
-Emma! .hangját visszhangként hallottam a többi ordibálás mellett, a következő pillanatban viszont megszűntek a külvilág zajai...
Könnyűnek éreztem magam, elvesztettem az eszméletemet...
|