22.rész | A költözés napja 1.
Mosolyogva aludtam el, és közben a másnapi költözésen járt az eszem. Reggel rendkívül kipihenten ébredtem, vettem egy gyors zuhanyt, felkaptam egy egyszerű kis ruhát (RUHA), aztán már szaladtam is reggelizni. Utána gyorsan felmentem, bedobáltam a ruháimat a bőröndömbe, majd megkértem a szobaszervizt, hogy vigyék le a hallba. Elintéztem még egy-két telefont a szobában, aztán már mentem is lefelé. A bőröndömet kivitettem az autómhoz, majd miután adtam egy kis borravalót a srácnak, már mentem is a kórház felé. Ági nagyon örült nekem, a ruhái össze voltak pakolva, és láttam, hogy a kezében ott szorongatja a beiratkozási papírját. Alig egy órán belül meg is érkeztünk haza, és az új tulajdonos már ott volt a ház előtt.
-Jó reggelt. –köszöntem, miközben Ági gyanús szemekkel pásztázta őt.
-Önöknek is. –szólalt meg, és egy kicsit meg is ijedtem, annyira mély, és hideg volt a hangja. –Megkapták a pénzt? Tegnap este átutaltam.
-Igen, a pénz rendezve van, és délután három órára már itt sem vagyunk. –mondtam, majd bementünk a házba. Rengeteg kartondoboz volt a volt nappaliban, és mikor benyitottam a szobámba, meglepődve vettem észre, hogy már minden össze van pakolva. A ruháim, az ékszereim, a kis porcelánok amik a szekrényemet díszítették, minden. –Ez mégis mit jelentsen? –mentem ki a konyhába, és ott is láttam, hogy az összes szekrény üres.
-Csak egy kis segítség, hogy önöknek már ne kelljen pakolni, és így gyorsabban pakolhatunk mi is be. –mondta.
-Reny, Reny nézd! –szaladt ki a húgom a szobájából, kezében egy szép estélyi ruhával. (RUHA)
-Ezt meg honnan szedted? –kérdeztem, miközben ő magához mérte a ruhát.
-Egy kis csekélység. –vágott közbe az öltönyös férfi. –Önnek is bátorkodtam venni egy kis ajándékot. –mondta, majd a kezembe nyújtott egy gyönyörű nyakláncot.
-Ez… Ezt miért kaptuk? –kérdeztem, miközben a nyakláncot nézegettem.
-Mint már mondtam, ajándék. –mosolyodott el. Nagyon meglepődtem ezen a dolgon, de nem kérdezősködtem tovább, inkább hívtam a költöztetőseket, hogy jöhetnek. Alig húsz percen belül leparkolt a ház előtt egy kamion, majd elözönlötték e házat a kék egyenruhás fiatal férfiak, és alig két órahosszán belül, már az összes kartondoboz a kamion hátuljában volt. Miután kifizettem a teljes ár felét, és megmondtam a németországi címünket, már el is indultak, és azt ígérték, harminchat órán belül a megadott címnél lesznek. Észre sem vettem, de már is délután egy óra volt, és mi pedig a kapunk előtt álltunk, és amíg Ági a könnyeivel küszködött, én átadtam a ház kulcsait az öltönyös alaknak. Autóba ültünk, és az egyik közeli étteremben megebédeltünk.
-Mikor indul a gépünk? –kérdezte Ági, miközben egy rántott sajt felét próbálta magába tömni.
-Délután négy órakor, de már háromra ott kell lennünk az autó miatt, ugyanis még azt is be kell pakolniuk. –mondtam, és letettem az evőeszközeimet, ugyanis sms-t jelzett a telefonom. –Pillanat, és jövök, elmegyek a mosdóba. Ági motyogott egy oké-t, már amennyire a szájában lévő ételtől bírta. Villámgyorsan berohantam a mosdóba, és már olvastam is az sms-t.
„Mikor indul a gépetek? Mi most épp próbálunk, csak kaptam pár perc pihenőt, Tomnak valami baj lett a gitárjával.” Már pötyögtem is neki a válaszokat.
„Négykor, és körülbelül hétre már az új házunkban leszünk. Egyébként mi épp ebédeltünk.”
„Utólag is jó étvágyat, de most mennem kell, majd este jelentkezem. ;) Puszi”
„Köszi, és sok sikert a koncerthez. :) Puszi”
Nagyon feldobta a kedvem ezzel a kis figyelmességgel. Nem felejtett el, tartotta velem a kapcsolatot. Vigyorogva mentem vissza Ágihoz, majd miután rendeztem a számlát, el is indultunk a reptérre.
|