|
23.rész | A költözés napja 2.
-Hosszú lesz az út? –kérdezte Ági, miután megvettem a jegyeinket.
-Nem hiszem, nem utaztam még sose. –mondtam. –Nem ülünk be egy kávéra valahova? Nincs kedvem még egy órát itt ácsorogni.
-Felőlem. –rántotta meg vállát húgom, azután az egyik kis kávézó felé vettük az irányt.
-Nah, és várod már hogy milyen lesz az az iskola? –kérdeztem, és belekortyoltam a kávémba.
-Persze, de már körülbelül tudom hogy néz ki. –vágta rá mosolyogva. –A neten találtam képeket is róla, és szuperül néz ki.
-Hát remélem is hogy jó iskola, havonta cirka forintban kb. 70.000 Ft lesz az iskoláztatásod. Drága vagy te lány. –nevettem el magam, majd az utolsó kortyot is megittam.
-De héjj! Én igenis megérdemlem! –mosolyodott el ő is, én pedig elmentem kifizetni a kávénkat. Négy óra előtt öt perccel beszálltunk a gépbe, és elfoglaltuk a helyünket a másodosztályon. Ági rögtön lecsukta a szemeit, a fülébe tette az MP4 lejátszóját, és elfordult az ablak felé. Én rendeltem magamnak egy martinit, és miután megittam, én is elaludtam.
-Elnézést hölgyem, de kisebb légörvénybe kerültünk, be kell kapcsolnia a biztonsági övét. –ébresztett fel az egyik légi utaskísérő, alig húsz percnyi alvás után. Miután bekapcsoltam az övemet, és Ági is, a gép egy kissé megbillent. Ahogy Ági arcára néztem, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Kikaptam a megbénult kezéből a táskáját, majd miután megtaláltam benne az asztmapipáját a kezébe nyomtam. Egyből szívott belőle párat, majd becsukta a szemeit, és hátradőlt.
-Útálom. –suttogta. –Soha többé nem ülök repülőre. –mondta, majd rám mosolygott. Két és fél órányi repülőút után, végre éreztem, hogy a gép kereke a vizes aszfaltnak ütközik, majd gurul még száz métert, aztán megáll. Kinyújtóztattam a kezeimet, aztán felkaptam a kis kézitáskámat, és elindultam a gépről lefelé. Már a terminálban voltunk, és a bőröndjeinket vártuk, amikor megszólalt a hangosbemondóban a nevem.
-Renee Averill-t várják a huszonkettes kapu bejáratánál lévő recepción. Tehát Renee Averill-t várják a huszonkettes kapu bejáratánál lévő recepción.
Ágival megvártuk amíg megkaptuk a bőröndjeinket, majd a huszenkettes kapu felé vettük az irányt. Miután aláírtam pár papírt, a kocsimat kivitték a reptér előtti parkolóba, ahol aztán bedobáltuk a bőröndjeinket a húgommal a csomagtartóba és a hátsó ülésre, aztán nekivágtunk a durván két órahosszas útnak Berlinből Magdeburgba.
-Soha többé nem utazom! Szétment a hátsóm! –nyöszörgött Ági, amikor egy, és háromnegyed óra múlva leparkoltam a házunk előtt.
-Addig bevinnél pár bőröndöt, amíg én beparkolok? –kérdeztem, aztán az ajtóhoz léptem, és becsöngettem. Egy negyvenes évei végében járó, gazdag finom úri hölgy nyitott ajtót.
-Jó estét, megérkeztünk. –mosolyodtam el magam, majd elvettem a kulcsokat, amiket felém nyújtott. –A pénzt megkapták?
-Természetesen, örömömre szolgál, hogy egy ilyen ember költözik be a házamba, pontosabban a volt házamba. Biztosan nem fogják szétrombolni. –mosolyodott el, aztán odébbállt az ajtóból, ugyanis Ági furakodott be három bőrönddel.
-Jó estét. –köszönt a nőnek, aztán a nappaliban ledobta a táskákat, és elindult a többiért.
-Egy pillanat, csak beállok a garázsba, és jövök is. –mondtam, aztán eltűntem a kocsiban. Az estét jól elbeszélgettük, tizenegy órakor indult el hazafelé.
-Na, végre, már azt hittem sosem megy el. –sóhajtott Ági fáradtan, majd bement a fürdőbe.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
