|
24.rész | Az e-mail
-Siess, én is szeretnék hamar ágyba bújni! –kiáltottam be neki.
-Fent is van egy, most használd azt! –érkezett a válasz húgomtól, én pedig megfogadtam a tanácsát, felballagtam az emeletre, és célba vettem a fürdőt. Miután levetkőztem, felkötöttem a hosszú rozsdabarna hajamat, és beálltam a zuhany alá. Ahogy a forró vízgőz egyre jobban betöltötte a kabint, eszembe jutott az utolsó este Pesten. „Igen, ott is pont ilyen jó volt a zuhany.” Futott át az agyamon a gondolat, majd elzártam a csapot, és a törülközőbe bugyolálva lementem a szobámba. Miután felvettem az alvós ruhámat, kimentem a konyhába, és a sok kartondoboz egyikében megtaláltam a kedven kutyákat ábrázoló bögrémet. Benyitottam a szürke rozsdamentes acél bevonatú hűtőbe, és kivettem a tejet. Miután kitöltöttem magamnak a bögrémbe, fancsali képpel jutott eszembe, hogy a mikró még nincs a helyén, ezért megkerestem Ágit, aki az egyik emeleti szobában már az ágyon feküdt.
-Tetszik a ház? –kérdeztem, majd felé nyújtottam a kezemben lévő bögrét, mert láttam valami miatt nagyon szomorkás a hangulata.
-Igen, nagyon jó, csak hiányzik a régi. –mondta, és felült, azután belekortyolt a tejbe.
-Nem hiszem, hogy csak ez a gond. –mosolyodtam el.
-Tom… -sóhajtott nagyot.
-Jaj te. –mondtam, és megfogtam a kezét. –Ne emészd magad miatta, te is tudtad, hogy nem lesz több.
-Csak, te nem voltál ott, amikor a kórházba bejött hozzám. Akkor sokat beszélgettünk az estéről. Hogy mi lesz most, meg ilyenek. És azt mondta fel fog hívni. Meg is adtam a számom, ő is az övét, és fel is hívott…
-De? –kérdeztem.
-Honnan tudtad? Mindegy, a lényeg az, hogy amikor felhívott, és beszéltünk, a háttérben megszólalt egy nő hangja, hogy „Tom gyere már, nem tudok várni”. –mondta, és ivott még.
-Te pedig azt hiszed, hogy az egyik ágyasa volt az ugye? –kérdeztem.
-Hát persze, ki más lett volna! –csattant fel, aztán bánatosan visszadőlt az ágy támlájára.
-Nem akarlak megbántani, és mint a testvérednek, tudom, hogy melletted kéne állnom, de nézd azt is, hogy nincs köztetek semmi. Csak egy éjszaka volt, semmi több. Tudom, hogy ez most fáj, de tedd túl magad rajta. –mondtam, majd megsimogattam a feje búbját, adtam egy puszit a homlokára, és kimentem. Előre tudtam hogy ez lesz, de nem akartam azt is az orra alá dörgölni, hogy „én megmondtam”. Bementem a szobámba, beültem az ágyamba, betakaróztam, majd az ölembe vettem a laptopomat, és felmentem a netre. Bejelentkeztem az e-mail postafiókomba, és a várt levelem már meg is érkezett.
„Renee Averill,
Nagy örömömre szolgál, hogy egy ennyire csinos hölgy mint maga, az én báromban óhajt dolgozni. Mint az előző levelében megírta nem igazán beszéli a német nyelvet, de ezt kiküszöböljük az angol tudásával. A fotókon rendkívül csinosnak, nőisnek hat, remélem a valóságban is ilyen az alkata. Mint az első levelemben említettem, az én báromban este tíztől reggel hatig tart a műszak, ilyenkor van ugyanis a legtöbb vendég. Ugyanakkor azt is le kell tisztáznunk, hogy nálam nincs olyan, hogy csak pincér. Az egyik este pincér, a másik este táncos, és ha eleget fizetnek, még legénybúcsúkra, és akár testi kontaktusra is kötelezhetem, mint a főnöke. Szerda este várom az előző levélben megadott címen, egy kellemes vacsora keretében megbeszélhetjük az üzleti részt.
Üdvözlettel: Leonard Weller „
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
