|
52.rész | Kis hazugság
Amikor beléptem az ajtón anya jött velem szembe. Ahogy átadtam neki a kicsit, láttam az arcán, hogy bármennyire is próbált elszakítani attól az érzéstől hogy szerelmes legyek, azért ő sem tudta volna megbocsátani nekem ha nem lett volna legalább egy szem unokája.
-Anya, szeretném tisztába ten…
-Majd én tisztába teszem, menj csak feküdj le. Biztos fáradt vagy. –mosolygott rám. Már éppen a nyelvemen volt a válasz, hogy akkor sosem vagyok fáradt ha Barbaráról van szó, de Bill pillantását elkapva kiolvastam belőle amit akart. „Hagyd egy kicsit az unokájával.”
-Igen, fáradt vagyok. A kórházban alig tudtam aludni, éjszaka is egyfolytában felkeltettek hogy megetessem a picit. –sóhajtottam gondterhelten, és elindultam a szobám felé.
-Ne aggódj Greta, majd én vigyázok a másik csöppségre. –karolt át Bill a derekamnál.
-Biztos remek bébiszitter lehetsz. –nevetett fel Tom.
-Én nem olyan vagyok mint te Tom. –jegyezte meg Bill, megforgatva a szemeit.
-Miért, én milyen vagyok? –kérdezte felháborodva. –Nálam legalább nem unatkoznak a picik.
-Hát az egyszer biztos. –nevettem el magamat én is.
-Anya, Tom tényleg lefárasztott, most már…
-De hogy fárasztottalak! Egy ujjal nem nyúltam hozzád! –tette fel a kezeit védekezésképpen.
-Te perverz. –nyújtottam rá a nyelvemet.
-Na anya én tényleg elmegyek aludni. –fordultam el.
-Jaj, és milyen névre írattad a kicsit? –fordult felém még egy kérdés erejéig anya.
-Hát… -néztem körbe, és mindenkinek a szemébe néztem, Tomon láttam hogy csillog a szeme, végül anyáéba. –Barbara Nash.
-Most megkönnyebbültem. –sóhajtott fel. –Már azt hittem, hogy annak a semmirekellő Rogernek a nevére írattad. Habár meg kell hagyni, hogy szép babát hoztatok össze. –nézett a picire.
-Hát igen, ha azok ketten összeálltak, nagyon szép baba lett bizony. –jegyezte meg Tom, és rám kacsintott. Azt hittem ott menten megnyílik alattam a föld, és elnyel. Talán az lett volna a legeslegjobb. Miért kell egyfolytában célozgatni?
-Köszönöm Tom, de ha most nem haragszotok én lefekszem. –indultam el a szobámba, de Bill is jött velem.
-Igen, feküdjetek csak le. –nevetett fel Tom.
-Ha most kimondtam volna amit gondoltam, meglepődnétek hogy egy újdonsült anya ilyet is tud mondani! –húztam be a szobámba Billt, becsapva mögöttünk az ajtót, és kulcsra zártam.
-Na végre. –húzott magához Bill, én pedig engedelmesen simultam hozzá a testéhez. Forrón, és gyengéden becézgette ajkaimat, és éreztem hogy akárcsak az enyémek, az övéi is mosolyra húzódtak.
-Azt hittem már soha nem érünk be. –ültem le az ágyra fáradtan.
-Már komolyan én is elgondolkoztam rajta. –vetkőzött le alsónadrágra, aztán kicsatolta az én övemet is.
-Mit csinálsz? Ennyire nem bírod fékezni magad? –kérdeztem.
-Csak gondoltam nem farmerban akarsz aludni, de ha te…
-Nem! Vetkőztess le nyugodtan. –suttogtam mosolyogva. Miután lekerült rólam a póló és a nadrág, csak az oldalamra dőltem, és lehunyva a szemeimet már aludtam is. Nem tudom mikor kelhettem fel, de arra ébredtem, hogy Bill az ablak alatt álló kiságy fölé hajol, és beszél a picihez. Hallottam hogy Barbara nagyokat kacag azokon amiket gagyog neki, vagy ha éppen csiklandozza a hasát. De nem is igazán az érdekelt hogy min nevet. Inkább az a gyengédségtől csillogó szempár, amivel Bill nézett le a kiságyban fekvő gyermekére.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
