|
27.rész | Nem megy, avagy a jobb lehetőség
Mikor ránéztem, láttam, hogy hanyatt dől a fotelében, és mosolyog. Nem olyan ördögi mosoly volt, inkább olyan, mint aki épp akkor veszített el egy játékos kis fogadást.
-Pedig de jó üzlet lett volna. –sóhajtott mosolyogva. –De rendben van, nem erőltetem. Biztosan meggondolta, hogy nem akar itt dolgozni?
-Igen. –mosolyodtam el én is magam. –Tudja, nem vagyok az a típus, aki könnyen mutogatja magát, csupán csak kellett volna valami munka, de ez akkor sem megy nekem.
-Kell a munka, kell a pénz. –mondta, majd felállt a székéről, az ablakhoz sétált, és elkezdett telefonálni.
„A nő, akinek reggel átküldtem e-mailben a képeit. … Igen, ő az, és élőben sem más. … Rendben van, de csak hogy tudd, a következő fogadást én nyerem meg. … Rendben van, beajánlalak. … Oké, holnap találkozunk. … Szia „
-Elnézést, de rólam volt szó? –kérdeztem félve.
-Igen, magáról. Tudja attól hogy ilyen klubom van, én még igazából jobb üzleti körökben is forgolódom, és megvannak a magamfajtákkal valókkal a kapcsolataim. Ma reggel átküldtem egy ismerősömnek a maga képeit, és mit ne mondjak, szinte két kézzel kapkodott maga után. De ugyebár először idejött hozzám, de ő azt mondta, ha mégsem írná alá a papírt, akkor irányítsam hozzá. Még fogadást is kötöttünk, és veszítettem. Én arra fogadtam, hogy aláírja a papírt, Reinhard pedig arra, hogy nem. Hát ő nyert. –mondta.
-És ez a Reinhard milyen klubot vezet? –kérdeztem, mire felnevetett.
-Neki csak pár ilyen klubja van, ő igazából nem éri be az ilyen klubokból befolyó összegekkel. Ő egy férfi magazin tulajdonosa. Ő úgy gondolja, maga sokkal inkább odavaló, mint ide. Ott csak erotikus fotók készülnek normális körülmények között, diszkrétek a munkatársak, és nem csorgatják a nyálukat 50-60 éves férfiak magára, maximum csak az újság lapjai előtt. Összefoglalva sokkal elegánsabb munka egy olyan hölgynek mit maga. –mondta, és egy névjegykártyát adott a kezembe.
-Köszönöm. –mondtam, majd felálltam a székből, és kezet nyújtottam Leonardnak.
-Én úgyszintén, de ha mégis meggondolja magát, itt megtalál. –mosolygott, miközben kezet fogott velem, és egészen az ajtóig kísért. Boldogan szorongattam a kapott papírt a kezemben, el sem hittem, hogy egy ilyen klub tulajdonosa ennyire humoros, és kedves is lehet. Őszintén szólva pozitív irányban csalódtam benne. Magamban úgy képzeltem el, hogy egy túlsúlyos szivarozó, alkoholista, aki mellett vagy öt lány van folyton, és erőszakos, bunkó, beképzelt, és őszülő. Ennek ellenére Leonard magas, éjfekete hajú, seszínű szemű fiatalember volt, öltönyben inkább egy tőzsdén tudtam volna elképzelni. Ha utólag visszagondolok, nem is nézett ki rosszul. „Nem szabad, nézd csak meg milyen klubja van.” Szólalt meg egy hang a fejemben, és eközben már kiértem az autómhoz. Gyorsan hazamentem, bedőltem az ágyba, és elaludtam.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki lerángatja rólam a takarót.
-Hagyjál már. –dünnyögtem az orrom alatt, miközben felültem, hogy visszavegyem a takarómat, de késő volt, az már a földön gyűrődött.
-Elmehetek vásárolni? –hallottam meg húgom teljesen éber, reggel idegesítően hangos hangját.
-Minek mennél vásárolni az istenért? –kérdeztem, majd felhúztam az ágyamra a takarót, és a fejem tetejéig betakaróztam.
-Az iskolai cuccokat akarom megvenni! Naa ne legyél ennyire zsugori! –kezdett el hisztizni, amit ki nem állhatok, főleg reggel. –Ma reggel kaptam meg a levelet!
-Mennyi kell? –kérdeztem, majd meg sem várva a választ, felültem, és a kezébe nyomtam 100 euro-t. (kb. 28.000 Ft) –Elég lesz?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
