Még azon a héten odaköltöztem, miután Bill is elment Katehez. Tudtam, hogy furcsa lesz, de ez nem végleges. Az életemben kicsit túl sokat szerepel a "nem végleges" és az "ideiglenes" kifejezés. 24 éves vagyok és egy kis csöppséget hordok a szívem alatt, muszáj lenne már egy kis állandó... de hol kezdjem?

Egyik héten elhatároztam, hogy meglátogatom a szüleimet, kerül amibe kerül, de elmondom nekik, hogy miken mentem át az elmúlt időszakban.

Nem várom, hogy szóbaálljanak velem, sőt még azt sem, hogy egyáltalán behívjanak, egyszerűen csak halgassanak végig.

-Jó reggelt! -jött le a konyhába egyik reggel Tom.

-Valami olyasmit neked is... -morogtam az orrom alatt, miközben a rántottámmal szemeztem. Valahogy egy falat sem akart lemenni a torkomon.

-Baj van? Történt valami? 

-Hagyjuk! -toltam el a tányért magam elől. -Merre mész?

-Georghoz! Gustav is átjön, sörözgetünk egy kicsit! -leült velem szemben és evett egy falatot a tányéromból, majd felém tartotta a villát.

-Nem bírok enni!

-De igen!

-Tom, ne már!

-Muszáj Emma! Na gyerünk mond hogy áá!

-Béé! -nyújottam ki rá a nyelvemet karbatett kézzel.

-Ez így nem lesz jó! -felállt, és odajött mellém.

-Nem vagyok éhes!

-Ne mond hogy nekem kell megetetnem egy 24 éves nőt! -tartotta felém a villát. -Na! Edd meg!

-Addig úgysem hagsz békén! -sóhajtottam és kinyitottam a számat. Miután a tányér kiürült Tom is leáált.

-Egészségedre! -tette le a villát.

-Kösz... Akarom mondani köszönjük... -mosolyodtam el. Olyan könnyű volt vele, nem is voltunk feszültek, nem volt kellemetlen a szituáció.

-Nincs mit... szóval mi is volt a baj?

-Meglátogatom anyuékat! -sóhajtottam nagyot.

-Miért érzem azt, hogy nem igazán van ínyedre a dolog?

-Őő... mert úgy van? Mióta modell vagyok szóba se, állnak velem! Kb. 7 éve!

-Durva...

-Az... Nem jössz? Igazán jó móka lesz! -poénkodtam ő pedig a telefonjáért nyúlt. -Mit csinálsz?

-Buli lefújva!

-Mi? Nem! Tom csak vicceltem! Tedd le most azonnal!

-Szia haver, én vagyok! Most nem iagzán tudok menni, muszáj Emmának segítenem! Oké, köszi! Helo! -tette is le.

-Ezt meg miért...

-Nyílvánvaló! Hagyjam, hogy szétszedjenek? Vagy hagyjam ki az esetleges gyerekori fotóidat? Na nem! -mosolygott féloldalasan.

-Gonosz vagy! De nem hiszem, hogy a küszöbön túlra bejutunk!

-Hát... léteznek csodák! -nézett a hasamra.