55.rész | Tom, nem szabad!
-Nem értelek titeket ugye tudod? –szólalt meg halkan, amikor már az ágyon feküdtünk, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet.
-Nem vagy vele egyedül. Én sem értem mit keresek még itt. –sóhajtottam.
-Ugye ezzel a mondattal most nem azt akartad közölni, hogy holnap reggelre hűlt helyed lesz a picivel együtt? –kérdezte, és elkezdte cirógatni a vállamat.
-Nem, holnap reggel apasági tesztre megyünk Billel és Barbarával.
-Bill kételkedik benne hogy esetleg nem az övé?
-Miért, te nem?
-Tuti hogy az övé! –jelentette ki szemrebbenés nélkül.
-Miért vagy ebben olyan biztos?
-Mert ha nem az övé lenne, nem írattad volna a nevére a tudta nélkül. És egyébként is. Lefeküdtél Billel, aztán reggel elrohantál a gyógyszertárba, visszaérve bezárkóztál a fürdőbe, és amikor kijöttél, nekiestél Rogernek. Nem átlátszó ám. –nevetett fel.
-Örülök hogy jól szórakozol. –morogtam az orrom alatt, és megszorítottam a pólóját.
-Ne legyél már ennyire morcos. Úgyis Billé a gyerek, és ez ki is fog derülni, akkor meg minek stresszelsz?
-Mert nem tudom hogy Bill hogyan fog reagálni ha kiderül hogy tényleg az övé a gyerek.
-Elfogja fogadni. –vágta rá.
-És velem mi lesz? A mai veszekedésünk után szerinted még van arra esély hogy együtt legyünk?
-Mindenki szokott néha veszekedni. Az az egészséges. Velem is szokott veszekedni. Bill lobbanékony természetű, képes a legkisebb dolgokat is felfújni.
-De te az ikertestvére vagy.
-És? Attól még nem lenne velem kötelező kibékülnie. –mosolygott rám. –Mindig ő jön majd bocsánatot kérni. Hidd el veled is ez lesz majd. Amint kiderül hogy az övé a gyerek egyből rohan majd hozzád, és azt fogja hajtogatni, hogy tudtam, én tudtam. –nevetett fel, és én sem bírtam megállni mosolygás nélkül.
-És mi van ha nem így lesz? Mi van ha még mindig haragudni fog, amiért nem mondtam el neki? –kérdeztem kétségbeesetten, miközben már a sírás fojtogatta a torkomat.
-Dehogy fog, ne legyél már ennyire pesszimista! –ráncolta össze a szemöldökét, és igyekezett mérgesen nézni rám.
-De mi van ha mégis?
-Még egy de, és esküszöm kitiltom ezt a szót a szótáradból! Ha Bill nem is, én mindig ott leszek nektek.
-D…
-Igen?
-Gonosz vagy ugye tudod? –ültem fel.
-Igen, mondták már páran. –ült fel ő is, és a nyakamhoz bújt.
-Nagyon bújós lettél mostanában. –nevettem el magam egy kicsit, ugyanis ahogy a piercingje hozzáért a nyakam bőréhez, egy kicsit csiklandós volt. –Egyébként sokat vagy mostanában itthon esténként.
-Ezt hogy érted?
-Régebben mindig eljártál valahova. És nem éppen józanul jöttél haza. –álltam fel az ágyról, és a kiságyhoz mentem.
-Legyen elég annyi, hogy van valaki aki miatt most nem akarok eljárni. –lépett mögém szorosan, és éreztem ahogy a mellkasa a hátamnak ütközik.
-Igen, és ki az? –kérdeztem halkan.
-Barbara… -nyúlt a nyakamhoz gyengéden, és elvitte onnan a hajamat. –És te. –csókolt bele a vállgödrömbe.
-Tom, nem szabad… -suttogtam akadozva, mire maga felé fordított.
-Együtt vagy most Billel?
-Én…
-Együtt?
-Nem beszéltünk még ró… -kezdtem el, de nem tudtam befejezni, mert megcsókolt. Gyengéden becézgette ajkaimat, karjait pedig a hátamra fonva magához húzott, és birtoklóan ölelt magához. Én pedig viszonoztam. Nem értettem mi ütött belém. A gyermekem ágya felett fogadom a szeretőm ölelését?
|