|
56.rész | Ha engem kérdezel
-Abigail, kicsim! –hallottuk meg anya hangját amint egy ajtócsukódás után belépett a házba.
-A fene… -mormolta Tom a nyakamba fúrva az arcát.
-Tom ezt nem szabadott…
-Vedd annak, hogy ezt csak én akartam jó? –tette a mutatóujját a számra.
-Barbara alszik még? –nyitott be anya, de ahogy meglátott minket, az arcára fagyott a mosoly.
-Igen anya, alszik még. –mosolyogtam rá. –Mit hoztál? –mentem ki a szobából egyenest a konyhába.
-Csak a boltban vásároltam be pár dolgot nektek. Muszáj hazamennem, ezért most itt kell hagyjalak két hétre. –pakolt bele a kis kézitáskájába.
-Miért kell elmenned? –kérdeztem.
-Hát… -nézett rám meglepetten. Nem számított ilyen kérdésre, láttam rajta.
-Pasi van az ügyben?
-Nem, mégis hogy gondolod! –csattant fel hitetlenkedve.
-Anya. –néztem rá szúrósan, mire csalódottan sóhajtott fel.
-Csak tudnám honnan van meg az a képességed, hogy mindig rájössz mindenre. –nézett rám keserűen.
-Semmi baj, érezd jól magad. –öleltem magamhoz, és adtam az arcára egy cuppanós puszit.
-De ugye nem lesz semmi baj?
-Anya, felnőttem, tudok vigyázni magamra. –mosolyogtam rá bíztatóan.
-És én majd vigyázok rá nagyon. –karolt át hirtelen a derekamnál Tom.
-De ha gondolod, még most lemondhatjuk a repülőjegyet. –fogta meg a kezemet anya.
-Feleslegesen aggódsz Marian. Vigyázok a lányodra, mit a két szép szememre. –villantotta anyára Tom azt a mosolyát, aminek senki nem tud nemet mondani, és ez alól anya sem volt kivétel.
-Rendben, de tényleg nagyon vigyázz rá. Tudod milyen kis szeleburdi…
-Anya, ideje menned. –vágtam a szavába mosolyogva.
-Rendben, sziasztok. –puszilt arcon engem és Tomot is. –Szia Bill! –kiáltotta el magát, és már be is csukódott mögötte az ajtó.
-Bill itthon van? –fordultam Tom felé olyan hirtelen, hogy megrándult a nyakam. –Au!
-Dehogy van, szerinted akkor mernélek ölelgetni, és csókolgatni? –tette aggódva a kezét az enyémre, ami a nyakamon volt. –Megütötted?
-Nem, megrándult. –húztam félre a számat.
-Gyerünk be, megmasszírozom. –fogta meg a kezemet, és behúzott a szobájába, de az ajtót nyitva hagyta.
-Ó, milyen lovagias. –nevettem fel.
-Feküdj le az ágyra, és vedd le a felsődet.
-Tom. –néztem rá fáradtan.
-Oké, hasra feküdj. –nevette el magát. Miután megtettem amit mondott, fölém térdelt, és elkezdte masszírozni a hátamat.
-Ez nagyon jól esik. –mormoltam a párnába.
-Hát igen. –nevette el magát ismét. Nem tudtam hogyan csinálja. Neki mindig jókedve van. –Nem baj ha rád ülök?
-Nem. –ráztam meg a fejem. -Kérdezhetek valamit? –szólaltam meg pár perc némaság után.
-Persze. –vágta rá, és gyengédebben masszírozott tovább.
-Tom, szerinted csúnya vagyok?
-Ez meg milyen kérdés?
-Meglátszik rajtam, hogy most szültem? –néztem rá a vállam felett.
-Itt egy kicsit igen. –hajolt hozzám közelebb, és a kezét a derekamra tette.
-Tudtam. –sütöttem le a szememet, és elfordítottam a tekintetemet.
-De ha engem kérdezel… –nyúlt a kezével az állam alá, és maga felé fordította. –Ez csak még vonzóbbá tesz. –csókolt meg gyengéden. Nem is igazán csók volt, inkább egy szenvedélyes szájra puszi.
-Sziasztok. –lépett be Bill Tom szobájába.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
