-Kíbül belül édes! -nyugtázta Kate, mikor az olvasás végéhez ért.
-Nem úgy, mint a bátyja!
-Ismered?
-Találkoztunk! Uh...beképzelt, önelégült, egoista, amolyan "én vagyok a macsó" felfogású! -grimaszoltam.
-De neked bejönnek az olyanok!
-Mi? Dehogy!
-Khm...Ryan?
-Egyetlen kivétel volt! De lassan le is jár az 5 perc! -tereltem.
-Előtte még benézek Jasonhöz!
-Itt fogsz dolgozni?
-Igen! -indult is az ajtó felé.
-Örülök neki! Munka után találkozunk, szia!
-Szia! -ment ki.
Összeszedtem pár cuccot és elmentem reggelizni valamit, hogy aztán már újult erővel indulhassak a következő fotózásomra. Egy közeli pékséget néztem ki. Fél perc alatt választottam valamit, fizettem és már mentem is ki, de valaki oldalról belémszaladt, így frissen szerzett reggelim és a táskám is a földön landolt.
-Ez egy családi vonás lehet! -néztem fel az illetőre, majd lehajoltam összeszedni a táskám tartalmának egy részét.
-Oh...bocsi Emma! -hajolt le ő is segíteni.
-Scott! Emma Scott...magának! -helyesbítettem.
-Tom! Magának csak Tom! -segített felállni mosolyogva.
-Emma! -enyhültem meg egy sóhajtás kíséretében.
-Látom épp reggeliztél!
-Csak szerettem volna! -tettem hozzá.
-Esetleg kárpótolhatnám a károd?
-Nem lehet, fotózásra...
-Csak van egy kis időd! -nézett rám átható pillantásokkal. A magabiztosságom egy fél perc alatt szertefoszlott és csak remélni tudtam, hogy sikerül majd lepleznem.
-De nekem...
-Hánykor kezdődik? -tette mutatóujját a számra.
-Fél 11! -léptem hátrébb.
-Tehát van még rám 70 perced! -nézett órájára vigyorogva.
-Hát...jó! -egyeztem bele végül.
-Egy laktatóbb étterembe viszlek, ez a péksüti nem ér semmit sem! -vette fel a földről, majd kidobta egy szemetesbe.
-De nekem nem lehet, vigyáznom...
-...kell az alakodra! -fejezte be helyettem- Tökéletes az alakod. ne félj! Egy kis ételtől nem lesz bajod! -karolt át a derekamnál.
Úgyéreztem magam mint egy tini, akire a gimi legmenőbb sráca kivetette a hálóját és fogalmam sem volt, hogy tudta belőlem ezt kiváltani. Mindig határozott vagyok, erre jön ez az alak, akit még csak kétszer láttam és...
-Min gondolkodsz? -rántott vissza a valóságba Tom.
-Hogy nekem...még van egy kis dolgom előtte! -álltam meg hirtelen.
-Ennyire nem birod a társaságomat? -simogatta meg arcomat, amitől még a hideg is kirázott- Libabőrös vagy! Fázol?
-N-nem! Én csak...
-Az érintésemtől van? -lépett közelebb.
-Nem...! -néztem le a földre.
-Most az egyszer még elengedlek! De legközelebb... -emelte fel az állam, hogy a szemembe nézhessen- ...nincs menekvés!
Azt hittem megcsókol, egyre közelebb hajolt, majd mikor már majdnem elérte ajkaimat, adott egy puszit az arcomra.
-Akkor szia! -köszönt, majd elment.
-Szia! -köszöntem utána halkan.