|
34.rész | Hanyagolás
Őrült gyorsasággal teltek a hetek, közeledett a nyári divathét. Elég húzós volt a napirendem és kicsit rontott a hangulatomon az is, hogy alig ért rám Tom. Mintha lefékezett volna, sokszor lemondta a találkákat, kevesebbszer aludt nálam és bár neki nem mondtam, de egyre magányosabbnak éreztem magam.
-Szia édesem na meddig dolgozol? -hívtam fel Tomot, hátha rámér.
-Szia, nem tudom!
-Csak mert holnaptól egy hétig eléggé kevés időm lesz a divathét miatt! Szerettem volna, ha még előtte találkozhatnánk.
-Nem tudom mikor végzek, egy csomó meló van még kicsim! Sajnálom!
-Értem...akkor...
-Most le kell tennem, ne haragudj!
-Oké, szia!
-Csókollak! -mondta, majd letettük.
-Na? -kérdezte Georg Tomtól rögtön- Mit szólt?
-Nem örült! -sóhajtott a fonatokat viselő bánatosan.
-Bűntudatod van?
-Még szép, neked nem lenne?
-De...de ha jól emlékszem én mondtam neked, hogy ne csináld! Mellesleg miért rázod le? Így nem fog melléd állni!
-Muszáj Georg! Nem szabad túlságosan megkedvelnem, különben még rosszabb lesz!
-Akkor szállj ki belőle! Te is voltál egy csomószor bent, láttad hogy élvezi Bill! Fogadd el, hogy a Tokio Hotelnek vége! Szerinted én nem viseltem rosszul? De tovább léptem! Egy király hangszerboltom van és imádom azt is!
-A divathét után eldől minden...
-Most mit tennél legszívesebben?
-Szeretkeznék Emmával! -bukott ki Tomból.
-Biztos nem kedveled már túlságosan is? -Georg.
-Jól érzem magam vele, ennyi az egész! -magyarázta.
-Mióta "együtt" vagytok...voltál más nővel?
-Nem! Mit képzelsz rólam?
-Menj el hozzá!
-De...
-Mikor találkoztatok utoljára?
-Hétfőn!
-Most péntek van! Ember húzz el hozzá! Vagy nem akarod?
-De! -állt fel Tom. Lepacsiztak, majd Tom elindult hozzám.
-Nem ért rá! -mondtam Katenek a telefonba- Egyre magányosabbnak érzem magam...-sóhajtottam.
-Mondtad neki?
-Dehogy! Van éppen elég baja! Leteszem, csöngettek!
-Jól van! És szerintem beszélj vele erről!
-Kösz Kate! Szia!
-Szia! -tettük le és az ajtóhoz mentem kinyitni.
-Szia kicsim!
-T-Tom! -gyorsult fel a szívverésem- Nem azt mondtad...
-Nem érdekel a munka! -csókolt meg.
-Hiányoztál! -tartottam vissza a könnyeimet.
-Te is kicsim! Nagyon! -felemelt, bevitt a hálószobámba.
-Szeretlek! -mondtam ki hirtelen.
-Én is! -mosolyodott el és nem is tudja ezzel milyen boldoggá tett...na és még valamivel...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
