|
59.rész | Utolsó kívánság?
-T-Tom! -pislogtam rá könnybelábadt szemekkel.
-Jól vagy?
-Igen...de...miért ülsz a földön?
-Most löktél le! álmodban azt kiabáltad, hogy "Ne!" aztán lelöktél az ágy széléről! -tápászkodott fel és visszaült mellém.
-Ne haragudj! -szégyeltem el magam.
-Semmi baj, de tuti jól vagy? Amikor rád találtam. ott kuporogtál egy barlang mellet és...
-Te hoztál vissza?
-Igen! Nem jöttél és aggódtam! Aztán megkerestelek és rádtaláltam és úgy megijedtem és...
-Köszönöm! -öleltem át hirtelen.
-Szivesen, de... -ölelt vissza.
-Úgy féltem Tom! -sírtam el magam- Felmentem és...telefon...David...aztán visszaindultam és eltévedtem!...Hideg....sötét! Jaj! -kapaszkodtam belé mégjobba.
-Jól van, nyugodj meg!
-Köszönöm!
-Kérsz valamit? Éhes vagy?
-Most...csak aludni akarok...-engedtem el.
-Jól van! -mosolyodott el, majd felállt.
-...veled! -néztem a szemébe, mire mégjobban elmosolyodott.
Felemeltem a takarót, ő pedig bemászott mellém.
-Jóéjt kicsim! -csókolt meg, majd visszafeküdt mellém.
-...Tom! -szólaltam meg pár perc múlva.
-Igen?
-Fázok! -mondtam és közelebb jött, átölelt.
-Na? -adott egy apró puszit a vállamra.
-Tökéletes! -bújtam hozzá- Köszi! -vigyorogtam.
-Ó nagyon szivesen! -csókolt bele a nyakamba.
Néhány perc múlva már mindketten egyenletesen szuszogva aludtunk.
-Na? -kérdezte Kim kíváncsian, miután David letette a telefont.
-Szerintem siker! Azt mondta megy is Tomhoz, mert már biztos várja!
-Na végre! -mosolyodott el Simone is.
-Jók vagyunk! -csókolta meg Bill Kimet.
-Tudták ők, hogy összetartoznak, csak egy kis ösztönzés kellett! -Kim.
-Reméljük ez már így is marad! -David.
Másnap sokáig lustálkodtunk és bár farkaséhes voltam, nem akaróztam kimászni Tom mellől. Mikor már vagy századszorra korgott hatalmasat a gyomrom, Tom is ébredezett.
-Miért nem eszel? -kérdezte csukott szemmel és mégjobban hozzámbújt.
-Nem akarlak itthagyni! -vallottam be, mire elmosolyodott.
-Ez kedves, de ha mégegyet korog a gyomrod, én eszlek meg téged! -kezdte el puszilgatni a hasam.
-Félnem kéne? -kérdeztem és közben mégegyet korgott a hasam.
-Most véged! -mászott rám.
-Upsz! -húztam el a szám vigyorogva.
-Utolsó kívánság?
-Legyen még 100 kívánságom! -nyujtottam ki rá a nyelvem pimaszul.
-Ezen kívül? -nevetett édesen.
-Hm...lássuk csak ez nehéz kérdés! Gondolkodjunk csak! -tettem úgy mintha törném a fejem.
-Na?
-...Te! -néztem mélyen a szemébe, mire ő is megkomolyodott. Leszállt rólam és kiment. Nem értettem hova megy, rosszat mondtam? Vagy ő már nem akarja? Fél perc múlva jött vissza egy tányérral a kezében, melyen két csokis kroisant hevert.
-Attól tartok ez lehetetlen! -célzott előbbi kívánságomra, majd ideadta a tányért- Ugyanis én már a tiéd vagyok! -mosolyodott el végre.
-Tényleg? -mosolyodtam el én is.
-Bezony! Most pedig jó étvágyat! Egyél, nehogy nekem elfogyj!
-Felhízlalsz, hogy aztán ehess meg? -néztem rá összeszűkült szemekkel.
-Lebuktam?
-Mint a huzat!
-Jaj!
-Utolsó kívánság?
-Te! .kapott ajkaim után, de elhúzódtam onnan.
-Nem fog menni! -vágtam komoly atrcot.
-Miért? -ijedt meg.
-Tom...ne haragudj! De az a helyzet...hogy...én már rég a tiéd vagyok! -nevettem el a végét és megcsókoltam.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
