|
37.rész | Nehogy elmenj már
-Egy okot mondj, miért maradjak. –mondtam miközben a taxisofőr kiszállt, és én egy bólintással elintéztem azt hogy berakhatja a bőröndöket a csomagtartóba.
-Ne csináld Abigail, legalább Tomra légy tekintettel. –indult el felém.
-Én nem csinálok semmit, az egészet magadnak köszönheted.
-Most komolyan ennyire felvetted amit mondtam? –kérdezte meglepetten.
-Miért, te nem vetted volna fel ha én ilyet mondok neked? Várj, magam is tudom a választ, én alapjában véve nem szoktam olyanokat mondani amivel megsértek másokat!
-Na már megint kezded. –sóhajtott fáradtan.
-Mit kezdek? –kérdeztem vissza élesen, kezdett megint elszakadni nálam a cérna.
-Hát ezt a kiabálást, kiborulást, meg amit szoktál. –sóhajtott.
-Soha többé nem kell elviselned azokat a dolgokat amiket szoktam. –mentem oda hozzá, és teljes erőmből megütöttem az arcán, amikor Tomot vettem észre az erkélyen.
-Pici, ne menj el. Ne foglalkozz Billel, tudod milyen…
-Nem, nem tudom, és nem is akarom megtudni. –vágtam a szavába.
-Ha már miattunk nem is, legalább az egyetem miatt gondold végig hogy megéri-e elmenned.
-Veszek egy lakást Tom, nem érdekes. Nektek, és nekem is jobb lesz úgy.
-Dehogy lesz jobb! –vágott a szavamba.
-Szia Tom. –intettem neki, és beszálltam a taxiba.
-Nehogy elmenj már! –könyökölt be a lehúzott ablakon a semmiből feltűnve Roger.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
