|
45.rész | Sikerült
Reggel kilenc körül keltem fel, vettem egy zuhanyt, aztán felvettem egy melegítő alsót, és egy pólót. Remegő kézzel nyitottam ki a patika ajtaját, és egy kicsit össze is rezzentem, amikor a fejem felett a kis csengő jelezte, hogy valaki belépett a helységbe. Nem voltam egyedül, minden kis ablaknál állt valaki. Odaálltam abba a sorba amelyikben a legkevesebben álltak, és vártam a soromra. Mikor sorra kerültem éreztem ahogy lefolyik egy izzadságcsepp a halántékomon.
-Jó reggelt, miben segíthetek? –kérdezte egy kedves öreg hölgy a pult mögött.
-Khm… Terhességi tesztet szeretnék vásárolni. –hajoltam hozzá közelebb, hogy lehetőleg csak ő hallja amit mondtam.
-Milyet?
-Hát… -néztem rá zavartan, mire bátorítóan rám mosolygott.
-A múlt éjszaka botlása? –kérdezte mosolyogva, mire csak bólintottam egyet. Felállt a kényelmes fekete bőrüléséből, és eltűnt az egyik polc mögött. Mikor visszatért egy rózsaszínes fehér hosszúkás doboz volt a kezében. –Ez lesz a legmegfelelőbb önnek.
Mikor hazaértem majdnem szívrohamot kaptam, ugyanis Roger jött velem szembe.
-Szia kicsim. –csókolt volna meg, de én kibújtam a kezei közül.
-Ne haragudj, de mindjárt… Szóval érted. –mentem a mosdó felé, mire csak zavartan bólintott egyet. Remegő kézzel bontottam ki a csomagolásból a kis fehér műanyag tesztet. Miután megcsináltam a tesztet kezet mostam, és az órámon számoltam minden egyes másodpercet egészen addig amíg le nem telt a két perc. Remegő kézzel néztem meg a tesztet, és amikor megláttam a két piros vízszintes csíkot lekellett ülnöm a kád szélére. Nem tudtam miért, de könnyek indultak meg a szememből, végigcsordultak az arcomon, hogy aztán a nadrágomra cseppenve egy foltot hagyjanak csak maguk után.
-Abigail, baj van? –hallottam meg egyszer csak Bill hangját az ajtón túlról. Vettem egy mély levegőt, letöröltem a könnyeimet, és ajtót nyitottam.
-Nem nincs, mi lenne? –kérdeztem egy erőltetett mosollyal az arcomon.
-Csak kicsit sokáig voltál odabent, és azt hittem…
-Nincs semmi baj Bill. –simítottam ki egy tincset az arcából. –Roger itt van még?
-Itt vagyok kicsim. –kiáltott ki nekem a konyhából.
-Bill, Dave hívott, menni kell. –jött ki Tom a szobájából felöltözve.
-Most? De hiszen most keltem fel. –esett kétségbe Bill.
-Akkor pattogj, mert fél óra múlva élő adásban jelenésünk van. –ment be a konyhába Tom.
-Mi? De hát nem is tudtam… -indult el utána.
-Igen, én is elfelejtettem. –sóhajtott fáradtan az idősebbik iker.
-De én nem megyek. Rosszul érzem magam, nem hiszem hogy jó lenne ha a rajongók betegen látnának engem. Talán megint elkezdenének aggódni, hogy anorexiás vagyok, vagy nem eszem eleget. –háborgott Bill, miközben egy pillanatra elkapta a pillantásomat.
-Bill, ne nyafogj, inkább fogd meg magad, és indulj el öltözni. –csattant fel Tom türelmetlenül.
-De de…
-Semmi de! Indulj!
-Roger, gyerünk be. –suttogtam a fülébe sejtelmesen, és beleharaptam a fülcimpájába.
-Rendben. –sóhajtott fel. Mikor beértünk a szobámba ledobtam a vállamról a táskát, és lekaptam magamról a pólómat. Tudtam hogy úgy kell csinálnom hogy neki is váratlan legyen, így elfelejtsen védekezni. Bármiféle vacillálás nélkül löktem rá az ágyamra, és másztam fölé.
-Abigail, mit csinálsz? –kérdezte akadozva, mikor a pólója alá nyúltam, és gyengéden elkezdtem simogatni a hasát.
-Szerinted? –suttogtam kéjesen a fülébe, és fenekemet az ágyékához dörgöltem.
-Mi elmentünk, majd jövünk. –kopogott be Tom, de diszkréten, mivel szerintem tudta mit csinálunk, nem nyitott be, és ezért hálás is voltam neki. Sikerült, elértem, Roger nem foglalkozott még az óvszer gondolatával sem. Reméltem hogy így lesz. Talán így megvan rá az esély hogy sem ő sem Bill nem gyanakszik semmire. Már csak anyának kell valahogy elmondanom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
