|
48.rész | Nyolc hónappal később
-Kicsim gyere már, már régen ott kéne lennünk a rendelőben! –kiáltott be a szobánkba Roger, én pedig egy intéssel elintéztem hogy már megyek is. Gyorsan végignéztem magamon a tükörben, és már aránylag kezdtem megszokni a látványt. Nagy kigömbölyödött pocak, amiben egy pici baba fejlődik. A hasamon kívül az egyedüli jele annak hogy terhes voltam csak annyi volt hogy a melleim megduzzadtak, de semmi egyéb. Nem voltak reggeli rosszullétek, émelygések, összevissza evés, semmi ilyesmi. Roger ezért is nem hitte el hogy terhes vagyok. Egészen addig nem fogta fel, amíg a nőgyógyászom szájából nem hallotta, hogy kilenc hónap múlva apa lesz. Legalábbis ő azt hiszi hogy apa lesz. Csak én tudom hogy nem ő az apa. Ha Bill tudná hogy az ő gyerekét hordom a szívem alatt el sem engedett volna maga mellől. Már rég elérte volna hogy Roger elhagyjon, már régen vele lennék. Nem kellene titokban találkoznunk, nem kellene lopott órákat együtt töltenünk.
-Megyek már! –sóhajtottam, aztán követtem őt az autóig, ahol segített beszállni, aztán megkerülve az autót beült a vezetőülésre, és elindultunk a kórházba. Bill és Tom is elkísért oda már nem egyszer, hiszen barátok lettünk, igaz Billel egy kicsit több ez mint barátság. A szeretőm. Még most is, és ez nagyon meglepő. Hiszen két hete Roger megkérte a kezemet, és én igent mondtam. És Bill nem foglalkozott vele, csak annyit kért, hogy amikor vele vagyok legyek teljesen az övé. Soha nem értettem meg miért tűri azt hogy ő legyen a második. Még ennyi minden után is képes szenvedélyesen megcsókolni amikor találkozunk, és Roger nincs ott. Anya tökéletesen gördülékenyen vette a dolgot hogy nagymami lesz. Igen, azt hogy gyereket várok sokkal jobban viselte, mint azt hogy Roger feleségül vesz. Nem akarta elhinni hogy mennyi ideje együtt vagyunk már Rogerrel, főleg az ő „óvó, és vigyázó tekintetei” ellenére. De mégis Bill. Soha nem fogom megérteni miért tűri hogy második legyen, annak ellenére hogy gyereket várok, és ő azt hiszi nem tőle, és már feleség vagyok, és nem az övé. Nem értem miért akarja folytatni, miért nem enged el?
-Kicsim, gyerünk. –nyitotta ki Roger a kocsiajtót, én pedig nehézkesen szálltam ki a puha szövet ülésről. Miután bezárta a kocsit kezét a derekamra téve segített gyorsabban haladni a rendelő felé. –Doktor úr elnézést a késésért. –segített be Roger a rendelőbe, ahol aztán végre megtámaszkodhattam egy széken. Amit még nem említettem a terhességemmel kapcsolatban, az az, hogy nagy a baba, nagyon nagy. Az orvos szerint úgy nézek ki mint aki hármas ikreket vár, de a pocakomban csak egy az ő szavait idézve „kis fickó bujkál”. És az hogy nagy a baba az azzal jár, hogy még a járás is nagyon nehezen megy, és nagyon elfáraszt. Nálam a terhes torna esélytelen, leülni egyáltalán nem tudok normálisan.
-Ohh, itt van az én kedvenc nagy hasú kismamám. –jött be az egyik ajtón az orvosom miközben a kezében egy fehér mappát tartott, amit aztán le is dobott az asszisztensnő asztalára. –Hogy vagyunk? –kérdezte, aztán odasétált hozzám, és a kezét a hasamra tette.
-Egész jól, csak ne nőne már, és ne lenne ilyen nehéz a levegővétel. Normális ez egyáltalán? –kérdeztem, miközben a kezemet a mellkasomra raktam, és mélyeket lélegeztem.
-Teljesen normális. A 27-ik hétben megemelkedik a nők méhe, ezáltal nehezebb lesz a légzés, de amint a méh visszasüllyed könnyebb lesz ugyan a légzés, de az már azt jelzi majd, hogy nemsokára kifog jönni a pici. Ami pedig a súlygyarapodást illeti egészen a 39-ik hétig hízik a normális baba. –mondta, aztán odament a csaphoz, és miután egy ragadós fehér színű fertőtlenítőt nyomott a tenyerébe, újra hozzám fordult. –Felfeküdne kérem az asztalra?
-Persze. –indultam el, és Roger segített is. –Doktor?
-Igen?
-Körülbelül mennyi lesz a súlya a babának amikor megszületik? –kérdeztem, de talán jobb lett volna ha nem tudom meg. Anya mondta, hogy én, habár csak két és fél kiló voltam, ami elég kevésnek számít, sokáig vajúdott velem, és engem az, hogy nagy babám van eléggé strapásan ért.
-Ha a méreteit vesszük, valószínűleg több lesz mint négy kiló. –mosolygott rám, aztán felhúzta a pólómat a hasamról. –Kezdhetjük a vizsgálatot?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
